Amikor hivatásomról kell beszélnem, Jeremiás próféta jut eszembe. Mert amikor meghívja az Úr, és azt mondja Jeremiás, hogy én csak gyermek vagyok, nem tudok beszélni, az Úr azt válaszolja: mielőtt megszülettél volna, már az anyaméhben ismertelek, és eleve arra rendeltek, hogy az én prófétám legyél, az én szolgám légy… Tetszik ez a párbeszéd: gyermek vagy, de ne mondd azt, hogy gyermek vagy, és hogy én nem tudok beszélni, de küldelek és melletted vagyok… Én is ugyanúgy vagyok, mint Jeremiás próféta. Gyermekkoromban nagyon gyenge voltam: gyenge tanuló, az emberek nem bíztak bennem. Amikor kérdezték, mi szeretnék lenni, és nagy nehezen kimotyogtam, hogy pap, mindenki kikacagott. Ha te pap leszel, akkor én pápa – ilyeneket mondogattak. Mégis, kialakult a hivatásom, és ebben az első a csoda, ami meghatározza az én létemet. Mert amikor megszülettem, édesanyám a kórházban hagyott, és ott súlyos betegségem volt. Az orvosok, amikor rám néztek, azt mondták, ezen a gyermeken már csak a csoda segíthet. És ott hagytak engem. Ha megéri a holnapot, a holnaputánt, akkor az jó lesz… Hát megéltem a holnapot, a holnaputánt, és így kerültem el nevelőszülőkhöz.
A második, ami nagyon fontos pont volt az életemben, így tudnám röviden összefoglalni: „rám nézett, és megkönyörült a szíve rajtam”. Azért idézem fel ezeket a kis történeteket, mert ezekből tevődik össze az én életem, az én hivatásom. Ott voltam három évig egy családnál, de nem maradhattam tovább, kellett volna mennem gyermekotthonba. Ezt mindig elmesélik: ott ültem egy sarokban, bejött egy külföldi asszony, rám nézett, megsajnált, s azt mondta, hogy ennek a gyermeknek szerezzenek nevelőszülőket. Ő tud támogatni, hogy ne kallódjak el. Így alakult, hogy próbáltak nevelőszülőket keresni. Öt család, öt szülő nézett meg engem, egyiknek se kellettem. Nagyon csúf, vézna voltam. Aztán mindig jött hozzánk egy asszony tejért. Én nem tudtam semmit, hogy engem visznek el. Odafutottam hozzá, ott ült a konyhában a széken, s megkérdeztem tőle: Néni, mikor viszel el engem? Azon a napon nem a tejet vitte, hanem engem… Elvitt, felnevelt, és a mai napig is ez a család egyengeti utamat. Berszán Vilma néninek hívják, Csíkbánkfalván él, anyum most 74 éves. Így alakult tovább az életem.
Természetesen kicsi gyermekként én is papoztam, miséztem. Megvoltak azok a jelek kicsi koromban. Először a pap fogalommal akkor találkoztam, amikor így miséztem gyermekként, átjött a szomszédasszony, és megkérdezte anyumat, hogy ugyan biza maguknál milyen pap van, ki prédikál. Ó, hát ez csak Ottó! S akkor mondták, hogy ebből a gyermekből biztos pap lesz. De I–VIII. osztályban nagyon gyenge tanuló voltam. Évet nem ismételtem, de buktam kétszer is. Hittem, hogy pap akarok lenni, de nem volt fenekem, hogy leüljek, nem tanultam egyáltalán. Hetedik osztályban elkezdtem gondolkodni, hogy hoppá, kellene valamit kezdenem az életemmel. Ám hetedik végén volt egy váltás: az ének. Egy nap volt a felvételi Gyimesfelsőlokra a teológiára és a művészeti líceumba. Én a művészetit választottam. De nem sikerült a felvételim, és így Berszán Lajos atyához kerültem. Berszán atya nagyon fontos, kulcsfontosságú szerepet tölt be az életemben. Nyolcadik osztály után egyből jött, segített, támogatott, hogy tudjak beiratkozni. S itt a cigányságomnak, nemzetiségemnek máris „hasznát vettük”, mert úgy voltam felvéve (ugye, van két szabad hely) mint cigány. Ekkor szembesültem azzal, hogy várjál, mert ugye még cigány is vagyok. Eddig nem foglalkoztam annyira ezzel.
Amikor felvételt nyertem az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumba, olyan nevelést kaptam, amely tényleg felkészített a teológiára. Lelkileg, fizikailag, külsőleg, mindenféle szempontból. Hálás vagyok az embereknek. Ott megkaptam minden tiszteletet. Az érettségi jól ment, sikerült, utána a teológiára felvételiztem. Az érettségi nagyon érdekes volt. Mi mindig a második tételre koncentráltunk az osztálytársammal, amikor kellett írni. Szent II. János Pálra koncentráltam. Amikor jött az érettségi románból, le kellett írni a példaképünket. Arra megkaptuk a maximális pontszámot, ez mennyei erő volt. A lényeg: ezen kis történetekből tevődik össze az én hivatásom. Ha visszatekintek, akkor megértem nagyjából, hogy mit akar az Úr.
Szeminárium… Életem formálója volt ez a hét év. Hat év a szemináriumban, egy év gyakorlat. Hálát adok a Jóistennek, hogy nagyon jó elöljáróim voltak. Különösen a jelenlegi Rektor atya, aki felismerte bennem a papot. Egyszerre érkeztünk, és végig kisért ezen a hat éven. Ebben a hat évben voltak nehéz idők is, de ugyanakkor szép idők is. Mindent Isten kegyelmének számítok be. Közvetlenségemből kifolyólag, minden tanárral megkaptam a közös hangot, mely által tanulhattam is mindenkitől. Biztos, hogy szeretettel viszek magammal minden tanárom tulajdonságából egy szeletet. A hat év megtanított arra, hogy gyengeségeimet felismerjem, és ezeket a gyengeségeket, tanáraim segítségével a háttérbe szorítsam. Az elmúlt hét év számomra HÁLA!
Jelmondat… Márk evangéliumából választottam azt a részt, amely Jézus Krisztus földi életének munkaprogramját is összefoglalja. „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (Mk 2,17)
Ez a jelmondat, szentírási rész magáért beszél. Csodálatos egy évet tölthettem Márkus András atyánál és a Szeretet Misszionáriusainál, vagyis a cigány testvérek pasztorálásában. Szép volt és értékes. De rájöttem arra, hogy programterv nélkül nem lehet elindulni. Fontos a betegek és bűnösök pasztorálása. Vagyis azok pasztorálása, akikhez kevésbé fordulunk. Lehajolni a szegényhez és beteghez, nagy dolog, de fontos is. Persze én is lehetek az a beteg és a bűnös, akit Jézus Krisztus meghív. Egyet biztosan tudok. Jézust követve meg kell tegyek mindent annak érdekében, hogy azokat az embereket, akik eltávolodtak az egyháztól, visszavezessem Jézus segítségével az örök élet vízének forrásához. Jelmondatom így nyer valóságot.
Kedves olvasó, aki olvasod. Lehet ismersz, lehet nem. De mindenképpen hálásan köszönöm, hogy a te imád által is ott állhatok az oltár szolgálatánál. Hála! Isten fizesse meg bőségesen neked! HÁLA!
Imádkozzatok továbbra is papi és szerzetesi szolgálatért, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés… Mindenkinek mindenért HÁLA!
Kalányos Ottó
Forrás: Mária Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése