2017. szeptember 23., szombat

Kamilliánus Nővérek

"Szent Kamill Leányai" Szerzetes Intézmény

Közösségünk

Szerzetesrendünk a „Betegek Szolgái” (Kamilliánusok), egyik női ága. Tezza Lajos Kamilliánus atya és Vannini Jozefina mondott igent Isten hívására, hogy egy női szerzetesrendet alapítson, mely Szent Kamill lelkiségét éli meg. A Rend neve már magában rejti identitásunkat is. Istennek szentelt nővérek vagyunk, akik szent Kamill nyomain követik az irgalmas Jézust, aki, mint Irgalmas szamaritánus, anyai, gyöngéd szeretettel viseli gondját a szenvedő embernek.


Alapítóink, életükkel és tanításukkal, átadták nekünk Szent Kamill lelkiségét. A mi ideálunk, hogy a Megfeszített Jézusnak, Jézussal és Jézusban éljünk, Őt fedezzük fel szívünkben és találjunk Rá szenvedő társainkban is. Az Ő irgalmas szeretetét sugározzuk életünkön és tetteinken keresztül. Az Ő gyengéd jelenlétének hírnökei legyünk a világban, különösen a szenvedés oltáránál, a betegágy mellett. Szent Kamill példájára, ruhánkon, mi is piros keresztet hordunk, mely a megváltó és önfeláldozó szeretet jele. A negyedik fogadalommal a betegek szolgálatára kötelezzük el magunkat, őket szolgáljuk, ha kell az életünk kockáztatása árán is.

Életstílusunk egyszerű; napirendünk három alappillérből áll: az imádság,a szolgálat és a közösség.A napot imával kezdjük, személyes, és közösségi imával: zsolozsma, szentmise, elmélkedés. Csak az Irgalmas Jézus aki, szeretetével megtart, eltölt és küld minket. Kérjük Őt, hogy Szentlelke által tanítson minket egyre jobban szeretni, egyre jobban szolgálni. Meglátogatjuk a betegeket, a magányosakat, és szomorúakat, egyik nap a kórházban, másik nap az idősek otthonában és családi házaknál is. Ebéd után ismét összegyűlünk imádkozni, az Oltáriszentség előtt, Jézusnál időzünk, majd a rózsafüzér imádsággal Szűzanyánkat, Máriát kérjük, ismertesse meg velünk és minden emberrel egyre jobban Fiát, Jézust. Ezt követően újra elindulunk beteg testvéreinkhez, vagy otthon dolgozunk. A nap végén beszélgetünk, megosztjuk tapasztalatainkat, együtt vagyunk. A napot imádsággal, Jézussal együtt zárjuk, neki ajánljuk a szenvedőket, bocsánatot kérünk bűneinkért, és újra rábízzuk magunkat. A vele való élő kapcsolat hivatásunk forrása, és csúcspontja.

Magyar közösségünk jelenleg 3 tagot számlál: egy indiai, egy fülöp-szigeteki és egy magyar nővért.

Címünk:

„Szent Kamill Leányai” Szerzetes Intézmény

4405 Nyíregyháza, Kállói út 58.

Házfőnöknő: Mary Mangaly Chakku (Mária nővér)

Tel.: 42/ 491-014 vagy 30/900-6281

E-mail: szkamillleanyai@gmail.hu

Facebook oldal: Szentkamill leanyai

Forrás: Kamilliánus Nővérek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése