Ritka felvételek Szent Pio atyáról

Szent Ágoston élete

Egyházi dokumentumok a konszekrált szüzességről

Íme, egy összeállítás az eddig megjelent egyházi dokumentumokról a konszekrált szüzesség témájában.

Kép: Sponsa Christi

Fogadalomtétel egyházmegyés konszekrált remeteként

2013. május 31-én Sarlós Boldogasszony ünnepén Timothy Marie of Gethsemane testvér hármas fogadalmat tett George Leo Thomas püspök előtt egyházmegyés konszekrált remeteként Helena Egyházmegyében Montanaban a Szent Helena székesegyházban.

A Szerzetesi Sziget szeptemberi programja

Ferenc pápa, ferencesek, szegénység a Szerzetesi szigeten

A jezsuiták minden hazai rendnek fölajánlották, hogy egy hónapon át kiállítást és programokat rendezhetnek a Loyola Caféban. A program sorozat neve: Szerzetesi sziget. Májusban a pálosok, júniusban a domonkos nővérek éltek a lehetőséggel, szeptemberben pedig a ferencesek következnek.

A ferences hónapot szeptember 9-én 19 órakor Magyar Gergely provinciális nyitja meg, utána kerekasztal beszélgetést tartanak Szegény gazdagok – Ferenc pápa, ferencesek, szegénység címmel. Az öt résztvevő közül négyen a ferences család különböző közösségeit képviselik, az ötödik pedig Vértesaljai László jezsuita. A beszélgetést Hajnal Géza világi rendi ferences vezeti. Szeptember 22-én pedig a Jézus Szíve templom 20 órai szentmiséjét követőn, szintén a Loyola Caféban a ferences család közösségeivel ismerkedhetnek az érdeklődők. Helyszín: Loyola Café, Párbeszéd Háza, 1085 Budapest Horánszky utca 20.

Forrás: Ferencesek

A tisztasági magánfogadalom

Hans Memling: A tisztaság allegóriája

A tisztasági magánfogadalom különbözik a megszentelt élet intézményeiben az evangéliumi tanácsokra letett ünnepélyes, nyilvános fogadalom (professio) részeként letett tisztasági fogadalomtól, vagy a világi intézményekben letett "félig-nyilvános" tisztasági fogadalmat is magában foglaló elköteleződéstől. A szüzek rendjében (ordo virginum) szentmise keretében a megyéspüspök által a szüzek konszekrációjának liturgiája nem minősül fogadalomtételnek. Az egyházi rendben a cölibátusra és Isten szolgálatára tett nyilvános ünnepélyes fogadalma pedig szentségi rangra emeltetett.

A tisztasági magánfogadalom egy egyszerű, nem ünnepélyes formula, nem nyilvános, nem vonja maga után a megszentelt személy egyházjogi megnevezést és nem kötelez hivatalos egyházi szolgálatra. Nem zárja ki azonban, hogy a fogadalom elkötelezett megélésével, az életáldozat vállalásával mégis egyházi szolgálatot teljesíthet az elkötelezett személy és megszentelt életet él a világban lélekben.

Nem jelenti a magánfogadalom azt, hogy csak magunkban fogadjuk meg az Istennek szenteltséget. Szükséges egy pap vagy egy püspök jelenléte, hogy az ő kezébe tegye le a fogadalmát az illető és írásba foglalja a fogadalmát. Nem az Egyház nevében fogadja el a pap azonban a fogadalmat, ő csak tanú. Nem szükséges ünnepélyesen szentmise és liturgia keretében letenni a fogadalmat. A fogadalom legjobb, ha szentmisén kívül az Oltáriszentség jelenlétében történik meg az Úr, a fogadalmat tevő és elfogadó pap jelenlétében, utána részt lehet venni hálaadásul egy szentmisén.

Lehetséges a fogadalmat csak egy évre tenni, vagy több évre, de akár egy életre is. Van rá mód, hogy a professio, a megszentelt élet intézményeinek megszokott gyakorlatához hasonlóan hármas fogadalmat tegyen valaki a szegénységre, tisztaságra és engedelmességre, de nem javasolt, mert más a teológiai tartalma a magánúton és a közösségben letett fogadalom esetén az engedelmességnek és a szegénységnek, magánúton ezeknek nincs indoka a közösségi elöljáró hiánya miatt és az önálló életvitel miatti magántulajdon szükségessége miatt.

Mit jelent a tisztaság a (magán) fogadalomnál?

- A fogadalmas lemond  a családi életről a fogadalom időtartamára, nem kezdeményez párkapcsolatot és nem lép házasságra senkivel.

- A fogadalom kizárja a tisztaság elleni testi (külső) és lelki (belső) bűnöket.

- A lélek magát osztatlan szívvel Isten Országa ügyének szenteli, szűzi/tiszta életet vállal a lelkek üdvösségén munkálkodva az Egyházat szolgálva.

Nem előfeltétele a fogadalom letételének a fizikai szüzesség. Tehetnek ilyen fogadalmat mindazok, akik életük következő időszakát vagy egész további életüket tisztaságban kívánják megélni.

Lehetnek a fogadalmat tevők
- özvegyek, ha nem az özvegyek rendjének keretén belül (ordo viduarum) szeretnének az Egyházat szolgálva élni,
- elváltak, ha az egyházilag érvénytelenített házasságot követően egy új életútra kaptak meghívást, vagy nem fedezték fel időben az Úr akaratát életükben vagy
- olyan korábban a tisztasággal ellentétes életutat járó felnőtt megtérők, akik számára a megtérésük után már nem elképzelhető a korábbi életvitel.

Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy miért nem lép be valaki egy közösségbe, ha megszentelt életet akar élni, Istennek akarja adni az életét a meghívására válaszul. Ennek több oka lehet, az akadályok különbözőek lehetnek. Lehetséges a kor előrehaladottsága, amely kizárja, hogy csatlakozzon egy megszentelt élet intézményéhez, lehet egy betegség, fizikai vagy pszichés alkalmatlanság, lehet családi ok, hogy valakinek idős szüleit el kell látnia, de lehet pusztán az a tény, hogy valaki nem közösségben kapott meghívást az Istennek szentelt életre.

A közösségen kívül úgy tűnik, nehezebb megtartani ezt a fogadalmat. Isten mindenkinek megadja azonban a kegyelmet, a meghívás során az úton lehet rá számítani, hogy ő mindenkinek segít, ha odaszenteli az életét, hogy azt valóságban neki tetszően élhesse. Közösségen belül és kívül eltérő nehézségek lehetnek, mindét útnak megvannak a maga „előnyei” és „hátrányai”. A közösség védőszárnyat ad, ugyanakkor jelentős pszichés megterhelést is jelent. Az egyedüli élet nehéz, mert nincsenek ott a közösségi társak, fizikailag távol helyezkedik el a lakóhelye a kolostortól és a templomtól, el kell látnia magát, világi vagy egyházi munkahelyen állást vállalva, ugyanakkor az Egyház védőszárnya ebben az esetben is ott van a kegyelmi forrásokat ki lehet használni, emellett nagyfokú önállóságra ad lehetőséget, amely az erre hivatottaknál kedvező, hogy így élve ki tudnak teljesedni hivatásukban.

Minden megszentelt életre meghívott személy a saját meghívása és lehetőségei alapján lesz elbírálva. Kérem Isten áldását és kegyelmét, hogy a számára kijelölt útra minden testvérem és nővérem rátaláljon és Isten nagyobb dicsőségére élje életét a Szent Szűz, szentjeink és a szent angyalok pártfogásában.

A magánfogadalom jogi szabályozása

Duccio: Jézus és a kánonjogászok (1310)

Az Egyházi Törvénykönyv 1191-1197 paragrafusaiban tesz említést a magánfogadalomról.

„1191. kán. - 1. §. A fogadalmat, vagyis az Istennek megfontoltan és szabadon valamely lehetséges és nagyobb jóra tett ígéretet a vallásosság erénye alapján teljesíteni kell.

  2. §. Fogadalom tételére képesek mindazok, akik értelmük kellő használatával rendelkeznek, hacsak a jog el nem tiltja őket.

  3. §. A súlyos és igazságtalan félelem vagy megtévesztés hatása alatt tett fogadalom magánál a jognál fogva semmis.

1192. kán. - 1. § A fogadalom nyilvános, ha az egyház nevében a törvényes elöljáró fogadja el; egyébként magánfogadalom.

  2. §. Ünnepélyes, ha az egyház ilyennek ismeri el; egyébként egyszerű.

  3. §. Személyi, ha a fogadalomtevő cselekvését ígéri; dologi, ha valamilyen dolgot ígér; vegyes, ha személyi és dologi jellege is van.

1193. kán. - A fogadalom önmagában csakis azt kötelezi, aki letette.

1194. kán. - A fogadalom megszűnik a kötelezettség megszűnésére kitűzött idő lejártával, az ígéret tárgyának lényegi megváltozásával, a fogadalom feltételének vagy célokának megszűntével, felmentéssel és a fogadalom megváltoztatásával.

1195. kán. - Akinek hatalma van a fogadalom tárgya fölött, az felfüggesztheti a fogadalom kötelezô erejét mindaddig, amíg számára a fogadalom teljesítése hátránnyal jár.

1196. kán. - A római pápán kívül, ha a felmentés nem sérti mások szerzett jogát, magánfogadalmak alól, megfelelő okból felmentést adhatnak:

  1. a helyi ordinárius és a plébános, összes alárendeltjeik és az idegenek vonatkozásában is;

  2. a klerikusi, pápai jogú szerzetes intézmény vagy az apostoli élet ugyanilyen társasága elöljárója, a tagok, a novíciusok és az éjjel-nappal az intézmény vagy társaság házában tartózkodók vonatkozásában;

  3. azok, akiknek az Apostoli Szentszék vagy a helyi ordinárius megbízásából felmentési hatalmuk van.

1197. kán. - Amit valaki magánfogadalommal ígért, azt ő maga nagyobb vagy egyenértékű jóra változtathatja, kisebb jóra azonban csak az változtathatja, akinek hatalma van a fogadalom alól felmentést adni az 1196. kán. szerint.”

Forrás: Egyházi Törvénykönyv

A közösségen kívüli tett magánfogadalom szabályozása nem terjed ki minden lépésre, nagyban függ a fogadalomtételt elfogadó paptól, hogy milyen szöveggel, időtartamra (egy vagy több év vagy örökre) és minőségben (csak tisztasági vagy hármas fogadalom szegénységre, tisztaságra és engedelmességre) fogadja el a magánfogadalmat de a magánúton és közösségben a szegénységi és engedelmességi fogadalmak esetén a teológiai tartalmi különbségek miatt megkérdőjelezhető az indok magánfogadalom esetén.

Szent Bertalan apostol

Lima rózsája

Limai Szent Róza eredeti nevén Izabella az amerikai földrész első kanonizált szentje volt. A Róza nevet rózsához hasonló szépsége miatt becenévként kapta és ez lett a bérmaneve is. Igen vezeklő életet élt. Szülei szerették volna férjhez adni, de ő a szüzi élet mellett köteleződött el. Külsejét elcsúfította, testét sanyargatta. A szülei kertjében egy kis kalyibában élt az imádságnak és vezeklésnek. 20 éves korában tehetett szüzességi fogadalmat. Sziénai Szent Katalin volt a példaképe. Mivel az országban abban az időben nem volt lehetséges a domonkos nővérekhez belépni, mert még nem telepedtek le, a domonkos harmadrendbe lépett be és továbbra is otthonában élt. Sok önmegtagadás, a szegények segítése, imádságos lelkület, misztikus megtapasztalások jellemezték életét. A sok vezeklés hamar ágynak döntötte. 31 éves korában halt meg életszentség hírében.

Forrás: Szentek élete, Domonkos Nővérek

A hivatás felfedezése

Imádság Szűz Mária Királynőhöz

Szűz Mária, Világ Királynője, kérünk, járj közben a hivatásukat keresőkért, hogy tisztán lássanak és merjenek elköteleződni, ne akadályozza őket az Ellenség, akit Te már legyőztél; győzd le az ő életükben is. Segítsd őket, hogy bátran és szentül éljenek, és az Isten akarata szerinti úton járjanak. Vezesd őket közelebb Szent Fiadhoz és Isten Országához. Amen.

Egy domonkos hivatás története

Szent X. Pius pápa

Monasztikus életre hivatva

A világi intézményekről

A világi intézményekről olvasható egy rövid összefoglaló ezen az oldalon.

Kispaptábor a Székesfehérvári Egyházmegyében

Augusztus 17-én Spányi Antal püspök atya a kispaptábor keretében Vérteskozmán látta vendégül a papnövendékeket. Egyházmegyénk kispapjait Szilágyi Szabolcs helyettes plébános úr kísérte, aki Szemere János helyettes plébános úrral együtt segítséget nyújtott a tábor tartalmas lebonyolításában.

A Napközi imaóra elimádkozása után püspök atya összefoglalta legfontosabb gondolatait a papi hivatás és szolgálat témájában. Beszélt arról, hogy a hivatás és szolgálat az emberi értékekre - szilárd jellemre - épül; az Isten szeretete élteti, az Egyház szerete ad tartalmat, formát neki és a hívek szeretetében válik élővé és hitelessé.

Püspök atya buzdító előadása után személyesen is beszélgetett a kispapokkal, akik megtekintették a felújított plébániát és imádkoztak a templomban. A közös ebéd után lehetőség volt csoportos beszélgetésre, kirándulásra vagy pihenésre a Vértes egyik legszebb falujában.

Ugrits Tamás

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

A misztikus Szent Bernát

1990 szeptemberében Rómában, a Szent Bernát születésének 900. évfordulója alkalmából rendezett tudományos szimpóziumon neves egyházi és világi szakemberek, katolikusok és nem katolikusok, férfiak és nők egybehangzóan vallották, hogy Európa lelkiségét és szellemi arculatát aligha lehet valósághűen megrajzolni a 12. század „leglángolóbb és legvilágítóbb fáklyája” nélkül, azaz Szent Bernát élete és tanítása nélkül.

1090-ben született a burgundiai Fontaines-les-Dijonban. Huszonhárom évesen lépett be a Cîteaux-i monostorba, a szentbenedeki szerzetesi életfa új hajtását jelentő Cisterciumba. Huszonöt évesen már ő a Cîteaux-ból kirajzó egyik közösség feje, a Clairvaux-i monostor első apátja. Csodálatos emberi adottságokkal és még több isteni kegyelemmel halmozta el a Gondviselés. Néhány év leforgása alatt nemcsak Burgundiának, sőt nemcsak Franciaországnak, hanem egész Európának és az akkori egész világegyháznak is útjelző signum elevatuma, Istentől gyújtott lángoszlopa: „Ember, fordulj az Isten felé, csak így lehetsz igazán ember, az emberré lett Istennek, Jézus Krisztusnak nyomában járva!”

Szent Bernát életútja

Bernát misztikus, vagyis Istennel hitelesen találkozni és találkoztatni képes lénye először családjának férfitagjait izzította át. Mind az öt fiútestvére, majd megözvegyült apja és nagybátyja is követte őt Clairvaux-ba. Természetesen nővére is szerzetesnő lett. 1139-ben az éppen nem túlbuzgó párizsi egyetemi ifjúság előtt tartott beszédeket a konverzióról, az emberhez szerinte egyedül méltó, mindenestül Isten felé fordulásról, felvázolva a nyolc boldogság útjait. A hagyomány szerint innen hatvan novíciussal tért vissza Clairvaux-ba. Ilyen jelenségekre utalva írja egy kortárs krónikás: „Az anyák elrejtik fiaikat, a feleségek férjüket, a barátok barátaikat”, ha valahol Bernát megjelenik. Ő meg személyesen vagy közvetve 164 monostort alapíthatott. Sok történész a 12. századot Szent Bernát századaként emlegeti, aki nélkül ez a század nem értelmezhető. A század nagy misztikusa 1153-ban halt meg.

A misztérium tág értelemben emberi ésszel kimeríthetetlen, a maga teljes egészében megfejthetetlen, megérthetetlen titok. A misztikus ember viszont (megint csak tág értelemben) az, aki képes ilyen titkokat felfogni, másrészt valamilyen formában, ha nem is egyenértékűen (szóban, cselekedetben, tárgyban, képben), de képes kifejezni, közölni is másokkal. Talán képi nyelven úgy is mondhatnánk: vannak emberek, akik különleges érzékkel vannak megáldva, hogy találkozzanak és másokat is találkoztassanak egy „más” világgal. Szorosan véve vallási értelemben misztériumon az örök Istennek az időbeli (történelmi) emberben végbevitt cselekvését–működését értjük, ami ezek számára üdvösséget vagy ítéletet hoz. Alapmisztérium Isten örök döntése a teremtésről, megváltásról és megszentelődésről, azaz a Szenttel történő eggyéválásról. (E legutóbbi az egyházban a hit és a szentségek által megy végbe.) - A fentebb említett római szimpózium jeles tanúságtevői egyöntetűen és egyértelműen vallották és tanúsították, hogy Clairvaux-i Szent Bernát a róla elnevezett 12. század legnagyobb alakja ilyen, vagyis a misztériumot megélni és közvetíteni képes „misztikus” személyiség volt.

A misztikus, tehát az Istennel hitelesen találkozó és találkoztató Bernát embersége egészen rendkívüli emberismeretre hangolta őt. Egymással szembenálló világi fejedelmek és egyházi méltóságok (püspökök és pápák is) szót értenek az ő szavára. Zsidógyűlölő germán csoportok és társadalmi rendet felforgató dél-francia eretnekek lesznek kezes bárányokká, ahol ő megjelenik. A misztériumnak, a nagy titoknak a nyitja az, hogy a külső megszámolhatóság és mérhetőség CGS (centiméter–gramm– secundum) ismeretrendszere elé helyezi a belső megmérhetetlen intuíció, egzisztencia és megtapasztalás ismeretrendszerét. Nem azt mondja, hogy az értelem hallgasson el, hanem azt, hogy az értelem mindig a szeretet nyelvén szólaljon meg... Az érzelem mozgassa, motiválja az értelmet, az értelem viszont ellenőrizze az érzelmet.

A megszámlálhatóságon és mérhetőségen túl

Közismert, hogy a misztérium és a misztikus szó a görög müein  igéből származik, ami annyit jelent: szemet–szájat befogni. Pontosabban: egészen összeszorított szemhéjjal „szemlélni”, illetve összeszorított ajakkal „m” hangot adni. Tehát olyasmit szemlélni, amit csak behunyt szemmel láthatunk, és olyat hallgatni, amit bezárt ajakkal mondanak, illetve bezárt füllel lehet csak hallani. Ez azt jelenti, hogy aki nem képes a látható–mérhető dolgoktól elvonatkoztatva szemlélni, és nem képes a hallható–bemérhető hangoktól elvonatkoztatva valamire (vagy valakire) odahallgatni, annak aligha lehet megtapasztalása a CGS kategórián túlfekvő, „transzcendens” dolgokról és jelenségekről. Az ilyen nem képes a misztérium adó-vevő közegévé lenni. Egyszóval: aki nem képes a számokkal kódolható tértől független távlatosságra, aki nem képes a számokkal kódolható időtől független (lelki) szabad ritmusra, és aki nem képes a számokkal kódolható tömegtől független (lelki) egyensúlyozásra, az nem képes a misztérium „adó–vevő” (befogadó és ajándékozó) közegévé lenni! Az ilyen „közeggé” válás begyökereztetését a hívő keresztények a keresztség szentségében, görög szóvalmüsztérionjában kapják meg. Erről a keresztségi müsztérionról - márcsak a szerzetességgel és a szentbernáti ciszterci misztikával való belső összefüggése miatt is - külön kell szólnunk.

Monachus és religiosus

A szerzetesnek egyházunk görög–latin anyanyelvén két nevét is ismerjük: monachus  ésreligiosus. Szerzetességünk történetének első évezredében  a 3. és a 13. század között  csak az első, a monachus volt használatos. A nem házasságban szűzi életet élő emberek Istennek szentelt életformáját jelentette ez a keresztények szóhasználatában, mint mondtuk, a 3. századtól. A monachus élet sajátosan keleti képződmény, Nyugatra egy-két évszázaddal később terjed át Szent Ágoston, Szent Jeromos, de főként Szent Benedek nyomán. Itt (Nyugaton) lényege a tökéletes konverzió, a mindenestül Isten felé forduló élet egy szabályzat, „Regula” alapján. Az eszmény: tökéletes engedelmességben szolgálni Istent. 

Újabb kori és nyugati eredetű a latin religiosus szó. Míg az ősibb (keleti eredetű) a keresztény lélek elsősorban belső és egyetemes beavatottságának gyökérszerű életigényét, addig a későbbi és tipikusan nyugati eredetű religiosus szó az egyháznak itt és most felmerülő, tehát történelmi szükségleteit kielégíteni akaró, egy-egy külső, speciális rendeltetésű lelki ojtóágát jelenti. Itt nem értékbeli különbségről van szó, hanem csupán fejlődésbeli, „történeti” eltérésről. Isten ugyanis Krisztusban belépett a történelembe. Így az egyházban történő megtestesülése a történelem fejlődési dimenzióit is magára vette.

A nyugati szerzetesség változása

A ciszterci életforma megjelenésekor a szerzetességnek - Nyugaton is - még csakmonachus arca van, vagyis a belső és egyetemes igényű beavatottság gyökérmegélésének a szemlélete. De a karoling reneszánsz és a clunyi reform elvirágzása után a szerzetesség egyre több megvalósíthatatlannak látszó problémával találkozik. Az egyre megfogalmazottabb és „tárgyiasabb” hit mellett (sőt helyett) az „alanyias” elkötelezettség, a bibliás tartalmú „belső ember” (Róm 7,22; Ef 3,16!) lép elő, mint életeszmény. A szentbenedeki „Isten-keresés” (si revera Deum quaerit) kiegészítő hangsúlyaként megjelenik a Cîteaux-i „Isten-szeretés” (Charta Caritatis, amator loci et fratrum) kivirágzása. A hidat keressük. Ne feledjük, hogy a Balkánon, főként a görögök között, töretlenül él tovább az ősi monachusi életeszmény, de már a világtól egészen elzárkózó, már-már szélsőséges aszketizmusába, a remeteségbe hajlóan. „A monachus legyen szegény, böjtöljön, hallgasson!”, mondja Damiáni Szent Péter. A mi szent Róbertünk is, mielőtt Molesme apátja lett volna, egy remete-telepen élt. Másrészt viszont a nyugati szemlélet már tagadhatatlanul gazdag gyümölcsöket is termett. Kialakulóban volt a hitelesen „román stílus” lelkisége. Forrongó átalakulások kora ez. Gualbert Szent János (†1073) Vallumbrosában visszaállítja a szentbenedeki múltat, de jelenjének megtagadása árán. Szent Brunó (†1101) még régebbre nyúl vissza, de valamicskét beenged korának levegőjéből is a karthauziak cellájába. Cîteaux viszont a szentbenedeki „puritas Regulae”-val élő egységbe tudta olvasztani mindazokat az értékeket, amelyeket a 11. század kivajúdott magából.

A ciszterci lelkiség fő vonásai

Mielőtt a történelemnek, pontosabban a 12. századi Európára szorítkozó világegyház történetének összefüggéseit a „misztikus” Szent Bernát karizmatikus egyéniségével való kölcsönhatásában tovább vizsgálnánk (mert hiszen nemcsak ő alakította korát, hanem kora is alakította őt), próbáljuk megfogalmazni a ciszterci életnek (ciszterci lelkiségnek) éppen Szent Bernát hatására kirajzolódó vonásait. Nem a számok a lényegesek, hanem a harmónia, a „lélek és élet” (vö. Jn 6,63). Természetesen ezek a vonások nem mindenkor, nem mindenütt és nem egyformán „tündökölnek”, hanem éppen Szent Bernát egyik kedves bibliai hasonlatával élve, az egyiptomi József tarka köntösének pompás színeihez hasonlóan egyszer ezek, máskor azok a színek mutatkoznak meg nagyobb ékességükben. Ahogy éppen Isten napja (kegyelme) rájuk süt. Tekintsünk be most a „műhelybe”, a Cîteaux-i és Clairvaux-i közösségbe, valamint magának a misztikus Bernátnak önmagát, illetve közelebbi és távolabbi környezetét szentlelkesen és szentlelkessé formáló életének folyásába. Azért tudniillik, hogy a végén - már amennyire ez lehetséges - misztikus személyének titkát is megsejthessük.

Önfegyelem és állhatatosság, munka és szemlélődés

A Cîteaux-i szerzetesek élete szigorú önfegyelmet, kitartást, állhatatosságot követelt. Ott a szabadságot úgy értelmezték, hogy uralkodj testi–lelki képességeiden, szabj irányt gondolataidnak és cselekedeteidnek, mert felelős vagy minden tettedért. S ha megteszel mindent, ami rajtad áll, a többit bízd Istenre, aki „nagyobb a szívednél”. Bernátról tudjuk, hogy a mindenkire kötelező szabályok megtartásán túl fegyelmezte magát ételben–italban, sőt még alvásban is. Szabadidejének jelentős részében a Szentírást és a régi atyák írásait tanulmányozta. Emellett együtt dolgozott a testvérekkel a szántóföldön, a szőlőben és az erdőben. És mindenütt megállta a helyét. Egy őt közelről ismerő püspök így érzékeltette Bernát hősi erőfeszítéseit: „Mint mikor bárányt fognak eke elé.” Maga Bernát egy másik püspöknek így ír ezekről a kemény próbatételekről: „Higgy nekem, tapasztalatból mondhatom, sokkal nagyszerűbb dolgokat találhatsz az erdőben, mint a könyvekben. A fák és a kövek olyasmikre tanítanak, amikről a professzoroknak sejtelmük is alig van.”

Szellemi fejlődésének jó ritmusú mozgására, kiegyensúlyozottságára vall viszont, hogy amikor szemlélődésében elmerült, a külső dolgokat észre sem vette, azok nem zavarták. Megírták róla, hogy miután társaival egész nap a Genfi-tó partján lovagolt, és azok este a tó szépségét dicsérték, ő csodálkozva kérdezte, hogy miféle tóról beszélnek. Tudniillik annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette, hol s merre lovagolnak. Pedig a természetet nagyon szerette és értékelte. Egyik levelében írja: „Mindent, amit a Szentírásból megértettem, fák között vagy szántóföldön tanultam. Isten igéjének megértésében a tölgyek és a bükkök voltak mestereim.” A „vita vere contemplativa et vita activa”, vagyis az erőt gyűjtő szemlélődő élet és az alkotó cselekvő élet jó ritmusú egysége az alapfeltétele annak, hogy az ember szíve alkalmas közege, helye és eszköze lehessen az élő Istennel való újjáteremtő találkozásnak és találkoztatásnak. Maga Szent Bernát, aki az életet állandóan égő tűznek fogja fel (a tudomány szerint is: az élet lassú égés), az igazán jó ritmusú életet tűz-hasonlatával így érzékelteti: „Csak égni kevés, csak világítani hiú dolog, égni és világítani, ez a tökéletesség!”

Isten egzisztenciális megtapasztalása

Így értékelve az életet és a dolgokat, Szent Bernátnak, mint misztikusnak, nyugodtan lehet az élete az egyetlen élő Istenre való osztatlan és kizárólagos ráhagyatkozás. Így - és sohasem a dialektikus ész fárasztó lépcsőit taposva, hanem a szív és lélek intuíciójával, az egzisztenciális megtapasztalás–megélés útján - találkozik Istennel. Nem ír apologetikát Isten létezéséről és tulajdonságairól, hanem azt mondja el, hogy „Ő” szeret, és hogy hogyan kell nekünk szeretnünk „Őt”, egymást és a világot. Bernát nem ír istenbizonyító értekezést, hanem csak elmondja, amit megélt, megtapasztalt. Ő, Bernát ennek az istenélménynek az alanya, megtapasztalja Istent, mint szerető és „szeretendő” élő Valóságot. Erről szóló műve: „De diligendo Deo”, azaz: „Hogyan kell szeretni Istent.” De azt is belátja Bernát, hogy ő ehhez képest „semmi”. A misztikusnak az alázata ezért ilyen, mert Istent valóban Istennek éli meg.

A misztikus alázata

Isten előtt mindenki a saját semmiségét éli meg. Senkinek sincs tehát joga a saját létének címén, melyet Isten ajándékoz neki, fennhéjázóan viselkedni. Az önmagáról való lemondás és az Istennel való tökéletes egyesülés által jut el az ember az igazi önismerethez. Minél inkább eloldja, szabaddá teszi az ember magát önmagától, annál szorosabban kapcsolódik Istenhez. Igazi emberszeretete is éppen ebből adódik, hogy Krisztus által eggyé válik a másik emberben is élő Krisztussal.

Isten irgalmát magához vonzza az ember nyomorúsága. Az emberét, akit Krisztus megváltott. Isten megkönyörül az emberen, és mindegyikünknek egyszerűen az a feladatunk, hogy Isten szeretetét továbbítsuk, „rásugározzuk a bűnösökre”, azaz minden emberre! Ez az úgynevezett misztikus embernek minden ambíciója, a „jaj nekem, ha nem adom, amit kaptam” lelki kényszere. Mint Pálnak az a bizonyos „jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot”, az Isten szeretetének jó hírét! És ennek az istenélménynek a továbbadásában lesz olyan ellenállhatatlanná a misztikus Szent Bernát, mint Szent Pál, aki miután „megismerte Krisztus titkát”, arról is beszámol, hogy „a harmadik égbe ragadtatott”.

Szent Bernát és Petrus Abelardus vitája

Hogy a mindennapi életben, tehát a nem misztikusok szeme előtt is világos és megtapasztalhatóan nyilvánvaló ez az ellenállhatatlan emberfeletti erő, erre csak néhány példát említünk Szent Bernát életéből. A 12. század nagy dialektikus „fenegyereke” volt Petrus Abelardus, akit a racionalizmus (az észfelség elve) egyik előfutárának tartanak. A párizsi egyetem tanára volt, és azt tanította, hogy „haszontalan dolog olyan dologról beszélni, amit nem lehet megérteni, és nem lehet hinni azt, amit ésszel fel nem érhetünk”. Bernát 1139-ben kapott először sürgető levelet barátjától, Szent Thierry Vilmos apáttól, hogy tekintélyével lépjen fel Abelárd tévtanaival szemben. A békesség útját kereső Szent Bernát először írásban, majd Párizsban járván személyesen is felkereste Abelárdot, hogy tisztázhassák annak „félreérthető téziseit". Beszélgetésük után Abelárd tanúk előtt megígérte, hogy átnézi írásait, és a Bernát által említett hibákat kijavítja; a jövőben pedig a kifogásolt megfogalmazásoktól tartózkodik. Sajnos, Abelárdot környezetének harcos tagjai felbiztatták, hogy szálljon szembe Bernáttal. Ezért, hogy a becsületén esett sérelmet megtorolja, Bernátot nyilvános vitára hívta ki, aki kezdetben szabadkozott: ebben a döntés nem őrá, hanem a püspökre tartozik. Barátainak (több püspöknek is) a kérésére elfogadta a „kihívást". A disputa 1140-ben zajlott le a Sens-i székesegyházban, egy tartományi zsinat keretében, amely Szent Bernát ragyogó érvelése alapján Abelárd „téziseit” elítélte. Abelárd Rómában fellebbezett, de eredménytelenül: a Szentszék a Sens-i határozatokat megerősítette. Az elbizakodott „racionalista” így vallott kudarcot Szent Bernát sugárzó, „misztikus” erőt hordozó szavainak és írásainak hatására.

