Magánfogadalom és hivatalos elköteleződés megszentelt személyként

A megszentelt személyek és az Egyház által jóváhagyott hivatalos elköteleződés fogalma csak a megszentelt élet intézményén belül értelmezhető jelenleg az Egyházban. A magánfogadalom bár az Egyházi Törvénykönyv lehetőséget ad rá, de egyházjogi értelemben nem minősül megszentelt életútnak, mert nem megszentelt élet intézményén belül letett „professio” hármas fogadalom a szegénység, tisztaság engedelmesség evangéliumi tanácsokra illetve a konszekrált szüzek és remeték formai lehetőségeit sem követhetik. 

Van olyan magánfogadalmas ismerősöm, aki nem csak „egyes fogadalmat” a tisztaságra tett le, hanem hármas fogadalmat, tehát magánfogadalom keretén belül mindhárom evangéliumi tanácsra. Hivatalosan egy magánfogadalmas mégsem lehet megszentelt személy, nem kaphat olyan külső jegyeket, mint habitus, fátyol, aranygyűrű, ünnepélyes szentmisében letett elköteleződés, nővér vagy testvér megszólítás, mint a szerzetesrendekben élő megszentelt életutat hivatalosan járó személyeknél. 

Mi lehet ennek a helyzetnek a feloldása, hogy lehet ehhez Istennek tetszően hozzáállni olyan módon, hogy aki csak a magánfogadalom letételével tud lehetőségei szerint elköteleződni, mégis Istennek tett fogadalma érjen annyit a lelki életében elkönyvelve, mint a külső jegyeket is megkapó társaié? 

Magánfogadalmasként számomra ezt a békét nem az egyházjog tanulmányozása, hanem a Krisztussal való lelki élet az Ő Vele való kapcsolat hozta meg illetve azokra a szent életű kanonizált vagy még nem szentté nyilvánított elődeimnek példaként való szemlélésében áll, akik szintén nem tudtak hivatalosan elköteleződni megszentelt személyekként egyházjogi státuszuk nem volt rendezett, mégis volt hivatásuk, és amennyire a helyzetük engedte, elkötelezettségüket olyan formában meg is tették. Két magyar szentéletű személyt említenék meg: Bódi Mária Magdolnát, aki szülei egyházjogilag rendezetlen házassága miatt nem tudott hivatalosan elköteleződni, és Kaszap Istvánt, aki jezsuita novíciusként a hivatalos tagként való elkötelezettsége előtt súlyos betegségben meghalt.

A két szempont tehát a belső lelki út és az elkötelezett elődeinkről való példa vétele.

A belső lelki elkötelezettség úgy érzem a hivatás valódi beteljesülésének a központja, nem a külső jelek. Amennyiben az egyházjog erre ad lehetőséget, akkor a belső lelki tartalmat jelzik a külső jegyek, de amennyiben nincs lehetőség a külső keret megélésére, - magánfogadalomnál ez a külső keret a pap vagy püspök előtt letett fogadalom, amelyet a pap mint tanú fogad el az Egyház nevében de nem az Egyház szolgálatára hivatalosan, - akkor nem azt jelenti mindez, hogy valakinek nincs hivatása és fel kell adnia az Istennek való odaszentelődés vágyát és életútját, hanem azt jelenti, hogy ezeket a kegyelmeket ugyanúgy megkaphatja az Egyház által lehetővé váló legkevesebb út megtételével jelen esetben az Egyházi Törvénykönyvben megengedett magánfogadalom letételével, de a többi kegyelem csak az odaszánt szívben belül élhető meg. Látszólag ez az út nem annyira a mások tekintete előtt történik, hanem belül, a szív csendjében. Mindez megvan a hivatalosan elkötelezett megszentelt személyeknél is, de a magánfogadalomnál a jéghegynek főleg az alsó része van meg, a teteje kevésbé látszik, mint az a hivatalosan megszentelt fivéreiknél és nővéreiknél.

Szeretném biztatni és megerősíteni azokat a testvéreimet, akik úgy érzik, hogy ők másodrangú lelkek, mert nem tudják a külső jegyeket megkapni egészségi állapotuk vagy más kizáró okból és ezekkel együtt látszólag nem megszentelt személyek, hogy Istennek tett fogadalmukkal élve a kegyelmeket befogadva éljék mindennapjaikat és adjanak hálát hivatásukért és alázattal a látszólag kevesebb talentumot jól kamatoztatva tartsanak ki Krisztus és az Egyház belső lelki szolgálatában, engesztelésül és keresztként ajánlják fel nehézségeiket. A kereszt és a szenvedés Krisztus szenvedéseivel egyesítve érdemszerző és Istennek tetsző életet adhat minden lelki békében elfogadó szeretetben élő magánfogadalmas testvéremnek. 

Ez a saját hozzáállásom, amely lassan egy évtizede érett meg ezen az életúton való járás alatt és bízom benne, hogy életáldozatomat az Úr ezen az úton is beteljesíti és elfogadja a rám bízott lelkek megszentelődésére és javára.