Bár nagyon nehéz a szavak nélküli tudósítást másnak átadni, de ha a hit szemével nézzük akkor rálehet csodálkozni Isten szeretetére az Ő nagyságában.
Így történt a meghívásom:
Körülbelül tizenkét éves lehettem, amikor megtudtam, hogy az édesanya és édesapa szerelméből születünk és abban a pillanatban tudtam az Isten akaratát és szinte ugyanabban a pillanatban adtam a választ "én akkor nem megyek férjhez".
Attól kezdve (senkinek nem mondtam el) én tudatosan ezzel a határozott válasszal éltem. Amikor már befejeztem az általános iskolát középiskolába kerültem Székesfehérvárra. Albérletben laktam három testvéremmel. Albérlet, szüleimtől távol tizennégy évesen, egyáltalán nem volt könnyű. Szóval ilyen nehéz életformában jártam a középiskolát, s a negyedik osztály végén, Húsvéti ünnepek előtt (erre nagyon emlékszem) a jó Isten egy nagy kegyelmi állapotban részesített.
Egyszer csak éreztem, hogy a Mennyei Atya körülvesz, Benne vagyok. Nem vagyok egyedül. Szeret, kimondhatatlanul szeret!!! Velem van, hogy is mondjam, nem tudom kifejezni Isten jelen van hatalmas szeretete micsoda erő forrás, boldogság, öröm gyönyörűség volt számomra. Szerettem volna fölkiáltani, Hát van Isten! Él bennünk, velünk! Szeret! Szóval nem lehet kifejezni Isten kegyelmét!
Attól kezdve mindig tudtam határozott lenni, bátor, mert tudtam a Nagy Isten a Hatalmas Isten velem van! Bennem van! Bármikor tudok vele beszélni, rámosolyogni, és nagyon nagyon viszont szeretni!
Nagyon fontos, viszont szeretni a Szeretetet!!!
Szóval ennyire szeret az Isten, Csodálatos! Emberi szóval nem lehet elmondni, hogy mit jelent az Isten szeretete!
A fent a lefoglaltságról írtam.
Most az Istennel való érezhető nagy találkozásról írtam. A Gondviselő Istenről.
Most folytatom a Gondviselő Isten szeretetét. Mennyire nem hagy el, mennyire nem akarja, hogy boldogtalanok legyünk, mert ha mást csinálunk, mint amit Ő akar, akkor boldogtalanok leszünk.
Amikor már körülbelül harminc éves lehettem, elhatároztam, hogy félre teszem Isten tervét velem kapcsolatban. És megpróbálok férjhez menni. Miért? Mert gondolom mindig, nehéz annak aki keresztény életet él, de a kommunizmusban nem voltak közösségek, nem lehetett Istenről beszélni. Szóval nagyon egyedül éreztem magam, és nem volt elég számomra, az hogy csak elmegyek dolgozni a világban és este elszaladok templomba és kész. Feladatot kerestem. A vállalatoknál levő munkámat nem láttam feladatnak, annak ellenére, hogy amit vállaltam, mindig úgy csináltam, hogy lélekben mindent Isten nagyobb dicsőségére tettem nagy felelősséggel.
Adódott, egy fiatalember, aki munkatársam volt, elkezdtünk együtt járni. És ahogy jobban megismertem, annál nyugtalanabb lettem. Végül annyira, hogy nem tudtam enni rendesen, le fogytam, szóval nem tudtam tovább élni ilyen nyugtalansággal. És döntöttem, véget vetek ennek az áldatlan állapotnak.
És fogtam magam elmentem abba templomba amelyik azelőtt szeminárium volt, és így oldalt is belehetett menni a folyosóról. Egy idős apáca volt a portán, mondtam imádkozni jöttem, engedjen be.
Be is engedett és én egyedül voltam a templomban. Akkor az Úr elé borultam és elmondtam miért jöttem. Megkérdeztem az Úrtól hogy akarja-e hogy ne menjek férjhez? Van értelme akkor is az életemnek ha nem megyek férjhez? Nagyon kérlek Jézusom válaszolj, mert én csak akkor vagyok boldog ha azt teszem amit Te akarsz. De tényleg, én ezt komolyan gondoltam. És hallgattam és vártam a választ. Semmit nem tudtam meg, még egyszer és még egyszer újra megismételtem: de tényleg komolyan gondoltam, hogy én az szeretném tenni, amit Te akarsz, nagyon szeretném tudni, és én addig nem megyek el míg választ nem kapok.
És vártam vártam és egyszer csak olyan nagy boldogság, öröm töltött be, hogy az kimondhatatlan volt és tudtam hang és szó nélkül is, hogy az ÚR azt akarja, hogy ne menjek férjhez!!! Nagyon boldog voltam és vagyok most is, mert nem hagyott elveszni, nem hagyta, hogy boldogtalan legyek.
Mert szeret és szeretetből csak neki éljek örökké!
Tehát nem hallottam se hangot, se nem láttam semmit és mégis Isten olyan hatalmas, hogy nem kellenek az emberi eszközök ahhoz, hogy megértsük Őt.
A jó Isten nagy-nagy kegyelme nélkül semmi vagyok és nem győzők eléggé hálát adni, mindazért amit Ő nekem juttatott. És ezekkel a nagy ajándékok segítettek a sok-sok nehéz helyzetekben, mert hát az Úr Kereszthalálával és Feltámadásával váltott meg minket, és hát engem sem kímélt a sok nehéz keresztektől. Legyen Neki hála mindenért!
Természetesen a jó Isten nagy kegyelmén kívül is szeret és sok érezhető kegyelemekkel is megajándékoz. Nagyon megható az Isten szeretete!
Én soha nem éreztem indíttatást arra, hogy szerzetbe lépjek, vágytam arra, hogy az Anyaszentegyházamat szolgálhassam valamiképpen. És hála a jó Istennek ezt is megkaptam jutalmul, mert lelkiatyám amikor plébános lett, meghívott munkatársának.
egy magánfogadalmas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése