2020. augusztus 25., kedd
Amikor hivatásról kell beszélnem
Amikor hivatásomról kell beszélnem, Jeremiás próféta jut eszembe. Mert amikor meghívja az Úr, és azt mondja Jeremiás, hogy én csak gyermek vagyok, nem tudok beszélni, az Úr azt válaszolja: mielőtt megszülettél volna, már az anyaméhben ismertelek, és eleve arra rendeltek, hogy az én prófétám legyél, az én szolgám légy… Tetszik ez a párbeszéd: gyermek vagy, de ne mondd azt, hogy gyermek vagy, és hogy én nem tudok beszélni, de küldelek és melletted vagyok… Én is ugyanúgy vagyok, mint Jeremiás próféta. Gyermekkoromban nagyon gyenge voltam: gyenge tanuló, az emberek nem bíztak bennem. Amikor kérdezték, mi szeretnék lenni, és nagy nehezen kimotyogtam, hogy pap, mindenki kikacagott. Ha te pap leszel, akkor én pápa – ilyeneket mondogattak. Mégis, kialakult a hivatásom, és ebben az első a csoda, ami meghatározza az én létemet. Mert amikor megszülettem, édesanyám a kórházban hagyott, és ott súlyos betegségem volt. Az orvosok, amikor rám néztek, azt mondták, ezen a gyermeken már csak a csoda segíthet. És ott hagytak engem. Ha megéri a holnapot, a holnaputánt, akkor az jó lesz… Hát megéltem a holnapot, a holnaputánt, és így kerültem el nevelőszülőkhöz.
A második, ami nagyon fontos pont volt az életemben, így tudnám röviden összefoglalni: „rám nézett, és megkönyörült a szíve rajtam”. Azért idézem fel ezeket a kis történeteket, mert ezekből tevődik össze az én életem, az én hivatásom. Ott voltam három évig egy családnál, de nem maradhattam tovább, kellett volna mennem gyermekotthonba. Ezt mindig elmesélik: ott ültem egy sarokban, bejött egy külföldi asszony, rám nézett, megsajnált, s azt mondta, hogy ennek a gyermeknek szerezzenek nevelőszülőket. Ő tud támogatni, hogy ne kallódjak el. Így alakult, hogy próbáltak nevelőszülőket keresni. Öt család, öt szülő nézett meg engem, egyiknek se kellettem. Nagyon csúf, vézna voltam. Aztán mindig jött hozzánk egy asszony tejért. Én nem tudtam semmit, hogy engem visznek el. Odafutottam hozzá, ott ült a konyhában a széken, s megkérdeztem tőle: Néni, mikor viszel el engem? Azon a napon nem a tejet vitte, hanem engem… Elvitt, felnevelt, és a mai napig is ez a család egyengeti utamat. Berszán Vilma néninek hívják, Csíkbánkfalván él, anyum most 74 éves. Így alakult tovább az életem.
Természetesen kicsi gyermekként én is papoztam, miséztem. Megvoltak azok a jelek kicsi koromban. Először a pap fogalommal akkor találkoztam, amikor így miséztem gyermekként, átjött a szomszédasszony, és megkérdezte anyumat, hogy ugyan biza maguknál milyen pap van, ki prédikál. Ó, hát ez csak Ottó! S akkor mondták, hogy ebből a gyermekből biztos pap lesz. De I–VIII. osztályban nagyon gyenge tanuló voltam. Évet nem ismételtem, de buktam kétszer is. Hittem, hogy pap akarok lenni, de nem volt fenekem, hogy leüljek, nem tanultam egyáltalán. Hetedik osztályban elkezdtem gondolkodni, hogy hoppá, kellene valamit kezdenem az életemmel. Ám hetedik végén volt egy váltás: az ének. Egy nap volt a felvételi Gyimesfelsőlokra a teológiára és a művészeti líceumba. Én a művészetit választottam. De nem sikerült a felvételim, és így Berszán Lajos atyához kerültem. Berszán atya nagyon fontos, kulcsfontosságú szerepet tölt be az életemben. Nyolcadik osztály után egyből jött, segített, támogatott, hogy tudjak beiratkozni. S itt a cigányságomnak, nemzetiségemnek máris „hasznát vettük”, mert úgy voltam felvéve (ugye, van két szabad hely) mint cigány. Ekkor szembesültem azzal, hogy várjál, mert ugye még cigány is vagyok. Eddig nem foglalkoztam annyira ezzel.
Amikor felvételt nyertem az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumba, olyan nevelést kaptam, amely tényleg felkészített a teológiára. Lelkileg, fizikailag, külsőleg, mindenféle szempontból. Hálás vagyok az embereknek. Ott megkaptam minden tiszteletet. Az érettségi jól ment, sikerült, utána a teológiára felvételiztem. Az érettségi nagyon érdekes volt. Mi mindig a második tételre koncentráltunk az osztálytársammal, amikor kellett írni. Szent II. János Pálra koncentráltam. Amikor jött az érettségi románból, le kellett írni a példaképünket. Arra megkaptuk a maximális pontszámot, ez mennyei erő volt. A lényeg: ezen kis történetekből tevődik össze az én hivatásom. Ha visszatekintek, akkor megértem nagyjából, hogy mit akar az Úr.
Szeminárium… Életem formálója volt ez a hét év. Hat év a szemináriumban, egy év gyakorlat. Hálát adok a Jóistennek, hogy nagyon jó elöljáróim voltak. Különösen a jelenlegi Rektor atya, aki felismerte bennem a papot. Egyszerre érkeztünk, és végig kisért ezen a hat éven. Ebben a hat évben voltak nehéz idők is, de ugyanakkor szép idők is. Mindent Isten kegyelmének számítok be. Közvetlenségemből kifolyólag, minden tanárral megkaptam a közös hangot, mely által tanulhattam is mindenkitől. Biztos, hogy szeretettel viszek magammal minden tanárom tulajdonságából egy szeletet. A hat év megtanított arra, hogy gyengeségeimet felismerjem, és ezeket a gyengeségeket, tanáraim segítségével a háttérbe szorítsam. Az elmúlt hét év számomra HÁLA!
Jelmondat… Márk evangéliumából választottam azt a részt, amely Jézus Krisztus földi életének munkaprogramját is összefoglalja. „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (Mk 2,17)
Ez a jelmondat, szentírási rész magáért beszél. Csodálatos egy évet tölthettem Márkus András atyánál és a Szeretet Misszionáriusainál, vagyis a cigány testvérek pasztorálásában. Szép volt és értékes. De rájöttem arra, hogy programterv nélkül nem lehet elindulni. Fontos a betegek és bűnösök pasztorálása. Vagyis azok pasztorálása, akikhez kevésbé fordulunk. Lehajolni a szegényhez és beteghez, nagy dolog, de fontos is. Persze én is lehetek az a beteg és a bűnös, akit Jézus Krisztus meghív. Egyet biztosan tudok. Jézust követve meg kell tegyek mindent annak érdekében, hogy azokat az embereket, akik eltávolodtak az egyháztól, visszavezessem Jézus segítségével az örök élet vízének forrásához. Jelmondatom így nyer valóságot.
Kedves olvasó, aki olvasod. Lehet ismersz, lehet nem. De mindenképpen hálásan köszönöm, hogy a te imád által is ott állhatok az oltár szolgálatánál. Hála! Isten fizesse meg bőségesen neked! HÁLA!
Imádkozzatok továbbra is papi és szerzetesi szolgálatért, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés… Mindenkinek mindenért HÁLA!
Kalányos Ottó
Forrás: Mária Rádió
Dokumentum a konszekrált remeteségről
A Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja
meghatározása alapján egy hasznos dokumentum található ezen az oldalon:
Hallgatni a hívásra
Könyvajánló
Gisbert Greshake: Hallgatni a hívásra
A német Gisbert Greshake (1933) római katolikus pap, teológus, a dogmatika professzora, főbb kutatási területei az eszkatológia, a kegyelemtan, a lelkiség és a communio teológiája.
A Jezsuita Kiadónál megjelent könyvében a harminc évvel ezelőtt kiadott és gyorsan elfogyott, Megtenni Isten akaratát. Engedelmesség és lelki megkülönböztetés című kötetében felvetett kérdéseket boncolgatja újra, de nem az engedelmességgel összefüggésben vizsgálja a lelki megkülönböztetést, hanem az ember hivatása és Isten hívására adott válasza perspektívájából.
Greshake atya szerint a Szentíráson alapuló keresztény hit rövid és tömör válasza: „az életem akkor sikerül, ha nem veszítem szem elől, hogy Isten senki mással össze nem téveszthető, egyedülálló lényként gondolt el, akart és hívott létre engem”. Akkor vagyok és leszek „önmagam”, ha követem Istentől kapott személyes hivatásomat. Saját, Isten által kijelölt, személyes utamat kell járnom és ezáltal megfelelnem az Úr akaratának. A meghívásra adandó keresztény választ az Isten és emberek iránti osztatlan szeretet határozza meg. A Teremtő szolgálatára irányuló hivatás mindig elvezet az emberekhez is, az ő szolgálatukra irányuló valódi hivatásunk révén mindig eljutunk Istenhez is. A pap teológus rávilágít: a Biblia Istenének egyik jellemzője éppen az, hogy üdvözítő tevékenységét nem csupán az emberhez intézi, hanem az emberrel együtt gyakorolja. Idézi Karl-Heinz Menke német teológust: „Isten kegyelmének szüksége van a címzettre, akit megajándékoz vele…”
Gisbert Greshake kiemeli: ha keresztényként alapvetően fontos számunkra az Istenre hallgatás, akkor az engedelmesség elsőrendű helyet foglal el a hitéletben. Az engedelmességgel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy Szent Pál a filippiekhez írt levél ktisztológiai himnuszában figyelmeztetett: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt… Megalázta magát, engedelmes lett halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Ez a felhívás kivétel nélkül minden kereszténynek szól. Az engedelmesség azt jelenti, hogy a hívőnek – Jézus életpéldájához hasonlóan – odaadóan kell azonosulnia küldetésével. Szent Pál említett levele fogalmazza meg, hogy az engedelmességnek miben kell konkretizálódnia: „egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.” Az engedelmesség tehát a szeretet konkrét megvalósítása, vagyis azt jelenti, hogy nem önmagunkból és magunkért élünk, hanem „másvalakiből és másért, Istenért és az Ő mindent átölelő szeretete felé fordulva…!”
Vizsgálja a szerző azt is, hogyan szól hozzánk Isten. „Különleges vezéralakjain” és prófétáin keresztül, az Egyház közössége által is, amelyben a Szentlélek mindig újra életre kelti az Írás szavait, és az eseményeken keresztül is hív minket Isten, a világtörténelemben és jelenlegi társadalmunkat, valamint a személyes életünket meghatározó helyzeteken és találkozásokon keresztül. Különösen a II. vatikáni zsinat szentelt fokozott figyelmet az „idők jeleinek”, melyek felhívását az evangélium fényében kell felderíteni.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, honnan tudom, hogy valóban Isten szól hozzám, a német teológus kiemeli, hogy a legelső szabály, amire figyelnünk kell, hogy az Úr hangja visszavezethető a Szentírás egyik igéjére, különösen Jézus magatartására. Isten szava gyakran nem illeszkedik bele az ember vágy- és célelképzeléseibe, sem a kor okoskodásaiba, tetszetős vélekedéseibe, sokszor nem erősít meg minket jelenlegi állapotunkban, hanem tovább akar vezetni a Fiához való nagyobb hasonlóságára. A „gyümölcsöket” illetően Greshake atya rávilágít, hogy azok nem azonosak a földi sikerekkel, nem kizárólag és nem is elsősorban az egyén hasznát jelentik. „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” – olvashatjuk a korintusiaknak írt első levélben (12,7). Ezért személyes elhivatottságunk megítélésénél is elsődlegesen a mások számára adódó (jó, rossz vagy elmulasztott) következményeket kell megvizsgálni. Isten mindig oda hív, ahol végül örömet, bizalmat és reményt találunk. Hangja mindig olyan, hogy „végső soron és lelke mélyén tudja az ember: így van jól, így helyes, így kell lennie!” Nem taszít gondokba, nyugtalanságba és félelembe, nem okoz meghasonlást, és nem idegenít el lényegi önmagunktól. A Szentlélek ismertetőjegye ugyanis, hogy „egységet és egyetértést, örömet és békét teremt, nemcsak különböző emberek között, hanem bennünk is, tehát összhangba hozza a szívünket önmagunkkal, belső harmóniát és önazonosságot hoz létre”. Ezért Isten hangjának egyik kritériuma, hogy „összeszedettebbé és egységesebbé teszi a szívet”, s ezáltal örömet és békét ad, harmóniában azzal, hogy az evangélium „örömhírt” jelent.
Tapasztalatai alapján Gisbert Greshake arra is figyelmeztet: Isten csak ott szólít meg valóban minket, ha egy hívással vagy lelki indíttatással kapcsolatban hajlandók vagyunk kikérni mások véleményét, hogy a közös beszélgetés, gondolkodás és közös imádság megerősítést adjon, hogy valóban az Úr hangját halljuk.
Gisbert Greshake: Hallgatni a hívásra
Gisbert Greshake: Hallgatni a hívásra
A német Gisbert Greshake (1933) római katolikus pap, teológus, a dogmatika professzora, főbb kutatási területei az eszkatológia, a kegyelemtan, a lelkiség és a communio teológiája.
A Jezsuita Kiadónál megjelent könyvében a harminc évvel ezelőtt kiadott és gyorsan elfogyott, Megtenni Isten akaratát. Engedelmesség és lelki megkülönböztetés című kötetében felvetett kérdéseket boncolgatja újra, de nem az engedelmességgel összefüggésben vizsgálja a lelki megkülönböztetést, hanem az ember hivatása és Isten hívására adott válasza perspektívájából.
Greshake atya szerint a Szentíráson alapuló keresztény hit rövid és tömör válasza: „az életem akkor sikerül, ha nem veszítem szem elől, hogy Isten senki mással össze nem téveszthető, egyedülálló lényként gondolt el, akart és hívott létre engem”. Akkor vagyok és leszek „önmagam”, ha követem Istentől kapott személyes hivatásomat. Saját, Isten által kijelölt, személyes utamat kell járnom és ezáltal megfelelnem az Úr akaratának. A meghívásra adandó keresztény választ az Isten és emberek iránti osztatlan szeretet határozza meg. A Teremtő szolgálatára irányuló hivatás mindig elvezet az emberekhez is, az ő szolgálatukra irányuló valódi hivatásunk révén mindig eljutunk Istenhez is. A pap teológus rávilágít: a Biblia Istenének egyik jellemzője éppen az, hogy üdvözítő tevékenységét nem csupán az emberhez intézi, hanem az emberrel együtt gyakorolja. Idézi Karl-Heinz Menke német teológust: „Isten kegyelmének szüksége van a címzettre, akit megajándékoz vele…”
Gisbert Greshake kiemeli: ha keresztényként alapvetően fontos számunkra az Istenre hallgatás, akkor az engedelmesség elsőrendű helyet foglal el a hitéletben. Az engedelmességgel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy Szent Pál a filippiekhez írt levél ktisztológiai himnuszában figyelmeztetett: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt… Megalázta magát, engedelmes lett halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Ez a felhívás kivétel nélkül minden kereszténynek szól. Az engedelmesség azt jelenti, hogy a hívőnek – Jézus életpéldájához hasonlóan – odaadóan kell azonosulnia küldetésével. Szent Pál említett levele fogalmazza meg, hogy az engedelmességnek miben kell konkretizálódnia: „egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.” Az engedelmesség tehát a szeretet konkrét megvalósítása, vagyis azt jelenti, hogy nem önmagunkból és magunkért élünk, hanem „másvalakiből és másért, Istenért és az Ő mindent átölelő szeretete felé fordulva…!”
Vizsgálja a szerző azt is, hogyan szól hozzánk Isten. „Különleges vezéralakjain” és prófétáin keresztül, az Egyház közössége által is, amelyben a Szentlélek mindig újra életre kelti az Írás szavait, és az eseményeken keresztül is hív minket Isten, a világtörténelemben és jelenlegi társadalmunkat, valamint a személyes életünket meghatározó helyzeteken és találkozásokon keresztül. Különösen a II. vatikáni zsinat szentelt fokozott figyelmet az „idők jeleinek”, melyek felhívását az evangélium fényében kell felderíteni.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, honnan tudom, hogy valóban Isten szól hozzám, a német teológus kiemeli, hogy a legelső szabály, amire figyelnünk kell, hogy az Úr hangja visszavezethető a Szentírás egyik igéjére, különösen Jézus magatartására. Isten szava gyakran nem illeszkedik bele az ember vágy- és célelképzeléseibe, sem a kor okoskodásaiba, tetszetős vélekedéseibe, sokszor nem erősít meg minket jelenlegi állapotunkban, hanem tovább akar vezetni a Fiához való nagyobb hasonlóságára. A „gyümölcsöket” illetően Greshake atya rávilágít, hogy azok nem azonosak a földi sikerekkel, nem kizárólag és nem is elsősorban az egyén hasznát jelentik. „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” – olvashatjuk a korintusiaknak írt első levélben (12,7). Ezért személyes elhivatottságunk megítélésénél is elsődlegesen a mások számára adódó (jó, rossz vagy elmulasztott) következményeket kell megvizsgálni. Isten mindig oda hív, ahol végül örömet, bizalmat és reményt találunk. Hangja mindig olyan, hogy „végső soron és lelke mélyén tudja az ember: így van jól, így helyes, így kell lennie!” Nem taszít gondokba, nyugtalanságba és félelembe, nem okoz meghasonlást, és nem idegenít el lényegi önmagunktól. A Szentlélek ismertetőjegye ugyanis, hogy „egységet és egyetértést, örömet és békét teremt, nemcsak különböző emberek között, hanem bennünk is, tehát összhangba hozza a szívünket önmagunkkal, belső harmóniát és önazonosságot hoz létre”. Ezért Isten hangjának egyik kritériuma, hogy „összeszedettebbé és egységesebbé teszi a szívet”, s ezáltal örömet és békét ad, harmóniában azzal, hogy az evangélium „örömhírt” jelent.
Tapasztalatai alapján Gisbert Greshake arra is figyelmeztet: Isten csak ott szólít meg valóban minket, ha egy hívással vagy lelki indíttatással kapcsolatban hajlandók vagyunk kikérni mások véleményét, hogy a közös beszélgetés, gondolkodás és közös imádság megerősítést adjon, hogy valóban az Úr hangját halljuk.
Gisbert Greshake: Hallgatni a hívásra
Jezsuita Kiadó, 2020
Bodnár Dániel
Forrás: Magyar Kurír
GPS útvonaltervező műhely a Sacré Coeur Nővérekkel 2020-21
Megújult formában jelentkezünk idén a GPS műhellyel - továbbra is fiatal férfiakat és nőket is várunk!
Az októbertől februárig tartó kurzuson rátekinthetek arra, hogyan vagyok jelen a kapcsolataimban, hogyan viszonyulok a dolgokhoz, az engem körülvevő világhoz. Közösen keressük, mi segítene abban, hogy nagyobb belső szabadsággal és örömmel éljek és felismerjem, mire vágyom, mi a célom, és hogyan élhetek elkötelezett keresztény életet.
Vezeti: Heim Kata RSCJ és Milánkovics Tímea RSCJ
Időpontok: havonta 2 kedd este 18-21h
Első alkalom: október 6.
Helyszín: Bp. VIII. Múzeum u. 19., a Sacré Coeur nővérek belvárosi épülete
A műhely témái egymásra épülnek, és a közösség is fontos része a folyamatnak, ezért csak akkor jelentkezz, ha vállalod, hogy mind a nyolc alkalmon részt veszel.
A csoport létszáma korlátozott (max.15 fő), így érdemes időben jelentkezni!
Forrás: Sacré Coeur Nővérek
Az októbertől februárig tartó kurzuson rátekinthetek arra, hogyan vagyok jelen a kapcsolataimban, hogyan viszonyulok a dolgokhoz, az engem körülvevő világhoz. Közösen keressük, mi segítene abban, hogy nagyobb belső szabadsággal és örömmel éljek és felismerjem, mire vágyom, mi a célom, és hogyan élhetek elkötelezett keresztény életet.
Vezeti: Heim Kata RSCJ és Milánkovics Tímea RSCJ
Időpontok: havonta 2 kedd este 18-21h
Első alkalom: október 6.
Helyszín: Bp. VIII. Múzeum u. 19., a Sacré Coeur nővérek belvárosi épülete
A műhely témái egymásra épülnek, és a közösség is fontos része a folyamatnak, ezért csak akkor jelentkezz, ha vállalod, hogy mind a nyolc alkalmon részt veszel.
A csoport létszáma korlátozott (max.15 fő), így érdemes időben jelentkezni!
Forrás: Sacré Coeur Nővérek
2020. augusztus 15., szombat
2020. augusztus 9., vasárnap
Fogadalomtétel a Domonkos Nővéreknél Kőszegen
A noviciátusi idő befejeztével került sor 2020. augusztus 6-án Kőszegen Eszter nővér, Jácinta nővér, Johanna nővér ideiglenes fogadalom tételére.
Az evangéliumi tanácsokra (szegénység, tisztaság, engedelmesség), az elöljáró kezébe tett engedelmességi fogadalom a szerzetesi életben való első elköteleződés. A szertartás során a nővérek megkapták a Kongregáció Reguláját és Konstitúcióit, mint „a lelki szépség tükrét”, amelyhez életüket ezentúl igazítják. Az elöljáró a következő szavak kíséretében nyújtotta át nekik a fogadalmi keresztet: „Isten őrizzen meg attól, leányom, hogy mással dicsekedjél, mint az Úr Jézus Krisztus keresztjével, mert ha Krisztussal együtt akarsz lenni az örök dicsőségben, az Ő keresztjében is részesedned kell." A fogadalom letétele után az elköteleződés jeleként fehér fátylukat feketére cserélték. A fogadalommal a nővérek vállalták a szerzetesi életforma minden kötelezettségét, és ezt a fogadalmat négy éven keresztül évente megújítják. Ez alatt az időszak alatt folytatják tanulmányaikat, részt vesznek az apostoli munkában, és elmélyítik a domonkos hivatás megélését, valamint felkészülnek az örökfogadalom letételére.
A szertartáson Rita nővér és Bernadett nővér megújították fogadalmukat. Szentbeszédében Székely János kiemelte: egy szerzetes azt hirdeti a világban, hogy Isten valóság, létezik és csak az Isten képes betölteni teljesen az ember szívét. Örömhír a világnak, hogy vannak olyan emberek, ragyogó életek, akik Isten szépségét keresik és élik.
Forrás: Martinus - https://www.martinus.hu/hirek/10081/fogadalomtetel-koszegen
A szertartáson Rita nővér és Bernadett nővér megújították fogadalmukat. Szentbeszédében Székely János kiemelte: egy szerzetes azt hirdeti a világban, hogy Isten valóság, létezik és csak az Isten képes betölteni teljesen az ember szívét. Örömhír a világnak, hogy vannak olyan emberek, ragyogó életek, akik Isten szépségét keresik és élik.
Forrás: Martinus - https://www.martinus.hu/hirek/10081/fogadalomtetel-koszegen
A nagyapa, akit pappá szenteltek
Háromgyermekes apa, négyunokás nagyapa, 2018-ig házasságban élt: a papok ritkán tudhatnak magukénak olyan életrajzot, mint Udo Casel, akit 66 éves korában szenteltek pappá.
"Még nem tudom elhinni. 44 éve szolgálom az egyházat, 33 éve diakónusként." - mondta Udo. Felesége, Karin 2018-ban halt meg rákban, hosszú szenvedés után. "Nekem ez volt életem legnehezebb időazaka." Már fiatalon egyértelmű volt, hogy valamilyen, lelkigondozással kapcsolatos hivatást szeretne választani. Tinédzserként úgy döntött, hogy nem lép papi pályára, ennek egyik oka a cölibátus volt.
Miután befejezte teológiai tanulmányait a Paderborni Főiskolán, még nem volt számára egyértelmű, hogy laikusként hol tud az egyházban állást vállalni. Végül a kölni egyházmegyéhez tartozó bergheimi plébániára került, ahol nem volt állandó plébános, így ügyintézői munkája mellett egyfajta lelkigondozói kapcsolattartóként is működött.
Ebben az időben erősödött Udoban a diakónusi elhívás. Miután 1987-ben diakónussá szentelték, hosszabb ideig Kürtenben szolgált, majd 2005-ben családjával Königswinterbe költözött.
"A gondolat, hogy pap legyen, tavaly, felesége halálát követően fogalmazódott meg benne. Lelki vezetője is ösztönözte őt."
Végül levelet írt Rainer Maria Woelki kölni bíborosnak, aki elfogadta kérését. Egyetlen feltételt szabott: gyermekeinek egyet kell érteniük a döntésével. Amikor Udo két leányát és fiát összehívta, el sem tudták képzelni, mit fog apjuk bejelenteni. Nagy öröm volt, amikor rájöttek, hogy pap akar lenni. "Azt sem tudtuk, hogy ez lehetséges" - mondták. Udo így megszerezte a szükséges hozzájárulást. Sokéves tapasztalata miatt nem kellett a felszenteléshez szükséges, hagyományos szemináriumi utat végigjárnia: a diakónusi évükben járó kispapok évfolyamához csatlakozott, és pappá szentelése előtt öt hétre be is költözött a szemináriumba.
"A sok évi egyházban töltött szolgálat ellenére voltak számára teljesen új területek: mindenekelőtt a gyóntatás gyakorlata, melyet eddig csak a másik oldalról ismert."
De a szentmise is tartogatott neki újdonságokat. "Soha nem gondoltam volna, hogy diakónusként több mint 30 éve álltam a pap mellett, de sok apróság ismeretlen maradt, amelyek valójában az ünnepléshez tartoznak" - volt ilyen a liturgikus gyakorlatban, az egyházjogi ismeretekben, de a retorikában is (pedig ő is sok éve prédikál).
Tapasztalata apaként és férjként megkülönböztette őt a többi papjelölttől is. Kicsit lazábban lát mindent: "Úgy érzékelem, a fiatalabb paptestvérek azon igyekeznek, hogy mindent előírásszerűen csináljanak. De ha sokat foglalkoztál már emberekkel, akkor kicsit tovább látsz a hivatalos válaszokon. Ez persze nem jelenti azt, hogy felhígulhatna az egyházi tanítás vagy hogy bármi olyat tehetnék, ami beleütközne az egyházi szabályokba".
Casel atyát hat paptársával együtt június 19-én szentelték pappá a Kölni Dómban. És hogy hogyan áll egy ilyen pap a cölibátushoz?
"Mindig úgy gondolta, hogy "ostobaság", hogy a papok kötelesek cölibátust vállalni. Most, hogy így él, Krisztussal való kapcsolata intenzívebb: "radikálisabban kapcsolódok Krisztushoz".
Hamarosan 67 éves lesz. Ha egészséges marad, azt mondja, hogy továbbra is pap lesz 75 éves koráig. Aztán az a kívánsága, hogy visszatérhessen gyermekei közelébe és oda, ahová feleségét temették.
Összeállította: Szőke Tibor
Forrás: katholisch.de / Szemlélek
Miután befejezte teológiai tanulmányait a Paderborni Főiskolán, még nem volt számára egyértelmű, hogy laikusként hol tud az egyházban állást vállalni. Végül a kölni egyházmegyéhez tartozó bergheimi plébániára került, ahol nem volt állandó plébános, így ügyintézői munkája mellett egyfajta lelkigondozói kapcsolattartóként is működött.
Ebben az időben erősödött Udoban a diakónusi elhívás. Miután 1987-ben diakónussá szentelték, hosszabb ideig Kürtenben szolgált, majd 2005-ben családjával Königswinterbe költözött.
"A gondolat, hogy pap legyen, tavaly, felesége halálát követően fogalmazódott meg benne. Lelki vezetője is ösztönözte őt."
Végül levelet írt Rainer Maria Woelki kölni bíborosnak, aki elfogadta kérését. Egyetlen feltételt szabott: gyermekeinek egyet kell érteniük a döntésével. Amikor Udo két leányát és fiát összehívta, el sem tudták képzelni, mit fog apjuk bejelenteni. Nagy öröm volt, amikor rájöttek, hogy pap akar lenni. "Azt sem tudtuk, hogy ez lehetséges" - mondták. Udo így megszerezte a szükséges hozzájárulást. Sokéves tapasztalata miatt nem kellett a felszenteléshez szükséges, hagyományos szemináriumi utat végigjárnia: a diakónusi évükben járó kispapok évfolyamához csatlakozott, és pappá szentelése előtt öt hétre be is költözött a szemináriumba.
"A sok évi egyházban töltött szolgálat ellenére voltak számára teljesen új területek: mindenekelőtt a gyóntatás gyakorlata, melyet eddig csak a másik oldalról ismert."
De a szentmise is tartogatott neki újdonságokat. "Soha nem gondoltam volna, hogy diakónusként több mint 30 éve álltam a pap mellett, de sok apróság ismeretlen maradt, amelyek valójában az ünnepléshez tartoznak" - volt ilyen a liturgikus gyakorlatban, az egyházjogi ismeretekben, de a retorikában is (pedig ő is sok éve prédikál).
Tapasztalata apaként és férjként megkülönböztette őt a többi papjelölttől is. Kicsit lazábban lát mindent: "Úgy érzékelem, a fiatalabb paptestvérek azon igyekeznek, hogy mindent előírásszerűen csináljanak. De ha sokat foglalkoztál már emberekkel, akkor kicsit tovább látsz a hivatalos válaszokon. Ez persze nem jelenti azt, hogy felhígulhatna az egyházi tanítás vagy hogy bármi olyat tehetnék, ami beleütközne az egyházi szabályokba".
Casel atyát hat paptársával együtt június 19-én szentelték pappá a Kölni Dómban. És hogy hogyan áll egy ilyen pap a cölibátushoz?
"Mindig úgy gondolta, hogy "ostobaság", hogy a papok kötelesek cölibátust vállalni. Most, hogy így él, Krisztussal való kapcsolata intenzívebb: "radikálisabban kapcsolódok Krisztushoz".
Hamarosan 67 éves lesz. Ha egészséges marad, azt mondja, hogy továbbra is pap lesz 75 éves koráig. Aztán az a kívánsága, hogy visszatérhessen gyermekei közelébe és oda, ahová feleségét temették.
Összeállította: Szőke Tibor
Forrás: katholisch.de / Szemlélek
Hogyan lett a breaktáncosból pap?
Fura, ha egy pap tud breaktáncolni? Biztos szokatlan, de Papp Tamás atya jó evangelizációs lehetőséget is lát abban, hogy sportolói múltja van. A 34 éves atyával a NEK TV készített érdekes interjút.
Papp Tamás atya a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében, Mátészalkán kezdte meg papi szolgálatát. Nyíregyházán nőtt fel, majd 2017-ben szentelték pappá. Gyakori vendége a Szólj be a papnak! c. rendezvényeknek. Tamás atya számára viszont nem volt egyértelmű, hogy pap lesz belőle.
„Elég hosszú az út, amelyet bejártam, amíg Istennek a hívószavára kimondtam az igent. Próbálkoztam hittanár-történelem szakkal, de akkor még inkább bulizós időszakom volt. Ott is hagytam az egyetemet és jött egy lehetőség, hogy sekrestyés legyek a nyíregyházi társszékesegyházban” – nyilatkozta Papp Tamás atya a NEK TV-nek.
Itt kezdett el kibontakozni számára a papi hivatás gondolata, bár eleinte még nem számított rá, hogy egy nagyvonalú ígérete is szerepet játszik majd ebben.
„Amikor otthagytam a főiskolát, találkoztam az egyik barátommal. Ő abban az évben kezdte el az orvosi egyetemet. Ekkor mondta nekünk egy hitoktató – aki szintén jelen volt –, hogy miért nem mentek papnak? Erre azt mondtam, hogy akkor leszek én pap, ha Ádámból orvos lesz. Úgy, mintha majd piroshó esik. Aztán 2011-ben jelentkeztem püspökatyánál és rá pár hónapra írt a barátom, hogy köszöni szépen az imádságokat, orvos lett. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit is mondtam nagyvonalúan azelőtt hat évvel.”
A Timóteushoz írt II. levélből választotta papi jelmondatát, amely aztán egyik nemhívő barátja számára is sokat jelentett.
„…mert tudom kinek hittem.” (2 Timóteus 1,12)
„Van egy jó barátom, aki nincs megkeresztelve. Az a tipikus keresőember. Mégis, konkrétan az én papi jelmondatomat tetováltatta fel az alkarjára. Nem fejtette ki, hogy neki mi tetszett benne, igaz, kapott tőlem korábban egy Szentírást és ha van ideje, akkor igyekszik lapozni. Hozzátartozik az is, hogy most kezd kitisztázódni bennem maga ez a szentírási hely, a jelmondatom. Timóteus elkeseredett, mert Pál börtönben van és nem tudja, mit csináljon egyedül és hogyan lesz jó igehirdető. Pál apostol pedig ezért mondja, hogy „szítsd fel magadban azt a kegyelmet, amit kézföltételem által kaptál, mert tudom kinek hittem”.
