Magánfogadalmat élni a világban

A megszentelt világi hivatásról

Mai modern világunkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy ne csak elzárt hagyományos monasztikus közösségekben élő személyek éljenek megszentelt élethivatást, hanem legyenek olyanok, akik a világban élve teszik ezt és elvegyülve a világban éljék meg fogadalmukat Istent szolgálva. 

A megszentelt világi hivatást lehet közösségekben is megélni, mint például a világi intézmények és apostoli élet társaságai, de hivatalos közösség nélkül is, mint például a szüzek rendjében, - ahol nem kötelező, de lehetséges a közösségben való élet - és a magánfogadalomban élve, ahol, ha szükségét érzi valaki, járhat közösségbe, de nem írja elő a hivatalos közösséget az Egyházi Törvénykönyv. Az egyházmegyés konszekrált remeteség a világtól valós elkülönülés miatt teljesen más helyzetű, ők imádságaikkal és önmegtagadásukkal egyedül élve esdik le a kegyelmet a lelkek javára.

A megszentelt világi hivatást lehet ahhoz hasonlítani, mint amikor a kovászt kenyér sütésekor beleteszik a tésztába és az egész kovász megkel: "Azután egy másik példabeszédet mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész." Máté 13, 33.

Lehet a sóhoz is hasonlítani a világban maradó megszentelt személyt: "Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való már egyébre, mint hogy kidobja és széttapossa az ember." Máté 5, 13.

A világban égő lámpás fényéhez is hasonlítható ez az élet Jézus szavai alapján: "Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék?" Márk 4, 21.

Mindhárom példa igaz minden keresztény emberre, aki az életszentségre törekszik, de a megszentelt személyekre meghívásuk alapján életvitel szerűen igaznak kell, hogy legyen, akiknek élethivatása különösen is az, hogy egy életen át tisztán megőrizzék az élesztőt, a só erejét illetve a fényt védelmezzék, hogy értékeiket megoszthassák azzal a közeggel, amelyben élnek.

Két lábbal a Földön, de az Égbe kapaszkodva

A magánfogadalmas hivatalos közösség nélküli személynek önállóan kell élnie a világban, képzettségének és lehetőségeinek megfelelően munkával kell fenntartania magát és emellett kell Istenbe gyökerező életet élnie. A munkahely nehéz evangelizációs terep, - olyan mint az ugar, a mai Istent sokszor nélkülöző világunkban még a kereszténynek mondott Európában is - ahol tanúságot tesz bár rejtetten, mivel általában nem tudják róla, hogy fogadalmas és nincs habitusa. Emellett a napi szentmisére és szentségimádásra és más imákra - például zsolozsma és Rózsafüzér - törekvő élet a sajátja, amelyhez néha kevés a nap 24 órája, de próbálni kell jó időbeosztással testi és lelki egyensúlyra törekedni. Két lábbal a földön kell élni, de az Égbe kapaszkodva.

A világban, de nem a világból

A magánfogadalmat meg lehet a világban élni, de mindenek előtt szem előtt kell tartani, hogy amellett, hogy teljesen a világban élnek, nem a világból valók, hanem keresztényekként és fogadalmasokként első sorban Isten Országát építik, ott ahol vannak. Nehézségeiket Krisztus Testében megélve az Ő kereszt áldozatával egyesítik és felajánlják az emberiségért engesztelésül a világ bűneiért, első sorban a környezetükben levő lelkek lelki üdvéért.

Munka és szolgálat

A létfenntartáshoz szükséges munkavégzés mellett próbálni érdemes lehetőséget teremteni az Egyház szolgálatára is. Ha van közösség ezt annak keretein belül meg lehet tenni, de ha nincs, akkor a szentmise templomában ahova eljár a magánfogadalmas lehet a templom szolgálataiba a lehetőségekhez mérten bekapcsolódni.

Fogadalmat élni a világban

Magánfogadalmat lehet a világban élve tenni, amely lehet mindhárom evangéliumi tanácsra tett fogadalom pap vagy püspök előtt, de csak tisztasági fogadalom is. Ha nincs professio, azaz hármas fogadalom, az engedelmességég szegénység akkor is megélhető, mert Isten Országa szolgálatában odaszentelődve élni a világban csak a feltétlenül szükséges javakkal és a lelki vezetőnek vagy közösségi elöljárónak való engedelmességgel lehetséges.

Miért magánút?

Megszentelt életet élni főként közösségben megszokott, de vannak olyan lelkek, akiket Isten egy különleges útra hív meg ennek lehet több oka például családi ok, életkor vagy betegség, amikor egy magánfogadalommal élhető csak meg a megszentelt út. Ez az út nem magától a lélektől a saját elgondolása alapján születik, hanem a látszólag korlátoknak tűnő helyzetjelző fényekhez igazodva életútjuk során ez válik nyilvánvalóvá követendő életmódként. Hivatalos közösségek vannak, ahol magánfogadalmat tesznek és a hivatalos közösség nélküli magánfogadalmasnak is lehet valamilyen szinten közösséghez társulni. Ha nincs közösség semmilyen szinten akkor ezt egy keresztként is fel lehet fogni, amely felajánlható, mivel egy közösségnek nagy megtartó ereje van, és ezen az úton kell az Úr szőlőjében munkálkodni.