Felnőttként jöttem vissza az egyházba, saját akaratomból, azért, hogy egészen neki adjam magam. Tízéves koromban jártam hittanra és elsőáldozó lettem – a szüleim kedvéért. Aztán fiatal felnőttként bérmálkoztam, hogy unokahúgom keresztapja lehessek. Aztán ismét elfelejtettem a keresztény voltomat. Éltem az életemet, volt párkapcsolatom hosszú éveken keresztül. Közben elkezdtem dolgozni Pannonhalmán, ahol először gyújtottam gyertyát a nagyapám emlékére. Életem első meghatározó lelki élménye. Aztán elkezdtem egyetemre járni. Mindezzel együtt ürességet éreztem, tetteim, párkapcsolatom értelmetlenségét. Kerestem valamit.
Vissza a hithez
Évekkel később az egyetem vége felé láttam egy szerzetesekkel készült interjút. Olyan béke áradt belőlük, hogy azt a tévén keresztül is megéreztem. Ez az, amit kerestem. Az első adandó alkalommal felkerestem a közeli plébániát, elkezdtem újra megismerni a hitemet, azt, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Kiléptem a párkapcsolatomból, életgyónást végeztem, és nagyon szerettem volna Neki szolgálni. De hogyan? Erre nem találtam választ.
Jezsuita hivatás
Az egyetemet befejezve tanítani kezdtem egy szakiskolában. Ez alatt az idő alatt ismertem meg a jezsuitákat, és a lelkigyakorlatok révén egyre mélyült bennem az a belső késztetés, hogy kövessem Őt. Lépni azonban nem tudtam, mert belül bizonytalan voltam és féltem a döntéstől. Családot is szerettem volna alapítani és Jézust is szerettem volna szolgálni. Talán együtt is fog menni – gondoltam. Újabb párkapcsolat, újra az érzés, hogy hiányzik valami. Hiába jártunk együtt templomba, hiába értettük meg egymást. Valami mélyebbre vágytam. Sokat küzdöttem belül ezzel a kettősséggel. Aztán egy szentmisében egyszer csak azt éreztem a szívemben, hogy teljesen Jézusé akarok lenni. Belső nyugalom és öröm volt bennem. Felkerestem a jezsuitákat, és egy év jelölt idő után novícius lettem. A kemény belső küzdelmek továbbra is jelen voltak és vannak az életemben, de ez és sok más belső élmény erőt ad. Ha elgyengülök, idáig mindig kaptam erőt ahhoz, hogy átvészeljem a nehéz pillanatokat. Mindez megerősít abban, hogy a helyemen vagyok. Hálát érzek minden pillanatért.
Forrás: Jezsuiták
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése