Terveid rengetegében, Uram
már láttad az én egyetlen utam,
láttad a fiatalban a roskadt öreget:
Feléd vándorló lábnyomaimat.
Láttad ifjú fényeimben az árnyakat,
ha szembejöttek párban az úton,
el ne vakuljak, hát küldtél elém
mély börtön-kátyukat, ezt is tudom.
De adtál óvni szétszórt nyájat is,
kiknek szolgáló pásztora lehettem,
ha erőm már éppen megfogyatkozott
a Lélek épített falakat helyettem.
Kezem és lábam gyakran megremeg,
olykor látnom és szólnom is nehéz,
de az út szívemben mindig egyenes,
hiszen mágnesként vezet az a kéz:
a Te kezed, – és akaratod gyémánt
csöndjében hozzád tart estéli utam,
mit fáradt lelkemmel már némán
látok is bölcs terveid szerint, Uram.
Nagy Gáspár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése