Fontos látnunk, hogy az Egyháznak ebben a törvényében nem nőellenességről, a férfijogú társadalom valamiféle csökevényéről van szó, hanem Istentől adott feladatokról és hivatásokról. Kezdettől fogva a férfi dolga a szentély őrzése és szolgálata, míg a nő mint anya maga az élet szentélye.
Sőt amióta Isten angyala meglátogatta Názáretben a Szent Szüzet, és tudtára adta, hogy Isten egyszülött Fiát fogja méhében hordozni, kimondhatjuk, hogy az anyaméh Isten utolsó és legkiváltságosabb szentélye lett a földön. Ezért a nő hivatása, a testi-lelki anyaság legalábbis egyenrangú a papi hivatással, amely viszont a férfiak osztályrésze.
Fontoljuk meg azt is, hogy az Egyház anya, s nemcsak azért, mert öléből a keresztség szentségében mindig új nemzedék születik, hanem mert méhében, a szentélyben hordozza Jézust. Ennek a misztériumnak részese és Máriához hasonul minden anya, aki magzatát kilenc hónapon át méhében hordozza és megszüli, minden szerzetesnő és gyermektelen asszony, aki lelki anyaként a rábízottakban Krisztust szolgálja és érte szenved, s minden pap, aki a konszekráció által újból és újból a világnak adja a szentségi Krisztust.
A nők a szeretet ingyenességének tanúi, az ember teremtésében Isten társai, a megtestesülés lehetőségének átérzői. A nő hatalmas méltósága és kiváltsága, hogy saját testéből táplálhatja a kis újszülöttet, majd pedig odateheti az ételt a család asztalára. Ez nem alacsonyrendű munka, hanem az élet szolgálata, királynői feladat, hiszen az Úr Jézus ezt mondja: „Én vagyok az élet kenyere.” Nem kevésbé fontos az anya szerepe a gyermekek vallási fejlődésében.
Mindig a nők az elsők, akik befogadják Isten titkait, és általuk árad szét a tevékeny szeretet jó illata a családban és az Egyházban is, törékenységük nagy odaadásában, az anyaság vagy a szüzesség életet pazarló ingyenességében.
Forrás: Barsi Balázs atya honlapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése