Hűséges az Isten

Mádi György atya 1983-tól szolgál plébánosként Kiskundorozsmán, november 29-én immár ötvenéves papi szolgálatért adhat hálát Istennek aranymiséjén. Szavaiból kiviláglik: Isten hűsége minket is arra kötelez, hogy hűek legyünk Hozzá.

– Ötvenéves papi pályája alapján hogyan fogalmazná meg a pap szerepét?

– Mikor az első önálló helyemre, Móricgátra kerültem, a plébánia udvara fel volt verve gazzal, és egy tarka kutyus fogadott, mikor megérkeztem. Megkapott ez a környezet, amelyben minden és mindenki várta a gazdáját. A pap szerepe a pásztoré, a lelkipásztoré. Szükség van valakire, aki összefogja a népet, összehangolja a közösséget, a feszültségeket elrendezi. A papi hivatás emberi is, de titok is számunkra.

Rádiószerelő isteni frekvenciára hangolva

– Engedje meg a klasszikus kérdést is: ön miért választotta ezt a hivatást?

– Ez az a kérdés, amire lehet is, meg nem is válaszolni. Lehet indokolni ezzel-azzal, de valahol mélyen mégiscsak titok marad. Lehet mondani, hogy édesapámat hamar elvesztettük, édesanyám magára maradt, ő nevelt bennünket Kelebián, és szívesen, lelkesen segített a templomban. Ott nőttem fel és voltam ministráns, hozzátartozott az életemhez. Kamaszkoromban rádiószerelő akartam lenni, egészen érettségi előttig. És akkor itt jön az, amit nem tudok megmagyarázni: úgy éreztem, hogy nekem jelentkeznem kell a teológiára. Erre mondjuk, hogy hívás, hivatás. Nem szervezni, prédikálni akartam, hanem a legfontosabb kérdésekben akartam segíteni az embereknek, hogy eligazodjanak az életben az Úristen felé, az örök cél felé.

– Az ’56-os forradalom idején még nagyban végezte a teológiát.

– 1954-től 59-ig voltam teológushallgató. Budapesten éltük át a központi szemináriumban a forradalmat. Mikor bejöttek az oroszok, idősebb társaim segítettek például a joghallgatóknak: reverendát adtunk nekik, és a szemináriumon keresztül menekítettük ki őket. Emiatt és más dolgok miatt is jött a retorzió, és az egyik tanárunk ezt szépítve írta meg az újságban állami nyomásra. Onnantól nem jártunk az ő órájára, de ránk parancsoltak, hogy írjunk alá egy fenntartás nélküli engedelmességről szóló nyilatkozatot a szemináriumi elöljárók felé a fegyelem területén. Ezt körülbelül nyolcvanból hatvanegynéhányan nem írtuk alá – lelkiismeretünk szerint nem tudtuk vállalni, ezért elküldtek minket a teológiáról.
A történelem Ura

– Bizonyára nehéz időszak következett.

– Akkor én már négy és fél évet elvégeztem, és egyházi előírás alapján ekkor már pappá lehetett szentelni, ez 1959-ben Pesten meg is történt, persze az államtól nem kértek engedélyt, ezért nem helyezhettek el papként: három évig sekrestyésként szolgáltam Újszászon. Ez egy olyan időszak volt, amikor nem tudtuk, hogy mi lesz. Akkor felmerült persze bennem, hogy miért folytassam, miért maradjak. De úgy gondoltam: az Úristen hívott, Ő látja, tudja, Ő a történelem Ura, majd ahogy a tetszése hozza, úgy fogok helytállni. Talán éppen ezek az évek edzették meg a hűségemet abba az irányba, amit vállaltam.

– És mit vállalt?

– Szent Pál írja, hogy mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit az örök boldogságra, az üdvösségre segítsek. Mindenkinek nem tudok ugyan mindene lenni, de amit fontosnak tartottam, arról kapok időnként visszajelzést, hogy valóban, valakiknek segíthettem valamit, a legfontosabb dolgokban: Isten felé menni.

– Van kedves igéje?

– Az újmisés képemre az az ige került, hogy „Hűséges az Isten” – ami a Szentírásban sokszor szerepel. Ez ad erőt arra, hogy mi magunk is hűségesek legyünk, mert van Valaki, akire maximálisan támaszkodhatunk. Most is ezt írom az aranymisés emlékképre. Úgy érzem ugyanis, hogy ez az, amire mindenképpen lehet építeni: egyéni életet, családot, társadalmat és az egyházat is.

Forrás:Szeged Ma