A Szentírás a szentek kifogyhatatlan tápláléka, és szent éhsége

Nagyon kevesen tudják, sőt talán senki sem tudja egészen felfogni, hogy mekkora erő van a Szentírásban. 
Nézzétek, kedves testvéreim, milyen csodálatosak és milyen drágák a Szentírás sorai, és mindig szent vágyat ébresztenek. A szentek kifogyhatatlan tápláléka és szent éhsége ez. E kimeríthetetlen bőség nem hagy maga után semmi kívánnivalót, de még inkább értékesebb gyakori határozottsága. 
Méltán, mert egyrészt a Szentírásból szerzi meg az ember az üdvösség ismeretét, másrészt pedig maga a Szentírás mindazokat, akik hisznek, és hitük szerint cselekednek, el is vezeti az örök életre. A Szentírás a múltat változtatás nélkül írja le, a jelent meg jobban megmutatja, mint ahogy azt látni lehet, a jövőt pedig már mintegy megtörténtet mondja el. A Szentírás minden lapjáról az igazság szól, minden lapján az isteni erő tündöklik, és minden lapja a jövőt tárja fel az emberi nem előtt. 
Mint ahogy az a földön is szokott lenni, a mi meglevő felfogásunknak megfelelően példabeszédekben és elrejtve közli velünk az isteni igazságokat, amint azt a 77. zsoltár is mondja : Példabeszédre nyitom ajkamat: Hirdetem, ami rejtve volt a világ teremtésétől fogva (vö. Zsolt 77, 2). 
Hogy elénk tárjon minden isteni ajándékot, a Szentírás megtanít bennünket a Szentháromság hódolatteljes ismeretére is, amelyet — a bálványok tiszteletére fordított annyi évszázadon át — nem ismert meg ez a szomorú sorsú, elvakult emberiség; tudniillik az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, mint egy Istent és minden teremtmény Alkotóját és Kormányzóját, aki képes volt megteremteni mindazt, amit csak akart, és ami csak látszik az égen és a földön. 
Ha azt kérdezed, hogy ő milyen jó, halld meg ilyen röviden összefoglalva: Menedék a nyomorúság válságos napjaiban (Zsolt 9, 10). Ha a hatalmát kérdezed, halld: Ki állhat ellen a te hatalmadnak? (Vö. Zsolt 75, 8). Ha igazságát kérdezed, halld: Igazságosan megítéli a földkerekséget (Zsolt 95, 13). 
 A Szentírás egészen világosan tanítja, hogy Isten mindenütt jelen van. Így mondja a Zsoltáros: Lelked elől ugyan hova mehetnék? Színed elől hová futhatnék? Ha fölhágok az égbe, odafönn vagy, ha leszállok az alvilágba, odalenn talállak (Zsolt 138, 7-8), és így tovább, amint a Szentírás az ő nagyságáról szól. 
Ezeket a szent iratokat, amint jól tudod, nem emberi értelem találta ki, hanem isteni erő íratta le szent emberek által. Ezt akkor lehet igazán megérteni, amikor egy hívő lélek megbizonyosul arról, hogy a Szentírást mint igazságot és mint a lélekre nézve hasznosat lehet hirdetni. Mi az, ami lelkileg hasznos és drága, amit meg nem találsz a Szentírásban, ha a tiszta lélek értelmével figyelsz rá? 
A Szentírás minden egyes felolvasása nem üresen elhangzó szó, és nem is késlekedik annak a megvalósításában, amit ígér, mert akik engedelmeskednek neki, azoknak meghozza az örök üdvösséget, a gőgösöket pedig, akik ellene mondanak, örök büntetéssel sújtja. 
Ezért is kapjuk azt a figyelmeztetést, hogy a Szentírás szavait nemcsak meghallgatni kell, hanem üdvös cselekedetekkel az embernek teljesítenie is kell azokat. Egyszer ugyanis az Isten és az embertárs iránti szeretetre figyelmeztet bennünket, máskor meg arra, hogy a világ mulandó dolgait túl ne értékeljük, ismét máskor meg azt csöpögteti beléd, hogy meg ne feledkezzél arról a hazádról, amely majd örök lakóhelyed lesz. Türelemre int, reményt nyújt, dicséri az üdvös alázatosságot, és mindig elítéli a romlásba döntő gőgösséget, de gyakran ajánlja a jámbor alamizsnálkodást. 
Eddigi minden jótéteményét felülmúlva a Szentírás akkor a legirgalmasabb, amikor tanúsítja, hogy a mi ítélő Bíránk elfogadja a bűnbánatot, és tanítja, hogy a mi jóságos Megváltónk megbocsát; sőt a Szentírás elriaszt a bűntől, hogy megjavítson bennünket, ítélettel fenyeget, hogy irgalmazhasson, és megparancsolja: úgy éljünk, hogy méltók legyünk az angyalok társaságára, és legyen meg bennünk az, ami a legdrágább és örök értékű, hogy Isten legyen minden mindenben (1 Kor 15, 28), továbbá hogy meglássuk őt színről színre, és töltekezzünk dicsőségének bőségéből, és ne legyen már többé semmi kielégítetlen vágyunk. 
Ki lenne az, aki nem akarna az ilyen parancsoknak szót fogadni, hacsak nem az, aki mindenáron az örök kárhozatba akar rohanni? Minden esztelenséget és minden butaságot felülmúl az, ha valaki saját Megváltója parancsait semmibe veszi, és ugyanakkor legkegyetlenebb ellensége csábításait követi. 
Ahány szó, annyi jutalom; ahány ítélet, annyi büntetés. A Szentírás nem szűnik meg hasznos tanításokat adni, csak akkor, ha kivágják a nyelvet, és az hallgat. 
Mindezeket nagyon kell tudniuk azoknak, akik követni akarják Krisztust, és győzelmet akarnak aratni testük felett, amelyben nem uralkodik a Szentlélek. Végül is azt akarja a Szentlélek, hogy övéi fel legyenek fegyverezve a láthatatlan támadások ellen is, hogy legyőzzék azt a gonosz szellemet, amely Sault gyötörte. Ennek a gonosz szellemnek az elűzéséhez, mint már mondottam, főként Dávid lantjára van szükség, azaz Krisztus drága tanítására és ennek a megvalósítására. Ez teszi az Istenben hívőket jólelkűekké.

Forrás: Szent Gellért csanádi püspöknek és vértanúnak a három ifjú himnuszáról szóló elmélkedéséből (Corp. Christ. Cont. Mediaev., vol. 49, Turnholti, 1978. CC MC, vol. 49, lin. 519-521. 526-591)