Prohászka Ottokár Szent Bernátról

Hogy tulajdonképpen mi volt a tétje ennek a Szent Bernát és Abelárd között lejátszódó szellemi párbajnak, azt aligha értette meg jobban valaki, mint a misztikus Szent Bernátot magyar földön leginkább megközelíteni képes (szintén misztikus) Prohászka Ottokár. APilis hegyén című írásából idézünk néhány sort: „Először a dialektika, azután lassanként az egész arisztotelészi filozófia elegyedett bele a nyugati világ lelkiségébe, s természetesen fölébresztette a kezdet vakmerőségével együtt járó hetvenkedő elbizakodott intellektuel és racionalizáló túlzásokat, s azokkal szemben a keresztény realizmusnak ellenállását is. (...) E friss és rohamos áramlatokkal szemben a jégtörő kos Szent Bernát és híres monostora, Clairvaux volt. Bernát sajnálta az óriási erőlködéseket, mert szerinte az Istent nem felfogni, hanem megérinteni és megérezni kell. Ő a szeretet embere volt, s nem volt kedve a filozófusok tekervényes útjain botorkálni. Fölséges pragmatizmus jellemezte, mely mindenekfölött élni és égni akart. Ennek a nagy keresztény élni akarásnak s valóság-átfogásnak építettek a 12. században mindenfelé s hazánkban is ciszterci monostorokat.”

Maurice Blondel Szent Bernátról

Érdemes talán megemlíteni, hogy amikor 1789-ben a nagy francia forradalom győzelmi ünnepén az „Ész istennőjét” oltárra emelte Párizs a Notre Dame-ban, az ünnepléshez hozzátartozott annak a pulpitusnak (gyalog-szószéknek) az elégetése is, amelyen állva Szent Bernát annak idején legyőzte a nagy racionalista Abelárdot. Ezt a pulpitust eladdig értékes ereklyeként őrizték ugyanott. A francia forradalom után mintegy jó száz évig csak nagyon szemérmesen merték emlegetni Szent Bernátot Franciaországnak, az egyház legidősebb leányának látó szellemei. Maurice Blondel azonban, az egyik leglátóbb szemű francia filozófus (1861–1949) az időszerű európai gondolkodás lehetséges útjait keresve, éppen a misztikus Szent Bernát életművét tanulmányozva, újra felfedezte. És rájön: „Csak abban az esetben remélhetjük, hogy az időszerűt megtaláljuk, ha előbb az örökérvényűt keressük... még akkor is, ha ez pillanatnyilag időszerűtlennek tűnik”,  idézte a világhírű bencés J. Leclercq az 1990-es római szimpóziumon. Hozzákapcsolva még azt is, amit mai nemzedékünk időszerű ökológiának nevez; csak éppen istenélményű világszemlélet nélkül (ha úgy tetszik: hiteles misztika nélkül) olyat aligha lehet alkotni.

Szent Bernát tekintélye

Egy másik eset: botrányos pápaválasztás. II. Honorius halála után a pápaválasztásra elsősorban jogosult püspök–bíborosok a Sant Angelo-i Gergely bíborost választották pápává II. Ince néven. A dúsgazdag és befolyásos Leoni család viszont az akkori jog szerint a pápaválasztásra nem jogosult presbiter és diakónus bíborosokkal Leoni Péter bíborost választatta meg II. Anaklét néven. Ebből véres összetűzések származtak, Európának és mindenekelőtt „az egyház legidősebb leányának”, Franciaországnak döntenie kellett, hogy kit fogad el törvényes pápának. VI. Lajos Etampes-ba hívta össze az ország nagyjait, érsekeit–püspökeit. A gyűlés úgy határozott, hogy a döntést a Clairvaux-i apátra bízzák, az ő ítéletét fenntartás nélkül elfogadják. És Szent Bernát II. Incét ítélte törvényesen megválasztott pápának. De ezzel még nem ért véget a botrány. II. Ince kérte Bernátot, hogy az ingadozó I. Henrik angol királyt és III. Lothár német császárt is győzze meg. Szent Bernát sugárzó „misztikus” tekintélye ezeket az akadályokat is elhárította. Az ellenpápa megszégyenült, a törvényes pápa pedig gyakorolhatta szent tisztét. Ugyanígy hárította el azt a veszélyt, amely Aquitánia nagyravágyó hercegének, X. Vilmosnak a részéről fenyegette az egyházat. Vilmost már sikertelenül próbálta jobb belátásra bírni a nagytekintélyű clunyi bencés apát, Petrus Venerabilis, hogy ismerje el II. Incét, és helyezze vissza jogaikba a hivataluktól igazságtalanul megfosztott püspököket. Bernát személyes varázsa a szó fizikai értelmében térdre kényszerítette a hatalmaskodó herceget. És szent lett a béke.

Misztikus egyéniségének hatása

De nem csupán egyes személyekre, hanem olykor tömegekre, egész városokra is hatással volt Szent Bernát misztikus egyénisége. Amikor viszály tört ki III. Lothár német császár és Milánó városa között, a császár, sőt a pápa is Bernátot kérte a viszály elsimítására. Bernát teljes sikerrel járt el ebben az ügyben is. Különleges megbízást kapott Szent Bernát 1146-ban egykori Clairvaux-i szerzetesétől, III. Jenő pápától: támogassa prédikációival a Szentföldet bitorló pogány szaracénoknak a keresztény zarándokok elleni kegyetlenkedéseit megtorló keresztes hadjárat megszervezését. A reményteljes vállalkozás a keresztes hadak vezéreinek emberi hibái miatt ugyan nem érhette el célját, de a hadjárat szervezése mögött háttérjelenségként fellépő Rajna-vidéki zsidóüldözést Bernátnak sikerült megfékeznie. Az üldözéseket maga is átélő Ben-Meir zsidó krónikás így ír Szent Bernátról: „Ez a szerzetes lecsendesítette a keresztényeket. Szava hatalmas volt, mert mindenki szerette és becsülte őt... Jó szíve vitte őt arra, hogy Izrael védelmére keljen. Légy áldva, Istenünk, mert egy igaz embert állítottál segítségünkre, aki nélkül valamennyien elvesztünk volna.” Gyakran a legmegátalkodottabb eretnekek, a dél-franciaországi „albiak” körében is csodálatos eredményeket ért el.

„Pedagógus–teológus”, „térdeplő dogmatika”

Természetesen saját otthoni közösségében, a Clairvaux-i monostorban is megmutatkozott Bernát misztikus - azaz Istennel hitelesen találkozni és találkoztatni tudó - egyénisége. Monostorában ötszáznyi szerzetesről szólnak a híradások: „imádkozók és dolgozók”. Bernát még az első keresztény évezred atyáinak értelmezésében lehetett a rábízottak atyja és pásztora. Az isteni bölcsesség élő, megtestesült biblikus pedagógiája és teológiája. „Pedagógus–teológus”, mondanánk ma. Bár akkor még a teológus szót nemigen használták az isteni igazságok elhivatott mestereire. Mindenki természetesnek vette, hogy ők az isteni életet (nem elvont ismereteket Istenről, hanem magát Istent) hordozzák és közlik, és így ellenállhatatlan gyógyító, azaz „üdvözítő” atmoszférát teremtenek. Hans Urs von Balthasar (aki egyébként Boldog Apor Vilmos vértanú püspök közeli vérrokona volt) egyik római „nyári egyetemi” előadása közben mondta: „Nem vették még észre, Hölgyeim és Uraim, hogy a 13. század előtt minden valamirevaló dogmatikus–teológust egyházunk szentként tisztel. Azóta viszont? Tudunk-e megnevezni egyetlen kanonizált dogmatikust? Megmondom, miért lehetséges ez. Azért, mert addig a nagy teológusok mind térdeplő dogmatikát imádkoztak, az utánuk következők csak ülő teológiát űznek.” Nos, a misztikus Szent Bernát még térdeplő teológiát imádkozott. A dialektika helyett, az emberi ész barkácsoló fontoskodásai helyett az egyedül üdvözítő istenhitet, a végtelenül szerető Atya szívére hajló, feltétel nélküli önátadás boldogító szabadságát választotta és élte meg. Ez a boldogító szabadság az Isten szabadsága bennünk és velünk: „krisztusi szabadság” (vö. Gal 5,1). Az élő Isten nélküli szabadság az emberben önistenítő gőg, aminek az aratása csak a kárhozat lehet. S ez már a földön elkezdődhet, ha a testünkben–lelkünkben sarjadó önző (önpusztító) vágyakat szabadjára engedjük. Akkor ezek uralkodnak el rajtunk, és sorsunk már itt a földön is a legnagyobb gyötrelemmel teli örök „szolgaság”.

Ember - mondja a misztikus Szent Bernát - fogadd el Isten végtelen szeretetének uralmát: így élj, és ilyen életet adj! A benned élő Isten erejével légy királyi ura, azaz ajándékozó szereteteddel védelmezője és dicsőségre emelője saját testi–lelki képességeidnek, embertársaidnak és a környező világodnak!

Mindezek ismeretében mégis mi volt annak a 12. században Európát olyan különös tűzzel gyógyítgató Clairvaux-i szerzetesnek a titka?

Szent Bernát egész teológiájának (ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről), az ő misztikájának és egész lelkiségének mintegy sarokköve az a „homo Jesus Christus”, az ember Jézus Krisztus, aki Isten Fia létére „asszonytól született” (Gal 4,4), „értünk emberekért, a mi üdvösségünkért”, irántunk való végtelen szeretetéből vállalta a legcsúfosabb kereszthalált, hogy minket és velünk ezt a világot magához ölelhesse. Innen származik egyrészt szűzmáriás anyajegyünk, másrészt a Kereszt misztériumához való odaszegezettségünk. Ezt azonban Szent Bernát az Énekek énekéről mondott 25. beszédjében nem elvont bölcseleti és szisztematikus fejtegetésekben adja elő, hanem ihletett prófétai képnyelven. Ahogy maga Jézus sem beszélt–tanított Isten országáról képek, hasonlatok, példabeszédek nélkül. Ezt hangsúlyosan megemlíti Mk 4,34 és Mt 13,34 is. 

Szent Bernát számára a titkok titka: a Kereszt misztériumával azonosuló emberség. Az ő szavaival (amelyek természetesen a Szentírásból valók, az 1Kor 2,2-ből): „Az én legmagasabb filozófiám - Jézust ismerni, a Megfeszítettet.” A kép viszont, amely egyrészt minden tudománynál magasabb rendű ismeretet (a megismert tárggyal való tökéletes azonosulást, eggyéválást jelenti), másrészt minden elképzelhető magfizikai erőnél is hatékonyabb, mert maga a mindenható és örök Isten él és működik „általa, vele és benne”! Ez tehát Szent Bernát titka: a Kereszt misztériumával, pontosabban az önmagát irántunk való szeretetből feláldozó, a legcsúfosabb kereszthalált is vállaló Jézus Krisztussal való legteljesebb azonosulás, eggyéválás. 

Kerekes Károly

Az íróról: 1918-ban született Kistályán (ma Andornaktálya). Középiskoláit az egri, majd a budai ciszterci gimnáziumban végezte. 1937-ben lépett a Ciszterci Rendbe. A görög, a latin és az orosz nyelv tanára, de egész életében a szentírástudományok vonzották. Nyugalmazott zirci apát és teológiai főiskolai tanár.

Forrás: Vigilia

Clairvaux-i Szent Bernát

Itt vagyok, Uram!

Szent Hyppolitus és Pontianus vértanúk

Szenvedés és szolgálat

Nagy József (1964–2012)

Dr. Nagy József teológiai tanár életét röviden így foglalhatom össze: szenvedés és szolgálat.

Akárcsak a nagy ószövetségi próféták (Sámuel, Keresztelő Szent János) esetében, szüleinek későn született egyetlen gyermeke volt. Kiskorától fogva súlyos asztmában szenvedett. A betegségét csak tetézte az erős gyergyói levegő. Ezért már 5. osztályos korától el kellett hagynia családi otthonát, szülőföldjét, és idegenbe kényszerült. Marosvásárhelyen élt és tanult nyolc éven keresztül.

A város viszont nem maradt számára „idegen”, Keresztelő Szent János temploma kegyelmet és megnyugvást nyújtott, elemi és középiskolái tudást kölcsönöztek, a diákok és a felnőttek körében sok jó barátra talált. Marosvásárhely a kezdeti „idegenség” után így alakult át legszeretettebb otthonává, és az is maradt mindvégig. Itt nyiladozott papi hivatása. Tanulóévei alatt minden nap reggel a 6 órás szentmisén és az esti ájtatosságon rendszeresen ministrált. Szolgálatkészsége és lelkesedése már ekkor látszott. Számára elfogadott tekintély és példa volt a város nagy papja, Léstyán Ferenc főesperes-plébános, akinek lelkipásztori módszereivel és papi elkötelezettségével nemcsak ifjúi évei alatt ismerkedett, hanem káplánjaként is.

Nagy Józsefnek, a fiatal papnak jutott az a feladat, hogy megszervezze és vezesse a Marosvásárhelyen létesített kövesdombi egyházközséget. Plébánosi szolgálata nem volt hosszú, mert főpásztorai (dr. Jakab Antal, Bálint Lajos, dr. Jakubinyi György) értékelték szorgalmát, kiváló nyelvismeretét, teológiai műveltségét, és Gyulafehérvárra rendelték. Papi életének hosszabb idejét – szorgos és lelkiismeretes munkával – Gyulafehérváron töltötte. Rövid ideig a Papnevelde könyvtárosa, majd hirtelen bekövetkezett haláláig tanára volt. Megbízatásai mellett autodidakta módon képezte magát. Nyelveket tanult (német, francia, olasz), valamint a görögöt és részben a hébert, hogy a Szentírás tudós tanára lehessen. A Szentírásnak nemcsak olvasója és művelője volt, hanem egészen elkötelezettje, „szerelmese.” Az igét Chiara Lubich szellemében élte. Lelkes tagja és szellemi motora volt az erdélyi fokolárénak. Sok áldozatot hozott azért, hogy paptestvéreivel együtt lehessen.

Életművének tekintette a Katolikus Magyar Bibliatársulat megalapítását és működtetését. Ezen az intézményén keresztül nagyon sok családhoz eljuttatta nemcsak az Újszövetséget, hanem az Ó- és Újszövetséget magában foglaló teljes Szentírást. Erdély minden régiójában szentírás-olvasó és értelmező csoportokat szervezett. A szó nemes értelmében „mindent” megtett azért, hogy a katolikus hívek megismerjék a Szentírást, és annak szellemében éljenek.

Szívén viselte a gyulafehérvári papi szeminárium és a Kolozsváron indított Római Katolikus Teológia Kar sorsát. Derekasan kivette részét a mindkét helyszínen lévő szakok (pasz­to­rál­teológia, hittanárképző) ideiglenes és végleges akkreditálásában. Bár állandó katedrája Gyula­fehérváron volt, több alkalommal tartott kurzust Kolozsváron is. 2012 tavaszán elvállalta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara Pasztorálteológia Intézetének tanulmányi igazgatóságát. Alig ismerkedett meg új feladatkörével, eltávozott körünkből.

Dr. Nagy József egészen pap volt. Papi életét a szolgálat jellemezte. Fáradhatatlanul dolgozott. Tette mindezt súlyos asztmája, egyéb betegségei ellenére. Krisztussal együtt hordozta keresztjét úgy, hogy az emberek észre se vegyék a testében lévő „tövist”. Mosolygós arca fájdalmának minden vonását eltakarta.

Szeretett másokat felvidítani. Igaz, hogy szinte egy viccet sem tudott köhögés nélkül elmondani, hallgatóit lenyűgözte és megnevettette. Egyszóval: vidám lélek volt. Betegségére sohasem panaszkodott. Különleges esetekben az édesapja által vásárolt harmonikáját addig használta (kegyelettel), amíg az végleg elromlott. Életvidámságát Krisztustól kölcsönözte. Elég gyakran a magányosan végzett (el nem hagyott) napi szentmiséi, szentírás-olvasásai, imádságai olyan erővel töltötték el, hogy súlyos betegsége ellenére is mosolyt sugárzott. Ajkát panaszos szó nemigen hagyta el. Amikor 2008-ban doktori tézisét nyilvánosan védte, elérzékenyült, a jelenlevők előtt könnyeivel küzdve vallotta be, hogy őt – testi szenvedései miatt – régóta foglalkoztatta Jézus Krisztus „önkiüresedése” (kenózisa). Saját szenvedésével került közelebb a krisztusi kenózishoz. Meggyőződése volt, hogy Krisztusnak „a megtestesülésben történő leereszkedés valósága lehetővé tette számára, hogy minden emberit magára vegyen, szolidárissá váljék történelmünkkel, annak drámai és bűnös vonatkozásaiban is. Felemelkedésében ennek következtében mindent magához tud vonzani […] És Krisztus ezen üdvözítő útvonalának szívében található a kereszt, mert pontosan ott, a kereszten valósította meg legmélyebben az eggyé válást az emberiséggel. […] Jézus a kereszten bemutatta a szeretet módját és mértékét. […] Megtapasztalta a megsemmisülést. Átélte a teljes önkiüresedést, egészen addig, hogy az Atyától való elhagyatottságot is átélte […] Kiáltásával a kereszten Jézus érthetővé teszi számunkra az isteni agapé szentháromságos misztériumát: a megtestesült Ige önmagát ajándékozva, és az önajándékozásban egészen az elhagyatottság és a halál mélységéig elmenve valósítja meg önmaga identitását az Atyával való egységben…” (idézetek Nagy József doktori téziséből).

Tudtuk, és Krisztus keresztjének titkáról oly sokat elmélkedő József testvérünk is tudta, hogy súlyos betegsége miatt nem éri meg az öregkort. Orvosai már 30 évvel ezelőtt, amikor felvételire jelentkezett a Gyulafehérvári Teológián, visszafogottan nyilatkoztak, 40 évet sem adtak neki. Ezért is ültük meg örömmel a 30. és 40. születési évfordulóit. Számítgattuk a 40 utániakat, de az 50-hez nem jutottunk el. Ezt már az égben üli, megszűnt számára az idő, mert az örökkévalóság részese lett. Most már az örök boldogságba jutott paptestvérünkhöz, szeretett kollégánknak mondhatjuk: Nagy József tanár úr, nagy ajándék voltál számunkra! Hiányzol nekünk! De amint hitted, élted és tanítottad, hogy „Krisztus a kereszten magasba emelve, ami halál, feltámadás és az Atyához való visszatérés is egyszerre, mindenkit magához vonz és egyesít”, minket is megvigasztal hited/hitünk, hogy téged is magához vonzott, és vele vagy.

Marton József

Forrás: Vasárnap/Gyulafehérvári Érsekség

Máriának szentelődve

Szent Maximilian Maria Kolbe minorita szerzetespap és vértanú imája Máriához

Mózes és Hugó testvér örökfogadalma

Az örökfogadalmon Asztrik főapát úr és a pannonhalmi bencés közösség mellett részt vettek a bakonybéli, tihanyi és győri perjelségek képviselői, Máté apát úr, az amerikai Szent Anzelm monostor apátja, egyházmegyés papok, a fogadalmat tevők rokonai, tanítványai, valamint nagybajomi, monsonmagyaróvári és budapesti zarándokok.

Asztrik főapát úr homíliájában a monasztikus szerzetesek egyik fogadalmából, a stabilitásból indult ki.  A pannonhalmi Szent Márton főapátság szerzetese Pannónia Szent Hegyén éli meg hivatását: ez számára az színeváltozás hegye, az élet zarándoklatának Galileája és a szenvedés Golgotája. A testvérek pedig Mózes és Illés, akiket Isten azért küld, hogy Krisztussal beszélgessenek, s egyben róla tanúskodjanak. „Kedves Mózes és Hugó, nézzetek a konventünkre, rám és a mellettem állókra. Ezek az arcok, ezek a testvérek azok, akikkel együtt Istent keresitek, akikkel együtt imádkoztok Magyarországért, és akikkel együtt dolgoztok. Mindenkinek örömtől ragyog az arca, mert a közösségünket, Istenkeresésünknek ezt a pannonhalmi szerzetesi módját választottátok. Mi megismertünk titeket: a szeretet, a személyes kapcsolatok és helyzetek százai fűznek már össze minket veletek, kedves Mózes és Hugó, ezért ragyog az arcunk. De a dicsőségnek ebben a felfénylésében arról se feledkezzetek el, hogy az itt álló konkrét testvérek jelentik majd számotokra a keresztet is. A pannonhalmi szerzetesi élettel ezt is vállaljátok. Ám a kereszt és a hegy ragyogása elválaszthatatlan egymástól. Kedves Atyák és Testvérek a konventben, ti pedig nézzetek Mózesre és Hugóra. Ők tanúskodnak arról, hogy ezen a hegyen lehet találkozni Krisztussal, ezen a hegyen felfénylik Isten dicsősége. Ti megismertétek őket, és úgy döntöttetek, hogy véglegesen közösségünk tagjai lehetnek.  Bennük magát Krisztust fogadtátok be.” – mondta főapát úr.

Az alábbiakban a fogadalmon készült képek láthatók. Isten éltesse Mózes és Hugó testvért.

http://bences.hu/cikk/mozes_es_hugo_testver_orokfogadalma.html

Forrás: Bencések

További cikk az ünnepről: http://www.magyarkurir.hu/hirek/oerokfogadalom-pannonhalman

A vizitációs rend lelkisége

A vizitációs rend

A közösségen kívüli megszentelt életutak

Az Egyház alapvető törekvése, hogy a megszentelt életutakon járó személyeket közösségbe hívja, mivel ezt az életformát legtökéletesebben a közösségben lehet megélni és így a szerzetesi fogadalom (professio) hármas fogadalmával lehet a leginkább Jézus Krisztushoz hasonlóvá válva elvinni Őt az emberek közé vagy Őt tükrözni. Azoknak, akik valamilyen oknál fogva – egészségi alkalmatlanság, kor vagy egyéb családi ok miatt – nem léphetnek be valamely megszentelt élet intézményébe, az Egyház jelenlegi gyakorlata szerint van lehetőségük megszentelt életet élni közösségen kívül.

I. Szüzek rendje (ordo virginum)

Az Egyházban újra lehetőség az Ősegyházban már meglevő gyakorlat, hogy a nők Istennek ajánlva életüket szüzek maradjanak az Egyház szolgálatára szenteljék életüket Krisztus jegyeseként. Lehetőségük van a társulásra, de ez nem kötelező. A szüzeket a megyéspüspök konszekrálja szentmise és a konszekráció liturgiájának keretében, így ők is megszentelt személyekké válnak az Egyházban. Ez a konszekráció egy életre szól, a keresztlevélbe bekerül, egyházilag nem feloldható, mint a megszentelt élet intézményeiben letett örökfogadalom bizonyos esetekben, a fogadalomtételtől eltérő lelki és teológiai tartalma miatt.

II. Konszekrált remeteség

Azok számára, akik fizikailag is elkülönültebb életre kapnak meghívást, a megyéspüspök előtt letett hármas fogadalmukkal Istennek szentelhetik életüket és a megyéspüspök vezetése alatt   az Úrnak ajánlva elkülönülten élhetnek megszentelt életet. A társadalomtól fizikai és lelki elszigeteltséget is jelent ez az életút, a fogadalom sajátos jellege csak így teljesíthető.

III. Magánfogadalom

Az Egyházi Törvénykönyv szerint pap előtt letett szüzességi/tisztasági magánfogadalommal megszentelt élet intézményén kívül is elköteleződve Istennek szentelheti az életét az arra meghívást kapott személy. A fogadalom egy vagy több évre, vagy akár egy élethosszig is szólhat.

A lélek és Teremtőjének éneke

„Olyan vagyok, mint a szároni nárcisz, én vagyok a völgyek lilioma. Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között. Akár az erdő fái között az almafa, olyan a szerelmem az ifjak között. Forró vágyam árnyékában ülni, mert gyümölcse édes az ínyemnek. Bevezet a bornak házába, fölöttem lebeg zászlaja, a szerelem. Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erőre, üdítsetek föl almával, mert a szerelemtől egész beteg vagyok! A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol. Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, a gazellákra s a mezők szarvasára, ne zavarjátok meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek, amíg nem akarja! Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon! Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán köszön, s így szól szerelmesem:Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod. Fogjátok meg a rókákat s a rókafiakat, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőnket is, amely éppen most virágzik! A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok; liliomok közt legeltet (mostanában). Míg föl nem támad a nappali szellő, és az árnyékok útnak nem indulnak, térj vissza, kedvesem, mint a gazella, vagy mint a szarvasborjú a szövetség hegyein.” Énekek éneke 2,1-17

Meghívás a megszentelt életre - szülői szemszögből

Mérleghintán 2.

Miért érzem egyszer a megszentelt élet felé a vonzódást egyszer a házasság felé?

Melissa kérdésére Anthony atya válasza itt olvasható.

Hogyan beszéljek a szüleimmel a hivatásomról, és hogyan kérjem a támogatásukat?

Julie nővér válasza a címben feltett kérdésre ezen az elérhetőségen olvasható.

A legtöbb szülő miért ellenzi a megszentelt hivatást?

A témában íródott rövid cikk ezen az elérhetőségen olvasható.

Megszentelt hivatás és szülői háttér

Vannak olyan barátaim, ahol nyilvánvaló, hogy megszentelt életre kapott egy fiatal meghívást, ez előtte is egyre világosabbá válik, de ezt a szüleik nem akarják elfogadni, ebben nem támogatják őket. Nehéz helyzetbe kerül ilyenkor a fiatal, még a hivatása is veszélybe kerülhet. Szeretne jó kapcsolatban maradni a szüleivel, de a meghívásának is érzi, hogy eleget kellene tenni.

Nagy kincset kapnak a szülők gyermekük érkezésekor: egy halhatatlan lélekkel rendelkező személyt bíz rájuk a Jó Isten, hogy az ő testi és lelki útját egyengessék, amíg fel nem nő. Néhány szülő nehezen érti meg azt a helyzetet, amikor már felnő a gyermeke, és más módon van rájuk szüksége ezután. A másik fontos szempont, hogy a keresztségkor a szülők a vallásos életben való előrehaladást is megkapják feladatul. Ha a gyermekük a megszentelt életre kap hivatást, ebben őt támogatni kéne normális esetben, nem pedig megakadályozni ezt az életutat önzésből, azért mert ők inkább nagyszülővé szeretnének válni.

Nehéz lehet egy szülőnek bizonyos szempontból ezt a helyzetet feldolgozni, de ha azt a szempontot vesszük figyelembe, hogy egy gyermek nem a saját tulajdonuk, hanem az Úr ajándéka, a szülők átmenetileg "kölcsön" kapják felelősséggel együtt a testi és lelki előrehaladásáért, és egy megszentelt élet a családnak, az Egyháznak, a társadalomnak még inkább ajándék a Jó Istentől, emiatt inkább kitüntetettnek kellene érezni magukat.

Vannak olyan monasztikus közösségek, ahol nagyon limitált a szülőkkel való kapcsolattartás lehetősége. Aki világban élő megszentelt hivatást kap, ahol könnyebben találkozhat szüleivel ez talán megkönnyítheti az elfogadást hosszabb távon, de így is belül el kell fogadniuk véglegesen, hogy ők ettől a gyermeküktől nem fognak unokát kapni. Nem szabad tehát a szülőknek önzően, csak a saját érdeküket szem előtt tartani, hanem azt kell előtérbe helyezniük, hogy mi a gyermekük érdeke, segíteniük kell az életszentség felé vezető úton, a hivatásukban támogatva őt Isten Akarata szerint.

Ha nagyon nagy az ellenállás, a gyermek válaszút elé kerülhet: vagy a Jó Isten nekik rendelt útját választják, vagy a szüleiknek engedelmeskedve családot alapítanak. Van olyan kérdés, amiben nem tartoznak engedelmességgel a szülőknek a gyermekek, ilyen a hivatás is. Egyrészt felnőtten már nem tartozik úgy engedelmességgel a gyermek, mint kisgyermekkorában, amikor a jó értékrendet alakítja ki a szükséges szülői nevelés az ember életében. Másrészt a hivatásban először Istennek kell engedelmeskedni, mivel ha Isten Akaratát megismeri egy lélek és ettől távol akarja tartani még akár a szülő is legyen az a személy, ebben nem kell vele együttműködni; a "mérgező" szülőktől jobb a lelki de akár a fizikai elhatárolódás is, mindez a megszentelt hivatásnál fokozottabban igaz, a rendi körülményeknél ez a legszembetűnőbb.

Nagyon nehéz tehát úgy rálépni egy megszentelt útra, hogy a szülői háttér nem biztosított, hogy tudja a fiatal: ellenzik életútját a szüleik. Ekkor nagyon sok ima kell, hogy megenyhüljenek a szülők jó esetben, mégis megadva a beleegyezést, és nyugodt lélekkel indulhasson erre az útra a gyermek. Ha mereven kitartanak az ellenállásukban, akkor is érdemes kitartani a hivatásban való elkötelezettségben, mert ez viszi előre az életszentségben és a kiteljesedett boldog élet során a jelöltet, ha elsősorban Isten Országát keresi. Könnyebb persze jó hátszéllel nekiindulni, de hátha idővel, ha látják gyermekük kiegyensúlyozott boldogságát, ők is megenyhülnek.

Biztatom a bizonytalan fiatalokat: hivatás kérdésben ne a szülőktől tegyék függővé életük e nagy elhatározását, hanem legyenek bátrak, imádkozzanak sokat, és tegyék meg inkább a szükséges lépéseket a hivatásuk felé.

Ha kell, még a teljes elhatárolódás is jobb, - akkor is ha világban maradva élünk megszenteltként, vagy a rendi szabályzat lehetővé teszi a találkozást vagy a kapcsolattartást, - mint tudni azt, hogy nem az Úr akarata szerint élem az életemet. Később bizonyosan lesz mód arra, hogy imáimat, áldozataimat felajánlhassam a szülők megtéréséért és az értük való engesztelésül.