A meghívás és hivatás

I. Meghívás: életszentség és megszenteltség

Amikor megszentelt hivatásokról beszélünk, néhányan arra gondolhatnak, hogy azok akik Istennek átadják az életüket és lemondanak az Ő Országáért a házasságra, csak ők lesznek szentek, csak nekik van erre lehetőségük és a "közönséges halandóknak" nem, a megszentelt lelkek piedesztálon vannak míg az egyszerű világi hívők alantasabbak. Ez egy torz kép, ami élhet egyesekben, de ez teljesen ellentétben áll az igazsággal. Egyik hivatás sem magasabb rendű a másiknál, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást.

A másik tévedés, hogy mindenki megszentelt hivatású ebben pedig ez fogalmazási félreértés van. Úgy lehetne fogalmazni, hogy:

- a megszentelt hivatást nevezzük inkább konszekrált hivatásnak; Isten Országáért szűzi/tiszta életet vállalók és a papi hivatásban járók, akik cölibátust vállalnak, hasonlóan lemondanak a házasságról

- megszenteltség és életszentség két külön fogalom

- mindenki meghívást kapott az életszentségre, bármilyen hivatásban él

- minden lélek életszentségre van meghívva, de csak egy részük kap meghívást a megszentelt és papi hivatásra.

II. Hivatás és döntés – kinek az akarata?

Ezzel kapcsolatban már született egy bejegyzés a "Hivatás – döntés" címmel, az ebben foglaltakat szeretném újra hangsúlyozni.

Nem megfelelő az a nézőpont, hogy mi magunk választjuk meg a hivatásunkat és arra – bárhogy is döntünk - az Úr áldását adja.

Mindenki számára alaphivatás a házasság, erre vagyunk genetikailag kódolva, hogy családot alapítson mindenki és társsal együtt haladjunk Isten Országa felé egymást segítve ezen az úton. Egyeseket azonban az Úr kiszólít a szokásos útról és meghív az Ő közelebbi szolgálatára, így lesznek megszentelt hivatásúak és papságra meghívottak. Alapvetően a meghívás tehát az Úr akarata, az Ő terve egy lélekkel, aki erre a meghívásra válaszként mondhat IGEN-t is, de akár el is utasíthatja. (Sajnos van arra példa, hogy akár felszentelt papok, vagy örök fogadalmat tett személyek is meggondolják magukat és mégis családalapításra adják a fejüket, értük sok ima szükséges.) Aki elfogadja és megéli a megszentelt és papi hivatást, ő az életszentségnek egy különleges útját járja és szeretetből, önként, Isten iránti engedelmességből, nem a saját erejében bízva, hanem az Úr segítő kegyelmében bízva vállalja ezt a hivatást. Pusztán emberi erőből megélni egy természet feletti hivatást nem lehetséges, de Istennel együtt bármire képesek lehetünk.

A kiindulás Istentől van, erre válaszként az emberi lélek elfogadja az Úr tervét életében.

Azt is szokták mondani, hogy egy beteljesült hivatáshoz az "igen"-ek egybecsengése kell, hogy megvalósuljon. Itt szétválasztanám a közösségi és a közösségen kívüli megszentelt utakat. A közösséggel is párosuló megszentelt személyeknél három igennek kell egybecsengenie: Az Isteni Akarat, a lélek engedelmessége a harmadik a közösség részéről az elfogadás. Ez utóbbi lényegében hiányzik a hivatalos közösség nélküli életúton járóknál, de ahogy korábban már írtam, valamilyen szinten itt is megvalósulhat a közösségi élet.

III. Összegzés

Nagyobb fogalom az életszentségre szóló hivatás, ezen belül lehetnek megszenteltek a lelkek és házasok. Minden hivatás életszentségre szól, de nem mindenkié a megszentelt hivatásra.

A megszentelt és papi hivatást nem az ember magának találja ki, hanem Istentől kapja és szeretetből szabad akarattal elfogadja és az Ő kegyelméből éli meg.

A Jó Isten vezessen minden kedves Olvasót, hogy fel tudja életében ismerni az Isten Akaratát és életszentségben tudjon járni a neki rendelt életúton egész életében.