A helyemen vagyok

Interjú két papnövendékkel a Pécsi Egyházmegyéből

A Pécsi Egyházmegyéből jelenleg nyolcan készülnek a papi szolgálatra Esztergomban, Budapesten vagy Rómában. A papnövendékek hazatértek a szemináriumokból a nagyhétre és a húsvéti időszakra. A hivatásról és a szemináriumi életről kérdeztük kettejüket. 

Fekete Zoltán Szekszárdon született 1986-ban, ötödéves a budapesti Központi Papnevelő Intézetben. Idén szentelik diakónussá. Jelenleg a diplomavédésre készül.

Kovács József szintén 1986-ban született a Tolna megyei Pincehelyen. Negyedéves az esztergomi szemináriumban.

A kezdetek

Fekete Zoltán: Szeretetteli, vallásos családból származom, a szüleimmel minden vasárnap rendszeresen részt vettünk a szentmisén. Ilyen háttérrel is váratlanul ért Isten hívása a papi szolgálatra.

Kovács József: Az én családom nem gyakorolta a vallást, a nagymamámmal jártam templomba, az ő halála után pedig egyedül vettem részt a templomi életben. Nagyon nagy hatással voltak rám a hitoktatók, a plébános. A középiskola alatt némileg eltávolodtam az egyháztól, de éreztem, hogy ilyen területen szeretnék dolgozni, ezért az Apor Vilmos-főiskolán tanítói és hittanári diplomát szereztem.

A végső döntés

Fekete Zoltán: Felnőttként elkezdtem kutatni a hit alapjait, magyarázatot kerestem a hit jelenségére. Elmélyültek az imádságaim. Megismertem a misztikusok által az elmélkedést, a szemlélődést. Elkezdtem megélni a liturgikus évet, eleinte egyedül, majd a plébános vezetésével. Ezzel letisztult a lelkem, és felkészült a hívásra. Eközben a vendéglátást, a szálláshelykészítést éreztem életcélomnak, ezért elvégeztem egy idegenforgalmi szakmenedzser-képzést, majd egy főiskolát is a turisztika területén. A főiskola után recepciósként dolgoztam három szállodában is, de már az első helyen megéreztem a fentről, Istentől érkező hívást. Akkor „számot vetettem", ahogy a biblia is írja, hiszen volt munkahelyem, albérletem, aktív tagja voltam egy budapesti katolikus ifjúsági közösségnek – ezeket le kellett zárnom, és meghoztam a döntésemet.

Kovács József: A diplomáim megszerzése után egy kis Tolna megyei faluban kaptam hitoktatói állást, mellette fogyatékkal élő felnőttekkel foglalkoztam. Egy 1500 fős településen költöztem be a plébániára, ahol nem volt plébános. A gyakorlati tevékenységeken keresztül éreztem, hogy papi szolgálatra vágyom. Közben Tamásiba kerültem, ekkor már erősen vívódtam a karrier és a papság hivatása között. Végül 2013-ban beadtam a jelentkezésem Udvardy György megyéspüspöknek.

A reakciók

Mindkét családban hasonlóan féltették az elhatározásukat már meghozott fiatalokat. A család óvta őket az ismeretlentől, hiszen elindult a karrierjük, ebben pedig a szemináriumba jelentkezés visszaesést hozott. Ám, amikor elmondták otthon, hogy mire készülnek, mindkét családban azt felelték a szülők: „sejtettük".

A szeminárium

Kovács József: A szemináriumba az ember úgy lép be, hogy lát maga előtt egy képet: itt „szent emberek vesznek körül, akik ugyanúgy gondolkodnak, egy irányba mennek, egy cél lebeg a szemük előtt". Ez az elképzelés nagyjából fél évig tart. Aztán a papnövendék ráébred arra, hogy itt sokkal többről van szó. Nem csupán a képzést kapja meg, hogy alkalmas legyen szentmisét tartani vagy gyóntatni. Hanem ez róla is szól: hogy töltekezzen. Erre pedig a szemináriumban lehetőség van, néha „idegesítően másra sincs lehetősége", csak a folytonos lelki és tudományos fejlődésre. A szemináriumi életforma, a napirend segít megállni és elmélyülni, hiszen nem kell aggódnom a mindennapi gondok miatt: mi lesz a befizetetlen csekkekkel, lesz-e mit az asztalra tenni a hó végén? Isten elém teszi az alkalmat: „tessék, fogadd el".

Fekete Zoltán: Eleinte megpróbáltam a papi hivatást és a világi munkát összeegyeztetni. De vagy egyikben, vagy másikban nem tudtam volna teljesen odaadni magam. Valószínűleg az alap hozzáállásom a valláshoz akkor sem lenne más, ha a papság helyett a családi életet választottam volna, akkor nagycsaládban tudnám az apostoli munkára kapott hívásomat kiteljesíteni. De most a helyemen vagyok.

A szemináriumban szoros napirend szerint folyik a munka, reggel hat órakor van ébresztő, fél héttől szentségimádás, héttől mise következik a papnövendékeknek. A reggelit követően egyetemi előadásokon vesznek részt, majd ebéd, utána pedig szentírásolvasás, lelki beszélgetések következnek. Este fél 11-kor van villanyoltás.

A papnövendékek másodévben öltöznek be, azaz ekkor kapnak reverendát. Harmadévben lektorrá vagyis felolvasóvá avatják őket: ez a szentírásban való elmélyülést is magában hordozza. Negyedévben lesznek akolitusok, ötödévben diplomáznak, és ezután szentelik a kispapokat diakónussá, áldozópappá. Hatodévben történik a papszentelés. Ezután a megyéspüspök döntése alapján végeznek szolgálatot az egyházban, illetve a továbbtanulásra is lehetőségük van.

A szemináriumi élet egy teljes, önálló, optimális papi életre készít fel, amelyben helyet kap a sportolás és a pihenés is. A növendékek rendszeresen sportolhatnak (uszodába járnak, atletizálnak, futballoznak), könyvtárba és levéltárba járnak, illetve közös kirándulásokat is szerveznek.

A budapesti Központi Szemináriumban 2017. június 9-én nyílt estét szerveznek az érdeklődőknek, akik így megismerhetik az ott tanuló papnövendékeket és személyes beszélgetések során bepillantást nyerhetnek a mindennapokba.

Forrás: Pécsi Egyházmegye