Szerzetesek karácsonya
Kernács Henriett nővér hosszas útkeresés, sok imádkozás után döntötte el, hogy az egyetem befejezése után nem bölcsész, hanem szerzetes lesz. A ciszterci rend kismarosi monostorában él, és – mint mondja – Isten nagy ajándékának tartja, hogy rátalált erre a közösségre.
Kernács Henriett nővér hosszas útkeresés, sok imádkozás után döntötte el, hogy az egyetem befejezése után nem bölcsész, hanem szerzetes lesz. A ciszterci rend kismarosi monostorában él, és – mint mondja – Isten nagy ajándékának tartja, hogy rátalált erre a közösségre.
A ciszterci nővérek életének középpontjában az imádság, Isten dicsérete áll, munkájukat a monostor falain belül végzik, úgy, hogy a lelki élet elsősége megmaradjon. Olyan munkaterületeket választanak, ami igazodik a napirendben az imádság idejéhez, a közösség tagjainak képességeihez és lehetőségeihez és megélhetést biztosít. Több lábon állnak, a gyümölcsfeldolgozás az egyik olyan terület, amelyben megtalálták mindezt, házi lekvárokat, szörpöket készítenek, de méhészetük is van. Rendházukban rendszeresek a lelkigyakorlatok, a vendégek fogadása nemcsak bevételi forrás, hanem elsősorban missziós szolgálat. Orvosi rendelőt tartanak fenn a faluban, egy elkötelezett orvos házaspár mellett két nővér dolgozik a mozgásszervi betegeket ellátó rendelőben. Messze földről is jönnek a betegek, az ellátás a szolidaritás alapján, önkéntes adományokból, egy alapítványon keresztül működik. Igaz, ez plusz bevételt nem hoz, de a dolgozók bérét és a rezsit fedezi.
A karácsonyra, mint a közösség egész életére a családiasság jellemző. A közvetlen előkészület a betlehem és a templom díszítésével, az ünnepi asztal megterítésével és az ajándékok csomagolásával telik. Advent elején a lelki „készülődés” közös Szentírás-olvasással és közös tanításokkal kezdődik. Emellett kihúzzuk valakinek a nevét, akire a következő egy évben különösen figyelünk, neki adunk ajándékot karácsonykor, de a névnapján, a fogadalmi évfordulóján is. Mi, amikor beléptünk a rendbe, mindenünket odaadtuk, de amire szükségünk van, azt mindig megkapjuk.
December 24-én, szenteste a vesperás imádságával kezdődik az ünneplés, amelyet szentségimádás követ. A templomban ekkor már csak gyertya ég. Az egymás utáni imádságok, énekek közben egyre több gyertyát gyújtunk, míg ragyogó fényesség lesz végül a betlehem körül.
A vacsora és az ajándékbontás után kinyitjuk a templomot, hogy az éjféli misén továbbadjuk az örömöt a környékből érkezőknek. A mise után mindenki a vendégünk egy kis süteményre, beszélgetésre. A karácsony első napját a közösséggel töltjük, 26-án pedig hazautazunk a családunkhoz.
A karácsonyra, mint a közösség egész életére a családiasság jellemző. A közvetlen előkészület a betlehem és a templom díszítésével, az ünnepi asztal megterítésével és az ajándékok csomagolásával telik. Advent elején a lelki „készülődés” közös Szentírás-olvasással és közös tanításokkal kezdődik. Emellett kihúzzuk valakinek a nevét, akire a következő egy évben különösen figyelünk, neki adunk ajándékot karácsonykor, de a névnapján, a fogadalmi évfordulóján is. Mi, amikor beléptünk a rendbe, mindenünket odaadtuk, de amire szükségünk van, azt mindig megkapjuk.
December 24-én, szenteste a vesperás imádságával kezdődik az ünneplés, amelyet szentségimádás követ. A templomban ekkor már csak gyertya ég. Az egymás utáni imádságok, énekek közben egyre több gyertyát gyújtunk, míg ragyogó fényesség lesz végül a betlehem körül.
A vacsora és az ajándékbontás után kinyitjuk a templomot, hogy az éjféli misén továbbadjuk az örömöt a környékből érkezőknek. A mise után mindenki a vendégünk egy kis süteményre, beszélgetésre. A karácsony első napját a közösséggel töltjük, 26-án pedig hazautazunk a családunkhoz.
Nádudvari Géza szalézi szerzetes testvér egy 12 gyerekes nagycsalád után a fiatalok szolgálatára köteleződött el, jelenleg Péliföldszentkereszten, a rendházban él negyedmagával. Rómától Ghánáig rengetegen ismerik a szalézi világban, hiszen kiválóan elbeszélget bárkivel olyan nyelven is, amit nem is tud.
Azt hiszem minden szalézi közösségre igaz, hogy mindent megteszünk azért, hogy másoknak szebb karácsonya legyen. Talán nincs is olyan rendház, ahol ne örvendeztettünk volna meg szegény gyerekeket, időseket, kórházban lévőket, azok mellett, akik lelkipásztorilag ránk bízottak: legyen az egy iskola, kollégium vagy templom. Sokban hasonlítunk egy családra, mert együtt készülődünk, de nem a magunk, hanem a többiek számára meglepetésként, hogy örömet adjunk másoknak.
Hetekkel előbb elkezdődik például a templomi pásztorjáték próbája és a zenés kíséret gyakorlása a gyerekek, fiatalok bevonásával. A zene, ének már önmagában karácsonyi hangulatot teremt, így sok helyszínen kérnek tőlünk előadásokat. Többször előfordult már utcai zenélés is, igaz a legtovább a lefagyott ujjak emléke maradt meg bennünk.
Lelki oldalról szintén a hosszabb előkészülethez tartozik a sok karácsonyi témájú hittanóra, a lelkigyakorlatok, az adventi hajnali roráte szentmisék. Ezeket is igyekszünk minél jobban megszervezni, hogy a karácsony ne a rohanás, kapkodás, kifulladás ünnepe, hanem a lelki megújulás, az örömteli várakozás és a feltöltődés alkalma legyen, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Természetesen a külső készülődés is fontos, hogy tiszta, díszes, hangulatos templom várja az oda betérőket.
A közösségen belül az elöljáró vagy a gazdasági felelős feladata az egyes rendtársaknak ajándékot találni, amit Szenteste a közös összejövetelkor kapunk meg, általában közös imádság és az ünnepi vacsora között. Az ajándékok legtöbbször személyes használati eszközök, tárgyak, de azért igyekszünk nem olyat adni, amit amúgy is meg kell venni. Ez sokszor nem könnyű feladat, van, aki örömteli kihívásnak érzi, hogy személyre szabottan minden rendtársnak beszerezze, van, akit inkább aggódással tölt el, hogy vajon mi fér bele a szegénységi fogadalmunk kereteibe, és mi az, amivel már inkább megbotránkoztatnánk másokat, hiszen mi a szegény gyerekeknek szenteltük az életünket, és mindig meg is kérdezik a fiatalok, vajon mi milyen ajándékot kaptunk karácsonyra.
A Szilveszter egy kicsit más jelleget ölt közösségi életünkben, mert nem kifejezetten egyházi ünnep, de mivel mi is “két lábbal a földön járunk” - ahogy rendalapítónk, Don Bosco megfogalmazta-, ezért kapcsolódunk a helyi szokásokhoz. Több éven keresztül én is nagy feladatként éltem meg, hogy a fiataloknak színvonalas, elfogadható szórakozást készítsünk elő. Éjfélkor megállunk imádkozni, és hálát adunk az elmúlt év minden öröméért. Az új év első napja egyházi főünnep, ilyenkor még többen jönnek hozzánk a templomba szentmisére, mint egyébként, valahogy mindenki érzi, hogy a Jó Isten áldását kell kérni az előttünk álló év feladataira, elhatározásaira, eseményeire.
Forrás: Családháló
Hetekkel előbb elkezdődik például a templomi pásztorjáték próbája és a zenés kíséret gyakorlása a gyerekek, fiatalok bevonásával. A zene, ének már önmagában karácsonyi hangulatot teremt, így sok helyszínen kérnek tőlünk előadásokat. Többször előfordult már utcai zenélés is, igaz a legtovább a lefagyott ujjak emléke maradt meg bennünk.
Lelki oldalról szintén a hosszabb előkészülethez tartozik a sok karácsonyi témájú hittanóra, a lelkigyakorlatok, az adventi hajnali roráte szentmisék. Ezeket is igyekszünk minél jobban megszervezni, hogy a karácsony ne a rohanás, kapkodás, kifulladás ünnepe, hanem a lelki megújulás, az örömteli várakozás és a feltöltődés alkalma legyen, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Természetesen a külső készülődés is fontos, hogy tiszta, díszes, hangulatos templom várja az oda betérőket.
A közösségen belül az elöljáró vagy a gazdasági felelős feladata az egyes rendtársaknak ajándékot találni, amit Szenteste a közös összejövetelkor kapunk meg, általában közös imádság és az ünnepi vacsora között. Az ajándékok legtöbbször személyes használati eszközök, tárgyak, de azért igyekszünk nem olyat adni, amit amúgy is meg kell venni. Ez sokszor nem könnyű feladat, van, aki örömteli kihívásnak érzi, hogy személyre szabottan minden rendtársnak beszerezze, van, akit inkább aggódással tölt el, hogy vajon mi fér bele a szegénységi fogadalmunk kereteibe, és mi az, amivel már inkább megbotránkoztatnánk másokat, hiszen mi a szegény gyerekeknek szenteltük az életünket, és mindig meg is kérdezik a fiatalok, vajon mi milyen ajándékot kaptunk karácsonyra.
A Szilveszter egy kicsit más jelleget ölt közösségi életünkben, mert nem kifejezetten egyházi ünnep, de mivel mi is “két lábbal a földön járunk” - ahogy rendalapítónk, Don Bosco megfogalmazta-, ezért kapcsolódunk a helyi szokásokhoz. Több éven keresztül én is nagy feladatként éltem meg, hogy a fiataloknak színvonalas, elfogadható szórakozást készítsünk elő. Éjfélkor megállunk imádkozni, és hálát adunk az elmúlt év minden öröméért. Az új év első napja egyházi főünnep, ilyenkor még többen jönnek hozzánk a templomba szentmisére, mint egyébként, valahogy mindenki érzi, hogy a Jó Isten áldását kell kérni az előttünk álló év feladataira, elhatározásaira, eseményeire.
Forrás: Családháló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése