Örömmel gyülekeztek a milánói kapucinus kolostorban szeptember 1-jén szerzetesek, egyházmegyés paptestvérek, rokonok, barátok és hívek, hogy együtt ünnepeljenek az örökfogadalmukra készülő testvérekkel.
A fogadalmat tevő kilenc szerzetes között volt Anton Varaniuk OFMCap belarusz származású testvér is, aki a Magyar Kapucinus Delegáció tagjaként eddig tanulmányait a rend tartományok közötti képzési központjában végezte, Milánóban.
A kapucinus közösségekben – a rendi hagyományoknak megfelelően – három évig tartó ideiglenes fogadalom után köteleződnek el ünnepélyes módon a testvérek Assisi Szent Ferenc és Pietrelcinai Szent Pio nagy lelki családjában.
Az örökfogadalmas testvérek most elhagyják a milánói tartományközi képzési központot, és más kapucinus kolostorokban folytatják tovább szerzetesi életüket, tanulmányaikat.
Anton testvér néhány társával Velencébe költözik, ahol a Szent Megváltóról nevezett kolostorban folytatódik majd teológiai képzése, egészen a papszentelésig. Teljesedjenek be életében a tartományfőnök felette elmondott áldó szavai: „Megszentelt élete építse az Egyházat, mozdítsa elő a világ üdvösségét, és az eljövendő mennyei javak ragyogó jeleként világítson!”
Forrás: Magyar Kapucinus Delegáció
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése