“Miért jó szerzetesnek lenni? Nem csupán az ajándékokért, amikkel Isten elhalmoz, bár az is van bőven – ajándékot máshol is tud adni az Úr. Az én válaszom nagyon rövid: nekem azért jó, mert egyáltalán nem szeretnék másképpen élni (tudnék, de nem szeretnék). Bővebben: számomra ez az az élet, amelyre Jézus hívott, amelyben otthon érzem magam, legmélyebb vágyaim teljesülnek, ezen az úton látom legjobban elérhetőnek számomra azt, amit az Úr elképzelt rólam. Ebben van a békém, a reményem és a biztonságom. Azt érzem, hogy a helyemen vagyok, és ez nem csak átmeneti állapot, hanem végleges. Örökre elköteleztem magam Jézus szorosabb követésére, melyhez Ő ad meg minden szükséges kegyelmet, és az Egyház, valamint a Rend biztosítja ehhez az eszközöket. A rendi keretek, szabályok, a közösség segítik elérni azt a végső célt, amelyre az Úr teremtett: az üdvösséget. Ez adja életem alapvető boldogságát”
“Mert Istené a legnagyobb szeretet, és úgy szeret minket, ahogyan senki más nem tud szeretni. Van-e természetesebb annál, hogy ezzel a mindent nekem adó szeretettel találkozva én is mindent neki akarok adni? És mégis, Istent nem lehet felülmúlni a nagylelkűségben: az a bizonyos százannyi, amit Jézus ígér az apostoloknak, valóságos – megad mindent, sőt, többet és nagyobbat ad annál, mint amiről lemondtunk.”
“Hogyha egészen Istenre teszed az életed, Ő tud nagy meglepetéseket okozni, de csalódásokat soha.”
“Ha valakit Isten hív a szerzetesi életformára, akkor önmagában olyan igazi társat, barátot ad neki, aki úgy tud szeretni, gondot viselni, oltalmazni, vezetni, mint senki más. Szerzetesként az a legszebb, hogy egészen Jézusnak élhetek, Őt követve, Vele együtt járva Őt adhatom másoknak, a hit igazságát és világosságát tovább adhatom. Ha adó ember szeretnél lenni, az Istennel való bensőséges élet nagy örömét, boldogságát megtapasztalni, és ha Isten valóban erre az útra hív téged, merj igent mondani, megéri.”
“Isten szeretete semmihez sem hasonlítható öröm forrása, ami arra indít, hogy én is szeretetben szolgáljak másokat, hogy ők is megérezzenek valamit ebből a végtelen isteni szeretetből. Meggyőződtem: Isten nélkül teljesen értelmetlen az élet.”
“Jézus közelsége miatt, hogy egy házban lakhatok vele. Változatlan öröm és boldogság számomra minden reggel úgy ébredni, hogy vár az Úr, és siethetek hozzá a kápolnába. A szerzetesi élet nem más, mint egészen Jézusért élni, és az áldozatokat is felvállalva másokért adni magam az imádságban és a szolgálatban. Nem csalódtam. Számomra Krisztus az élet.”
“Az osztatlan szív lehetősége miatt. Számomra ez azt jelenti: a kenyérszaporítás kenyerének lenni, úgy adni magamból, hogy nem kell senkinek sem félretenni a részét. Egészen Istené, és Istenben mindenkié.”
“Egyedül Istenért érdemes, az ő szerelméért. Nincs nagyobb öröm annál, mint amit az ad, hogy egészen Istenhez tartozhatok, különleges, szoros módon, egyedül az Övé lehetek. Benne nem lehet csalódni. Olyan utakra vezet, amikre sosem gondoltál volna, olyant hoz ki belőled, amit sosem reméltél volna, szabaddá tesz, hogy szabadon rendelkezzen veled azokért, akikhez küldeni akar.”
“Minden keresztény, akit megérintett Isten szeretete, törekszik Felé. A szerzetesi életforma rendkívüli módon szolgálja ezt a törekvést: a keretekkel, amik kivesznek az életünkből majdnem mindent, ami elterelhetné a figyelmünket Istenről; a közösséggel, ami folyamatosan ösztönöz a nagylelkűségre, a nagyobb odaadásra, és amelynek a megtartó ereje átsegít a nehézségeken; a szolgálattal, ami mindent Istenért és Istennel próbál tenni; a személyes és közös imádsággal, vagyis azzal az idővel, amit Istenre, a Vele való együttlétre, életre “pazarolhat” a szerzetes…”
“Edénnyé válni Isten kezében, amelyet önmagában megmerít és másoknak kioszt.”
“Róm 8,35 – mert semmi nem választhat el bennünket Krisztus szeretetétől. Mert Isten önmagát adja – egyre többet, egyre mélyebben – és Isten egymaga elég. Pontosabban: többé már semmi más nem elég.”
“Mert Isten ma is vágyik munkatársakra, akik az ő szemével látnak, az ő szívével szeretnek, az ő szavával beszélnek, az ő útmutatása szerint útmutatássá válnak mások számára a mennyek országa felé… Van-e nagyobb megtiszteltetés annál, mint mindent magad mögött hagyva, egészen Istennek adni magad, egyedül Érte és Vele élni, azt az életformát élni, amelyet ő élt, és azt a munkát folytatni, amelyet ő tett itt a földön?”
Forrás: Domonkos Nővérek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése