Egy 800 éves szerzetes rend a XXI. században - avagy a jó pap is holtig tanul!

Gyöngyös a Mátra kapuja vagy Gyöngyös a szőlő és bor városa szlogenek bizonyára sokak fülében csengenek ismerősen.

Pedig ennek az 1334-ben Károly Róbert által városi rangra emelt településnek sok más, mély történelmi gyökerű látnivalója is van. Ezek közül talán a legkiemelkedőbb a Gyöngyösi Ferences Rendház.

 Habár a szerzetesek itteni megtelepedéséről csak későbbi írások szólnak, nagyon valószínű, hogy megjelenésük az 1300-as évek elejére tehető. Az eltelt évszázadok alatt túlvészeltek sok háborút, tűzvészt és két pestisjárványt, majd 1950 és 1990 között a rend feloszlatását is meg kellett szenvedniük.

Itt szolgált Kis Szaléz szerzetes, akit koholt vádak alapján nyilvánítottak bűnösnek, majd 1946 szeptemberében golyó általi halálra ítéltek, és itt kezdte teológiai tanulmányait Paskai László is. Érdemes említést tenni az itt található, az országban párját ritkító könyvgyűjteményről is, vagy a templomban végső nyugalomba helyezett Vak Bottyán Jánosról. Ma az óriási rendházat mindössze hárman lakják, aki közül Szász Zsombor káplán, ferences rendi szerzetes segítségével kaptunk betekintést a rend tevékenységébe, és kivételesen, egy kicsit a magánszférájába is.

- Honnan érkezett a beszélgetésünkre Zsombor testvér?

- Misézni voltam Mátraházán, az ottani idősek otthonában, amely sajnos mostanában bezár.

- Mit keres egy szerzetes az idősek otthonában?

- Sok beteg és egyedülálló igényli a személyes beszélgetéseket. Ma sok olyan idős ember van, akinek egyáltalán nincs beszélgetőtársa, senki nem hallgatja meg őt gondjairól, problémáiról. Hála Istennek sokan igénylik a lelkipásztori szolgálatot: a gyóntatást, a szentáldozást. Persze az is előfordul, hogy az imádságon kívül sokat nem tudunk segíteni, de úgy tapasztaljuk, hogy a nehéz sorsukban egy türelmes meghallgatás gyakran többet segít, mint gondolnánk. Ez akár lehet küldetésünk, a meghallgatás képessége.Mi itt a gyöngyösi ferences plébánián megpróbálunk szeretettel odafordulni nehéz sorsú testvéreinkhez. Természetesen erre nem csak mi, ferences testvérek vagyunk hívatva. Egyházközségünk karitász-csoportja és más önkéntesek is látogatják a betegeket, időseket a városi kórházban. Sokukat az otthonaikban is felkeresnek.

- Bemutatná beszélgetésünk helyszínét?

- Szívesen. Ez a Gyöngyös Alsóvárosi Ferences Kolostor egyik hittanterme, amelyet az ősidőkben talán gazdasági-raktározási célokra használtak. A kolostor nagyobbik részében működik az Autista Segítő Központ, ezért mi az óriási épületnek csak egy kis részét használjuk. Ez a kolostor valamikor a rend teológiai főiskolájának adott otthont, és ha jól tudom negyven-ötven testvér folytatta itt a tanulmányait, egészen addig, amíg a kommunista hatalom az 1950-es években fel nem oszlatta a Magyarországi szerzetesközösségek nagy részét.

- Mennyi idős, mikor és miért csatlakozott a ferences rendhez?

- Közel vagyok a harminchatodik évemhez. A rend hivatalos neve az Ordo Fratrum Minorum, amely a Kisebb Testvérek Rendjét jelenti. Ez az elnevezés Szent Ferenc akarata, hiszen ő a regulában a testvérek lelkére köti, hogy legyenek mindenkinek szolgálatára. Ezt azért is mondtam el, mert a köznyelv ferenceseknek hív bennünket. Persze ez nem baj, de a "kisebb testvér" közelebb áll az eredethez. Saját hivatásomra áttérve azt mondanám, hogy nem mi választunk, hanem a Jóisten választ bennünket.

Az én megtérésem kezdetét valami hasonló tapasztalat vezette, mint Szent Ferencét. No nem valami nagy misztikus élmény volt, inkább úgy mondanám, hogy Istennek az atyaságát éltem meg fiatalon. Én nem kaptam vallásos nevelést, megtérésem tizenhét éves koromban történt. Ferences rendi szerzetesekkel pedig csak később találkoztam.

- Az ország melyik részéről származik, és van-e ennek valami köze a hivatásához?

- Dunántúli vagyok, Tapolcáról származom, ahol a szüleim most is élnek. Talán ezért is szeretek Gyöngyösön lenni, mivel hangulatában hasonló az én szülővárosomhoz, és sok kedves, nagyszerű ember lakja. Tapolca mellett van Sümeg, ahova a testvérek 1989-ben térhettek vissza, és ahova én tizenhét éves fiatal srácként egy ifjúsági zarándoklat alkalmával keveredtem el. Ott találkoztam életemben először egy idős szerzetessel, akinek a személyisége nagyon mély benyomást gyakorolt rám a hivatásom kezdeténél.

- Mióta van Gyöngyösön?

- Három éve vagyok Gyöngyösön, előtte Mátraverebély-Szentkúton voltam. A mi rendünk tagjai nagyon sokat költöznek. Úgy van ez, hogy több kolostor alkot egy egységet, amelyet tartománynak neveznek. Egy tartomány egy bizonyos számú rendházból áll, és ezek a kolostori közösségek változhatnak. Az elöljáróink továbbhelyezhetik a szerzeteseket. Az én esetemben is, mivel pappá vagyok szentelve, ez gyakrabban előfordulhat. A hívők sokszor nem is értik, hogy az általuk megismert, megszokott és talán meg is szeretett testvéreket miért kell annyiszor költöztetni.

- Engedjen egy kis betekintést az életükbe: hogyan telik a szerzetesek egy napja?

- Általában felteszik nekünk ezt a kérdést. Gyakran még a hívők sem tudják elképzelni, hogy mivel telik el az időnk, hiszen "nem lehet folyamatosan csak imádkozni". Válaszolva a kérdésre, először is a meghatározó, hogy az adott szerzetes közösség milyen karizmát hordoz, mert ez lehet különböző. A közös viszont az, hogy mindegyik szerzetesközösség tagjai egész életüket a Jóisten szolgálatának szentelik. Van olyan rend, ahol a kontempláció, a szemlélődés, az imádság mindenek felett áll. Mi sokszor lépünk ki a rendház falai közül és végzünk lelkipásztori, vagy más tevékenységet, ezért sokan talán azt hiszik: a Ferencesek nem is imádkoznak. Ez természetesen nem igaz.

- Ez úgy tűnik, mint egy nagyon feszes és szigorú napirend.

- Igen, napirend szerint élünk, és igyekszünk megtalálni az imádság és tevékenység egyensúlyát. Ez gyakran nem könnyű, és nem is mindig sikerül. A mi életünkben nagyon fontos szerepet játszanak az énekelt zsolozsmák, amelyekből három van naponta. A reggeli laudesre és az esti vesperásra igyekszünk mennél több hívet meghívni. Szerencsére a rendtársaknak jó hallásuk van, és így amennyire tőlünk telik, igyekszünk szépen énekelni… - jegyzi meg mosolyogva. - Megvan a mindennapi miserendünk, amelyet be kell osztanunk egymás között. Gyakran kell gyászmisét és temetést is tartanunk a város négy temetőjének valamelyikében.

Emellett minden testvérnek időt kell szánnia az egyéni elmélkedésre és a lelki olvasmányokra. A rendi közösség életében nem csak a közös imák, hanem a közös étkezések is nagyon fontosak, megtartó erővel bírnak. A közbenső időben mindannyian végezzük a saját beosztásunknak megfelelő tevékenységeket, úgy mint hittanórák és különböző csoportos foglakozások, akár itt vagy az iskolákban.

- Ezek szerint soha nem tudnak kikapcsolódni?

- De igen, sőt kötelezően van rekreáció, amely nagyobb közösségek esetében napi gyakoriságú. Ez nem a világi értelemben vett fitneszt vagy valami hasonlót jelent, inkább arra szolgál, hogy észben tartsuk: nem csupán egy munkaközösség vagyunk, akik praktikus okok miatt összeálltak. Nekünk sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy újraépítsük magunkat. Ilyenkor nem a munkával foglalkozunk, hanem beszélgetünk saját életünkről, társasjátékot játszunk, sakkozunk. Több olyan szerzetes rend van, ahol hetente egyszer kirándulnak a testvérek.

- Önnek 2009-ben volt egy ikonkiállítása a ferences rend alapításának nyolcszázadik évfordulóján. Mióta foglalkozik ikonfestészettel, és honnan való ez a képessége?

- Családunkban senki nem hivatásos képzőművész, de nagyon jó kézügyességgel van édesapám és nővérem is megáldva. Amióta az eszemet tudom, rajzolok. Szegény szüleim állandóan vették az újabb iskolai füzeteket, mert mindegyiket vázlatfüzetnek használtam. Az ikonnal, illetve az ikonfestészettel a megtérésem idején találkoztam. A képzőművészet mindig is vonzott, de igazából a rendbe lépésem után kezdtem a szakrális művészettel foglalkozni. Sok templomban jártam, és sok művészeti kiadványban találkoztam ilyen művekkel. Elmélkedésemet elsősorban a Biblia és a művészet táplálja. Az ikonok a liturgiában teljesednek ki, ezért a templomokban van az igazi helyük, hogy a hívek lelkét Krisztus felé irányítsa.

- Mennyi ikont festett eddig?

- Nem tudom pontosan megmondani, mivel nekem egy sincs, és nem is tartottam rendesen számon.

- Ezt hogyan kell érteni?

- Kézenfekvő volt, hogy a rendtársaim részére ikonokat fessek névnapjuk vagy születésnapjuk alkalmából. Ezért mindegyiknek van gazdája. Amikor nagyobb méretű képeket festettem, azokat kifejezetten templomi célokra készítettem. Az említett 2009-es kiállítást ezért nehéz is volt megszervezni, hiszen erre az alkalomra vissza kellett kérni a képeket, amelyeknek csak egy része érkezett meg. Ez nekem így is nagyon érdekes érzés volt, hiszen soha nem láttam a képeket egyben.

- Mi volt a legutóbbi munkája?

- A gyöngyösi hívők felújítottak egy, a Mátrafüredre vezető út mellett, a Sár-hegy lábánál lévő kőkeresztet, amelyre úgynevezett pléh Krisztus került felszerelésre. Ennek a korpuszát én festettem meg.

- Mostanában van ideje új alkotásokon dolgozni?

- A lelkipásztori, szerzetesi hivatás az elsődleges, ezért van úgy, hogy hetekig nem tudok foglalkozni ilyesmivel, de vannak olyan periódusok, amikor naponta festek. Ha hozzá tudok kezdeni, akkor a gyorsan száradó tempera technika miatt gyorsan el tudok készülni, egy-egy új képpel. Ez persze nem lehet kapkodás a részemről.

A beszélgetést a rendházfőnök, a gvárdián engedélye alapján Szász Zsombor cellájában folytattuk, ahova évszázados lépcsökön jutottunk fel, amelyek mintha az örökkévalóságnak készültek volna. Belépve a nappali és hálórészből álló helyiségbe csak két eszköz jelezte, hogy a XXI. században vagyunk: egy számítógép és egy olajradiátor. A szoba berendezése puritán, látszik, hogy minden tárgynak funkcionális célja van. Az íróasztal mellett, az ablakpárkányon Mária-szobor, előtte az asztalon egy kisebb, már formáiban kibontakozó ikon látható.

- Ezek a készülőfélben lévő munkái?

- Igen. A Mária-szobrot egy idős néni kérésére restaurálom, aki valamivel a kiállítást követően keresett meg. Ez egy régi darab, amelyet régen a körmeneteken vittek a hívek. Most gondolkodom azon, hogyan pótoljam a letört ujjakat, és hogyan fessem újjá. Amint látható, most egy kisebb méretű Szent Györgyöt ábrázoló ikont készítek. Az alapként használt hársfát már korábban lekezeltem, kirajzoltam a képet, majd a vonalak mentén kivéstem. Most - miként egy kifestőkönyvben szokásos - kitöltöm a megfelelő színekkel.

- A kézügyességén túl hol tanulta mindezt?

- Mindenek előtt van ennek egy szép középkori hagyománya,  például hogyan kell a fatáblát kezelni, hiszen a fa tovább él. Cikkekből és minden egyéb fellehető forrásból igyekeztem tájékozódni. Azután megjelent egy nagyon jó könyv, amely a festészet nyersanyagaival és technikájával foglalkozik. Ez lényegében egy tankönyv, amelyből a képzőművész hallgatókat is oktatják. Ebből én rengeteget tanultam, és nyilván abból is, hogy nagyon sok hibát követtem el, amelyből leszűrtem a tapasztalatokat. Kisléghi-Nagy Ádám festőművész barátom nagyon sokat segített nekem, egyszer még az inasa is lehettem.

- Egy utolsó kérdést engedjen meg: van ideje a szüleit és a nővérét meglátogatni?

- Ritkán, évente talán egy-két alkalommal. Ezen kívül van nyári szabadságunk. Úgy gondolom, a házassághoz hasonlóan el kell tudni szakadni a szülői háztól. Ha ez nem megy, akkor gondok lehetnek.

Forrás: Metropolita