Elfogadtam az ajándékot, amelyet
kaptam – tanítói, nevelői karizma. Elfogadtam ennek az ajándéknak a kibontását
olyan módon, ahogyan erre bátorítást, hívást kaptam – szerzetesként. És
elfogadtam, hogy küldetésem van ennek az ajándéknak ilyen módon való megélése
által – közösségben.
Elfogadom az ajándékot…
El szeretném fogadni az ajándékot…
Szeretném, ha el tudnád fogadni az ajándékodat…
Mi leszel, ha nagy leszel? - hangzott egyre gyakrabban a kérdés segesvári líceumi éveim haladtával. A kérdés legalább annyira izgatott engem, mint kérdezőimet, de választ se nekik, se magamnak nem tudtam adni. Számtalan helyzetben el tudtam képzelni magam, sokféle jövőben otthonosan mozogtam. Azt azonban már világosan láttam, hogy például atomfizikus semmiképp sem leszek, és a kémiai Nobel-díj sem reális célkitűzés.
Korán világossá vált számomra, hogy életem az emberek között, az emberekért bontakozhat ki a legteljesebben. Ebbe biztosan belejátszott addigi rövid életem személyes története: a cserkészet, a disputa klub, az ifi hittan. A sok lehetőség közül lassacskán a tanárság és a papság kezdett kidomborodni. A kettő közül egyiket sem tudtam félretenni, mert valami belső erő folyton hajtott feléjük. Mi lenne, ha a kettőt összekapcsolnám? Egyik infó órán (természetesen megszegve a házirendet) beírtam a keresőbe a két szót: tanár - pap. A betöltött három-négy szerzetesrend közül a piaristák tűntek a leginkább tanároknak...
Érettségi után a gyulafehérvári papi szemináriumba jelentkeztem. Tudtam, hogy itt több lehetőségem lesz a tájékozódásra. Elolvastam a piarista rend alapítójának, Kalazanci Szent Józsefnek az életrajzát, s rádöbbentem, hogy egy húron pendülünk: a hit és tudomány jegyében tanítani és nevelni a fiatalokat, s elsősorban a leginkább rászorulókat. Másodév végére, több piaristával való személyes találkozás után, úgy döntöttem, hogy belevágok a nagy kalandba.
A szerzetesi képzés, illetve az egyetemi tanulmányok végeztével Budapesten majd Vácott kapcsolódtam be a helyi piarista életbe: hittan- és történelemórák, osztályfőnökség és kollégiumi jelenlét, TeSzI és cserkészet, túrák és lelkigyakorlatok gazdagítottak. Most újra Budapesten nevelődünk…
Molnár Lehel SP,
a hivatásgondozásért felelős tartományi megbízott
molnar.lehel@piarista.hu
Forrás: Piaristák
El szeretném fogadni az ajándékot…
Szeretném, ha el tudnád fogadni az ajándékodat…
Mi leszel, ha nagy leszel? - hangzott egyre gyakrabban a kérdés segesvári líceumi éveim haladtával. A kérdés legalább annyira izgatott engem, mint kérdezőimet, de választ se nekik, se magamnak nem tudtam adni. Számtalan helyzetben el tudtam képzelni magam, sokféle jövőben otthonosan mozogtam. Azt azonban már világosan láttam, hogy például atomfizikus semmiképp sem leszek, és a kémiai Nobel-díj sem reális célkitűzés.
Korán világossá vált számomra, hogy életem az emberek között, az emberekért bontakozhat ki a legteljesebben. Ebbe biztosan belejátszott addigi rövid életem személyes története: a cserkészet, a disputa klub, az ifi hittan. A sok lehetőség közül lassacskán a tanárság és a papság kezdett kidomborodni. A kettő közül egyiket sem tudtam félretenni, mert valami belső erő folyton hajtott feléjük. Mi lenne, ha a kettőt összekapcsolnám? Egyik infó órán (természetesen megszegve a házirendet) beírtam a keresőbe a két szót: tanár - pap. A betöltött három-négy szerzetesrend közül a piaristák tűntek a leginkább tanároknak...
Érettségi után a gyulafehérvári papi szemináriumba jelentkeztem. Tudtam, hogy itt több lehetőségem lesz a tájékozódásra. Elolvastam a piarista rend alapítójának, Kalazanci Szent Józsefnek az életrajzát, s rádöbbentem, hogy egy húron pendülünk: a hit és tudomány jegyében tanítani és nevelni a fiatalokat, s elsősorban a leginkább rászorulókat. Másodév végére, több piaristával való személyes találkozás után, úgy döntöttem, hogy belevágok a nagy kalandba.
A szerzetesi képzés, illetve az egyetemi tanulmányok végeztével Budapesten majd Vácott kapcsolódtam be a helyi piarista életbe: hittan- és történelemórák, osztályfőnökség és kollégiumi jelenlét, TeSzI és cserkészet, túrák és lelkigyakorlatok gazdagítottak. Most újra Budapesten nevelődünk…
Molnár Lehel SP,
a hivatásgondozásért felelős tartományi megbízott
molnar.lehel@piarista.hu
Forrás: Piaristák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése