Gyöngyös a Mátra kapuja vagy
Gyöngyös a szőlő és bor városa szlogenek bizonyára sokak fülében csengenek
ismerősen.
Pedig ennek az 1334-ben Károly Róbert által városi rangra emelt településnek sok
más, mély történelmi gyökerű látnivalója is van. Ezek közül talán a
legkiemelkedőbb a Gyöngyösi Ferences Rendház.
Habár a szerzetesek itteni megtelepedéséről csak későbbi írások szólnak,
nagyon valószínű, hogy megjelenésük az 1300-as évek elejére tehető. Az eltelt
évszázadok alatt túlvészeltek sok háborút, tűzvészt és két pestisjárványt, majd
1950 és 1990 között a rend feloszlatását is meg kellett szenvedniük.
Itt szolgált Kis Szaléz szerzetes, akit koholt vádak alapján nyilvánítottak
bűnösnek, majd 1946 szeptemberében golyó általi halálra ítéltek, és itt kezdte
teológiai tanulmányait Paskai László is. Érdemes említést tenni az itt
található, az országban párját ritkító könyvgyűjteményről is, vagy a templomban
végső nyugalomba helyezett Vak Bottyán Jánosról. Ma az óriási rendházat
mindössze hárman lakják, aki közül Szász Zsombor káplán, ferences rendi
szerzetes segítségével kaptunk betekintést a rend tevékenységébe, és
kivételesen, egy kicsit a magánszférájába is.

- Honnan érkezett a beszélgetésünkre Zsombor testvér?
- Misézni voltam Mátraházán, az ottani idősek otthonában, amely sajnos
mostanában bezár.
- Mit keres egy szerzetes az idősek otthonában?
- Sok beteg és egyedülálló igényli a személyes beszélgetéseket. Ma sok olyan
idős ember van, akinek egyáltalán nincs beszélgetőtársa, senki nem hallgatja
meg őt gondjairól, problémáiról. Hála Istennek sokan igénylik a lelkipásztori
szolgálatot: a gyóntatást, a szentáldozást. Persze az is előfordul, hogy az
imádságon kívül sokat nem tudunk segíteni, de úgy tapasztaljuk, hogy a nehéz
sorsukban egy türelmes meghallgatás gyakran többet segít, mint gondolnánk. Ez
akár lehet küldetésünk, a meghallgatás képessége.Mi itt a gyöngyösi ferences
plébánián megpróbálunk szeretettel odafordulni nehéz sorsú testvéreinkhez.
Természetesen erre nem csak mi, ferences testvérek vagyunk hívatva.
Egyházközségünk karitász-csoportja és más önkéntesek is látogatják a betegeket,
időseket a városi kórházban. Sokukat az otthonaikban is felkeresnek.
- Bemutatná beszélgetésünk helyszínét?
- Szívesen. Ez a Gyöngyös Alsóvárosi Ferences Kolostor egyik hittanterme,
amelyet az ősidőkben talán gazdasági-raktározási célokra használtak. A kolostor
nagyobbik részében működik az Autista Segítő Központ, ezért mi az óriási
épületnek csak egy kis részét használjuk. Ez a kolostor valamikor a rend
teológiai főiskolájának adott otthont, és ha jól tudom negyven-ötven testvér
folytatta itt a tanulmányait, egészen addig, amíg a kommunista hatalom az
1950-es években fel nem oszlatta a Magyarországi szerzetesközösségek nagy
részét.
- Mennyi idős, mikor és miért csatlakozott a ferences rendhez?
- Közel vagyok a harminchatodik évemhez. A rend hivatalos neve az Ordo Fratrum
Minorum, amely a Kisebb Testvérek Rendjét jelenti. Ez az elnevezés Szent Ferenc
akarata, hiszen ő a regulában a testvérek lelkére köti, hogy legyenek
mindenkinek szolgálatára. Ezt azért is mondtam el, mert a köznyelv
ferenceseknek hív bennünket. Persze ez nem baj, de a "kisebb testvér"
közelebb áll az eredethez. Saját hivatásomra áttérve azt mondanám, hogy nem mi
választunk, hanem a Jóisten választ bennünket.
Az én megtérésem kezdetét valami hasonló tapasztalat vezette, mint Szent
Ferencét. No nem valami nagy misztikus élmény volt, inkább úgy mondanám, hogy
Istennek az atyaságát éltem meg fiatalon. Én nem kaptam vallásos nevelést,
megtérésem tizenhét éves koromban történt. Ferences rendi szerzetesekkel pedig
csak később találkoztam.
- Az ország melyik részéről származik, és van-e ennek valami köze a
hivatásához?
- Dunántúli vagyok, Tapolcáról származom, ahol a szüleim most is élnek. Talán
ezért is szeretek Gyöngyösön lenni, mivel hangulatában hasonló az én
szülővárosomhoz, és sok kedves, nagyszerű ember lakja. Tapolca mellett van
Sümeg, ahova a testvérek 1989-ben térhettek vissza, és ahova én tizenhét éves
fiatal srácként egy ifjúsági zarándoklat alkalmával keveredtem el. Ott
találkoztam életemben először egy idős szerzetessel, akinek a személyisége
nagyon mély benyomást gyakorolt rám a hivatásom kezdeténél.
- Mióta van Gyöngyösön?
- Három éve vagyok Gyöngyösön, előtte Mátraverebély-Szentkúton voltam. A mi
rendünk tagjai nagyon sokat költöznek. Úgy van ez, hogy több kolostor alkot egy
egységet, amelyet tartománynak neveznek. Egy tartomány egy bizonyos számú
rendházból áll, és ezek a kolostori közösségek változhatnak. Az elöljáróink
továbbhelyezhetik a szerzeteseket. Az én esetemben is, mivel pappá vagyok
szentelve, ez gyakrabban előfordulhat. A hívők sokszor nem is értik, hogy az
általuk megismert, megszokott és talán meg is szeretett testvéreket miért kell
annyiszor költöztetni.
- Engedjen egy kis betekintést az életükbe: hogyan telik a szerzetesek egy
napja?
- Általában felteszik nekünk ezt a kérdést. Gyakran még a hívők sem tudják
elképzelni, hogy mivel telik el az időnk, hiszen "nem lehet folyamatosan
csak imádkozni". Válaszolva a kérdésre, először is a meghatározó, hogy az
adott szerzetes közösség milyen karizmát hordoz, mert ez lehet különböző. A
közös viszont az, hogy mindegyik szerzetesközösség tagjai egész életüket a
Jóisten szolgálatának szentelik. Van olyan rend, ahol a kontempláció, a
szemlélődés, az imádság mindenek felett áll. Mi sokszor lépünk ki a rendház
falai közül és végzünk lelkipásztori, vagy más tevékenységet, ezért sokan talán
azt hiszik: a Ferencesek nem is imádkoznak. Ez természetesen nem igaz.
- Ez úgy tűnik, mint egy nagyon feszes és szigorú napirend.
- Igen, napirend szerint élünk, és igyekszünk megtalálni az imádság és
tevékenység egyensúlyát. Ez gyakran nem könnyű, és nem is mindig sikerül. A mi
életünkben nagyon fontos szerepet játszanak az énekelt zsolozsmák, amelyekből
három van naponta. A reggeli laudesre és az esti vesperásra igyekszünk mennél
több hívet meghívni. Szerencsére a rendtársaknak jó hallásuk van, és így
amennyire tőlünk telik, igyekszünk szépen énekelni… - jegyzi meg mosolyogva. -
Megvan a mindennapi miserendünk, amelyet be kell osztanunk egymás között.
Gyakran kell gyászmisét és temetést is tartanunk a város négy temetőjének
valamelyikében.
Emellett minden testvérnek időt kell szánnia az egyéni elmélkedésre és a lelki
olvasmányokra. A rendi közösség életében nem csak a közös imák, hanem a közös
étkezések is nagyon fontosak, megtartó erővel bírnak. A közbenső időben
mindannyian végezzük a saját beosztásunknak megfelelő tevékenységeket, úgy mint
hittanórák és különböző csoportos foglakozások, akár itt vagy az iskolákban.
- Ezek szerint soha nem tudnak kikapcsolódni?
- De igen, sőt kötelezően van rekreáció, amely nagyobb közösségek esetében napi
gyakoriságú. Ez nem a világi értelemben vett fitneszt vagy valami hasonlót
jelent, inkább arra szolgál, hogy észben tartsuk: nem csupán egy munkaközösség
vagyunk, akik praktikus okok miatt összeálltak. Nekünk sem szabad
elfeledkeznünk arról, hogy újraépítsük magunkat. Ilyenkor nem a munkával
foglalkozunk, hanem beszélgetünk saját életünkről, társasjátékot játszunk,
sakkozunk. Több olyan szerzetes rend van, ahol hetente egyszer kirándulnak a
testvérek.
- Önnek 2009-ben volt egy ikonkiállítása a ferences rend alapításának
nyolcszázadik évfordulóján. Mióta foglalkozik ikonfestészettel, és honnan való
ez a képessége?
- Családunkban senki nem hivatásos képzőművész, de nagyon jó kézügyességgel van
édesapám és nővérem is megáldva. Amióta az eszemet tudom, rajzolok. Szegény
szüleim állandóan vették az újabb iskolai füzeteket, mert mindegyiket
vázlatfüzetnek használtam. Az ikonnal, illetve az ikonfestészettel a megtérésem
idején találkoztam. A képzőművészet mindig is vonzott, de igazából a rendbe
lépésem után kezdtem a szakrális művészettel foglalkozni. Sok templomban
jártam, és sok művészeti kiadványban találkoztam ilyen művekkel. Elmélkedésemet
elsősorban a Biblia és a művészet táplálja. Az ikonok a liturgiában teljesednek
ki, ezért a templomokban van az igazi helyük, hogy a hívek lelkét Krisztus felé
irányítsa.
- Mennyi ikont festett eddig?
- Nem tudom pontosan megmondani, mivel nekem egy sincs, és nem is tartottam
rendesen számon.
- Ezt hogyan kell érteni?
- Kézenfekvő volt, hogy a rendtársaim részére ikonokat fessek névnapjuk vagy
születésnapjuk alkalmából. Ezért mindegyiknek van gazdája. Amikor nagyobb
méretű képeket festettem, azokat kifejezetten templomi célokra készítettem. Az
említett 2009-es kiállítást ezért nehéz is volt megszervezni, hiszen erre az
alkalomra vissza kellett kérni a képeket, amelyeknek csak egy része érkezett
meg. Ez nekem így is nagyon érdekes érzés volt, hiszen soha nem láttam a
képeket egyben.
- Mi volt a legutóbbi munkája?
- A gyöngyösi hívők felújítottak egy, a Mátrafüredre vezető út mellett, a
Sár-hegy lábánál lévő kőkeresztet, amelyre úgynevezett pléh Krisztus került
felszerelésre. Ennek a korpuszát én festettem meg.
- Mostanában van ideje új alkotásokon dolgozni?
- A lelkipásztori, szerzetesi hivatás az elsődleges, ezért van úgy, hogy
hetekig nem tudok foglalkozni ilyesmivel, de vannak olyan periódusok, amikor
naponta festek. Ha hozzá tudok kezdeni, akkor a gyorsan száradó tempera
technika miatt gyorsan el tudok készülni, egy-egy új képpel. Ez persze nem
lehet kapkodás a részemről.
A beszélgetést a rendházfőnök, a gvárdián engedélye alapján Szász Zsombor
cellájában folytattuk, ahova évszázados lépcsökön jutottunk fel, amelyek mintha
az örökkévalóságnak készültek volna. Belépve a nappali és hálórészből álló
helyiségbe csak két eszköz jelezte, hogy a XXI. században vagyunk: egy számítógép
és egy olajradiátor. A szoba berendezése puritán, látszik, hogy minden tárgynak
funkcionális célja van. Az íróasztal mellett, az ablakpárkányon Mária-szobor,
előtte az asztalon egy kisebb, már formáiban kibontakozó ikon látható.
- Ezek a készülőfélben lévő munkái?
- Igen. A Mária-szobrot egy idős néni kérésére restaurálom, aki valamivel a
kiállítást követően keresett meg. Ez egy régi darab, amelyet régen a
körmeneteken vittek a hívek. Most gondolkodom azon, hogyan pótoljam a letört
ujjakat, és hogyan fessem újjá. Amint látható, most egy kisebb méretű Szent
Györgyöt ábrázoló ikont készítek. Az alapként használt hársfát már korábban
lekezeltem, kirajzoltam a képet, majd a vonalak mentén kivéstem. Most - miként
egy kifestőkönyvben szokásos - kitöltöm a megfelelő színekkel.
- A kézügyességén túl hol tanulta mindezt?
- Mindenek előtt van ennek egy szép középkori hagyománya, például hogyan
kell a fatáblát kezelni, hiszen a fa tovább él. Cikkekből és minden egyéb
fellehető forrásból igyekeztem tájékozódni. Azután megjelent egy nagyon jó
könyv, amely a festészet nyersanyagaival és technikájával foglalkozik. Ez
lényegében egy tankönyv, amelyből a képzőművész hallgatókat is oktatják. Ebből
én rengeteget tanultam, és nyilván abból is, hogy nagyon sok hibát követtem el,
amelyből leszűrtem a tapasztalatokat. Kisléghi-Nagy Ádám festőművész barátom
nagyon sokat segített nekem, egyszer még az inasa is lehettem.
- Egy utolsó kérdést engedjen meg: van ideje a szüleit és a nővérét
meglátogatni?
- Ritkán, évente talán egy-két alkalommal. Ezen kívül van nyári szabadságunk.
Úgy gondolom, a házassághoz hasonlóan el kell tudni szakadni a szülői háztól.
Ha ez nem megy, akkor gondok lehetnek.
Forrás: Metropolita
