A Jó Pásztor hiteles megjelenítői

Jn 10,11–18

A Közel-Keleten a pásztor szerepe talán még alapvetőbb a nyáj életében, mint másutt. Kevés a csapadék és a zöld terület, s a száraz hónapokban nagyon nehéz biztosítani egy nagyobb nyáj túlélését. Ezért a pásztor mindig a nyáj előtt halad, fel-felmegy a dombtetőkre, megnézi, merre talál zöld legelőt, ki nem száradt patakot. Emellett védi a nyájat a ragadozóktól.

Esténként a palesztin pásztorok mind a mai napig a pusztában elkészített kis kőfallal körülvett karámféleségekbe terelik be az állatokat, hogy el ne kószáljanak. A kis karám bejáratánál megszámolják őket, megnézik a lábukat, nem sebesültek-e meg, ápolják a sebeiket. A karám bejáratába aztán maga a pásztor fekszik be éjszakára. Amit Krisztus mond: „én vagyok a juhok számára a kapu” (Jn 10,7), az betű szerint értendő valóság volt a pásztorok életében. A juhok ismerik pásztoruk hangját. Gyakran a különböző pásztorok úgy választják szét összekeveredett nyájaikat, hogy kiállnak két távolabbi helyre, hívogatják az állatokat, és minden juh (illetve kecske) a saját pásztorához megy. „Juhaim hallgatnak szavamra. Idegen után nem mennek, mert nem ismerik a hangját” (Jn 10,4–5).

A Jó Pásztor példabeszéde utal a korábbi pásztorokra, akik Krisztus előtt jöttek, vagyis az ószövetségi nép vezetőire. Őket tolvajoknak és rablóknak nevezi a példabeszéd (Jn 10,8). Krisztus az ember igazi Pásztora, aki nem elvenni akar, hanem odaadni az életét, megajándékozni minket. Ahogyan Boldog II. János Pál pápa mondta: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt. Krisztus tudja, mi lakik az emberben, egyedül Ő tudja.” Krisztus az igazi Pásztor, aki tudja az ember legbelső titkát, igazi hivatását.

Krisztus más juhokat, a pogányságból származókat is az ő egyetlen nyájába akar vezetni (Jn 10,16). Ő olyan Pásztor, aki odaadja életét övéiért. A Jó Pásztor vasárnapja a papi hivatások vasárnapja is. Papnak lenni nem csupán egy foglalkozás vagy egy feladat ellátása. A pap arra kap meghívást, hogy ő is szeretetből odaadja életét. Krisztus nem azáltal végezte el papi küldetését, hogy áldozatokat mutatott be, hanem hogy önmagát áldozta fel. A pap sem csupán azáltal végzi el a megszentelés küldetését, hogy szertartásokat végez, hanem mindenekelőtt azáltal, hogy önmagát adja Istennek és az emberekért. A katolikus egyház meggyőződése, hogy Eucharisztia nem létezhet a papság szentsége nélkül. Az Eucharisztia nem olcsó szentség. Kell hozzá egy ember, aki a maga életodaadását Krisztus áldozata mellé helyezi. Ahhoz, hogy Krisztus valóságos, szentségi módon jelen lehessen az egyházban, a történelemben, szükség van a pap személyes odaadására. Imádkozzunk ezen a vasárnapon papjainkért, hogy Krisztus hiteles tanúi legyenek, akik szabadon, örömmel, szeretettel adják oda napról napra az életüket, és legyenek a Jó Pásztor megjelenítői közösségeik számára!

Dr. Székely János

Forrás: Új Ember