Teréz anya a szerzetesnővéreknek - a hivatásról

Tehát, kedves nővéreim, mindenekelőtt azzal kell tisztában lennünk, hogy nem vagyunk szociális munkások. És nem élhetünk csak a foglalkozásunk szerint, nem lehetünk például csak tanítónők, csak ápolónők vagy mások. Nem, mi elsősorban Jézus jegyesei vagyunk. Hisszük, hogy bármit teszünk, Jézusnak tesszük. Ő nem hazudhatott, amikor azt mondta: "Amit a legkisebbnek tesztek, nekem teszitek." Amit tehát misszióitokban tesztek, a munkát, amely teljesen lefoglal, s amellyel az Egyház bízott meg benneteket, végezzétek Ez vezet el a szent életre, amelynek elérése végett a kolostorba léptetek. Nem azért lettünk szerzetesek, hogy ezt vagy azt a munkát ellássuk, hanem hogy szent életet éljünk. A szent élet nemcsak egyeseket kötelez, hanem magától értetődő kötelességünk mindnyájunknak, akik szavunkat adtuk Istennek. A szent élet se nem különleges, se nem sajátos. Ha hűek vagyunk szabályzatainkhoz, ha tevékeny életet élünk, ha engedelmeskedünk Egyházunknak, akkor szent lesz az életünk. Isteni engedelmességgel legyünk hű szolgálóleányai az Egyháznak, mert az Egyház nehézségei jórészt az engedelmesség megtagadásából fakadnak.
Egy alkalommal egy lelkész arról beszélt a főnöknők gyülekezetén, hogy megváltozott az engedelmesség fogalma, és hogy manapság nem lehet egyszerűen elrendelni: menj, indulj, tedd ezt, gyere, hanem meg kell indokolnia a főnöknőnek, miért kell egyik nővérnek ide, a másiknak amoda mennie, majd szépen meg kell kérnie őket a feladat elvégzésére... Amikor hazamentem, hívatom az egyik nővéremet, és a lelkész utasításai szerint mondom neki, nagyon szeretném, ha elmenne ide meg ide, és kezdem magyarázni, miért is volna jó, ha meghallgatna, mire ő sírva fakadt, úgy mondta: "Anya, én nem ezért jöttem ide; utasítson, hogy menjek, és én megyek." Amikor újra találkoztam a lelkésszel, és elmondtam neki, hogyan jártam, ő így válaszolt: "Ha önöknél így van, akkor csak folytassák is így!"
Látjátok, a mi fiatal nővéreink ezt akarják. Ha elhalványul bennünk a hivatástudatunk, akkor elsekélyesedünk: hol ez nem szükséges, hol az fölösleges, hol ez meg az bolondság stb. A mai fiatalok nem erre vágynak. Jelöltjeink nem akarnak csak tanítónősködni vagy ápolónősködni, hanem szentek akarnak lenni. Hogy Krisztusnak adjanak mindent.
Ma azonban gyakran találkozunk szerzetesnővérekkel, akik ott akarják hagyni eddigi hivatásukat, hátat akarnak fordítani az iskolának, a kórháznak, a gyermekgondozásnak, és a mi példánkat akarják követni. Úgy gondolom, ez a legveszélyesebb ördögi kísértés: mert ha odahagyjátok hivatásotokat, ki fog a ti helyetekbe lépni, és ki viszi be az emberek lelkébe Istent? Nekünk megvannak a mi szegényeink és leprásaink, mi velük vagyunk, nincs rátok szükségünk. Ne hagyjátok el hát iskoláitokat, munkahelyeiteket, sem a gazdagjaitokat, mert ti nem az emberek gazdagodására szolgáltok, hanem az emberek javára s ezentúl az Istennek szolgáltok; mint ahogyan mi se segítjük elő szegényeink elszegényesedését, hanem mindahányan szolgáljuk, segítjük, szeretjük Isten gyermekeit. Ti úgyszintén Isten gyermekeit tanítjátok. Ha ezt megjegyzitek, akkor nem lesznek nehézségeitek a szegényekkel és a gazdagokkal, mert ők mind-mind a mi fivéreink, mi pedig az ő nővéreik vagyunk.

Boldog Kalkuttai Teréz anya

Forrás: Testvéremnek blog