Tamás atya a papok körében szokatlan sportolói múlttal rendelkezik, ugyanis meghívása előtt breaktáncolt. Ebben viszont jó evangelizációs lehetőséget is lát, de fontosnak tartja, hogy megmaradjon Isten embere.
„A mostani időszakban ritkábban táncolok, de amikor még kerestem a helyemet a világban, bekerültem egy breaktánc-csoportba. Ez egy életstílus. Vannak alapmozdulatok, de utána mindenki a személyére formálja azt a stílust. Soha nem kaptam megjegyzést a többiektől, hogy hiszek Istenben. Amikor jelentkeztem a szemináriumba, annyit mondtak, hogy a te döntésed és mi azt elfogadjuk. Egyszer sem merült fel az, hogy neked nem lesz feleséged, nem lesz családod, nem kezdtek el sajnálni. Az evangelizációhoz valamelyest hozzátartozik megszólítani az embereket, a gyermekeket. Elcsodálkoznak, amikor ők mutatják, hogy „nézd pap bácsi vagy nézd Tamás atya, cigánykerekezek”. Ekkor szoktam mondani, hogy megpróbálom én is, ezen általában meglepődnek. Azt tapasztaltam egyszer, hogy teljes csend lett az aulában, amikor bemutattam a „helikoptert”.
"Meg kell találni azt a helyes középutat, hogy jópofa az atya, de azért az Isten embere.”
Forrás: 777 blog / NEK TV
Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat 2020 őszén
Szeretettel és örömmel hirdetik meg az Iránytű 2020-21-es kurzusát a szervezők! Várják az új csapatot, akik elhatározták, hogy egy évet rászánnak hivatásuk megtalálására!
Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán működő, szerzetesi és papi összefogással vezetett, fiatal felnőtteknek szóló kurzus, ami 2007 óta működik. Célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik életük nagy döntései előtt állnak. A kurzus alkalmai a szorgalmi időszakban kéthetente vannak, félévente hat-hat alkalommal, és egy-egy lelkigyakorlatos hétvégével.
Központi témái: istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok (házasság, család, szerzetesség, papság). Ezen témák átgondolásához kapnak a résztvevők támpontokat, „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk használhatnak életük fontos helyzeteiben.
A kurzus fontos része az imádságban való gyakorlat elmélyítése, hiszen a hivatástisztázás kulcsa az Istennel való kommunikáció. A résztvevők otthoni gyakorlatokat is kapnak, melyek segítik őket a találkozások közti időben. A műhely ideje alatt a fiatalok lehetőséget kapnak arra is, hogy a vezetőkkel rendszeresen beszélgethessenek a bennük zajló folyamatokról.
Idén az Iránytű-teamben Csépányi Gábor atya, Fecske Orsolya szociális testvér, Nagy Bálint jezsuita szerzetes, Szabó Ráhel domonkos nővér, valamint Juhos Benjamin ferences testvér várják az érdeklődőket.
Kiket várunk?
18 és 35 év közti, szabad állapotú (nem élettársi kapcsolatban élő) katolikus fiatalokat, akik már voltak bérmálkozók, és szeretnének egy évet komolyan rászánni az életükből, hogy Istennel együtt keressék az útjukat.
Helyszín:
Sapientia Főiskola, Budapest, V. ker. Piarista köz 1.
Időpont:
szerdánként este 18.00 órától 20.30 óráig.
Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 10.
További információ: www.sapientia.hu és facebook.com/IranytuHivatastisztazoMuhely
Forrás: Szerzetesek
Központi témái: istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok (házasság, család, szerzetesség, papság). Ezen témák átgondolásához kapnak a résztvevők támpontokat, „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk használhatnak életük fontos helyzeteiben.
A kurzus fontos része az imádságban való gyakorlat elmélyítése, hiszen a hivatástisztázás kulcsa az Istennel való kommunikáció. A résztvevők otthoni gyakorlatokat is kapnak, melyek segítik őket a találkozások közti időben. A műhely ideje alatt a fiatalok lehetőséget kapnak arra is, hogy a vezetőkkel rendszeresen beszélgethessenek a bennük zajló folyamatokról.
Idén az Iránytű-teamben Csépányi Gábor atya, Fecske Orsolya szociális testvér, Nagy Bálint jezsuita szerzetes, Szabó Ráhel domonkos nővér, valamint Juhos Benjamin ferences testvér várják az érdeklődőket.
Kiket várunk?
18 és 35 év közti, szabad állapotú (nem élettársi kapcsolatban élő) katolikus fiatalokat, akik már voltak bérmálkozók, és szeretnének egy évet komolyan rászánni az életükből, hogy Istennel együtt keressék az útjukat.
Helyszín:
Sapientia Főiskola, Budapest, V. ker. Piarista köz 1.
Időpont:
szerdánként este 18.00 órától 20.30 óráig.
Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 10.
További információ: www.sapientia.hu és facebook.com/IranytuHivatastisztazoMuhely
Forrás: Szerzetesek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)