Halljátok meg Hangját és kövessétek

Hivatás – két keréken

Tapasztalt motoros, szerzetespap prédikációjában hallottam, hogy őket úgy tanították motorozni, hogy az előttük álló útra koncentráljanak, ne az úton levő kátyúkra.

Magam nem rendelkezem motoros tapasztalattal, de több kerékpár túra megtétele után mondhatom, hogy ez ugyanígy a biciklizésben is fontos: inkább egy kis zökkenés az útra figyelve, minthogy a kátyút figyelve elesni.

Ez a módszer a lelki életben is fontos bármely élethivatásban járva, jelenleg a megszentelt élet vonatkozásában szemlélve.

Amikor az Ellenség látja, hogy egy új hivatás kezd sarjadozni, minden erejével azon van, hogy ennek kifejlődését megakadályozza. Kételyeket, kísértéseket, minden módszert bevet arra, hogy megingassa a lelket a kegyelmekhez való hűségében. Ezek a nehézségek az elkötelezettség valamely fokán túl is megmaradnak. Nem tudom, meddig tartanak, nekem az a tapasztalatom, hogy a lélek minél inkább elmélyül a kegyelmi életben és előrehalad az elkötelezettségben ezek a kísértések mindig ott maradnak. Egy ferences szerzetespap ismerősöm szokta mondani: a kísértések halálunk után három órával szűnnek meg.

Ezért fontos, hogy a lelki életben, a hivatásban való előre haladásunkban ne ezekre a kátyúkra, a nehézségekre, kísértésekre koncentráljunk, hanem az előttünk álló útra, amely maga Jézus Krisztus és a Mennyei Atya nekünk készített otthona a Szentlélekben járva utunkat.

Sienai Szent Katalin élete

A 14. században az egyetemes Egyházat két nagy baj gyötörte és csúfította. A római pápa hetven éven át idegenben, a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a török terjeszkedésnek csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez járult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.

Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus édes Menyasszonyáért és a földi Krisztusért, ahogy ő az Egyházat és a pápát szokta nevezni.

Amikor róla beszélünk, rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, mert nem későbbi századok történészeire vagy legendáira kell hagyatkoznunk, hanem kortárs tanúk szólalnak meg. Sziénai Szent Katalin életrajzát ugyanis az írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter. Hat éven át állt mellette mint gyóntató és lelkivezető, mégpedig Katalin életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385--1395 között írta.

A kritikus olvasóban persze fölmerülhet a gondolat: vajon hitelesnek tekinthető-e Rajmund tanúságtétele? Vajon nem inkább egy elfogult, jámbor, öreg szerzetesről van szó csupán, aki már a rend szempontjai miatt is mindent elkövetett lelki gyermeke életszentségének bizonyítása érdekében? -- Ha csak maga Rajmund tanúskodnék, talán jogos lehetne ez a föltételezés. Ő azonban fejezetről fejezetre -- mert ismerte az embert --megnevezi azokat a tanúkat, akiktől a leírt anyagot hallotta, és gondosan megjelöli a tényeket, melyeket ő maga látott, elkülönítve azoktól, melyeket Katalin beszélt el neki vagy más szemtanúktól hallott. Ez utóbbiakat mindig név szerint említi, kezdve az édesanyján, Lapa asszonyon, és befejezve a sort a tanítványok után egy római asszonnyal.

Ettől az igen nagy körültekintéssel dolgozó ,,krónikástól'' tudjuk a következőket:

A sziénai Benincasa Jakab kelmefestő mester és felesége, Lapa asszony házassága rendkívül termékeny volt: huszonöt gyermekük született. Utolsó előtti gyermekeik ikrek voltak, két kislány. Egyikük, akit Giovannának kereszteltek, születése után hamarosan meghalt. A másik kislány Katalin volt, akit Lapa asszony jobban szeretett a többieknél (talán mert a legkisebb gyermek lévén sokáig tudta szoptatni).

Katalin egész kicsi korában a nagy család és a széles rokonság kedvence lett. De már három éves korában mutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, aki a jámborság szokatlan jeleit kezdte adni. Ilyen pici korában szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet. Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett -- ez a templom a házuk közelében állt, és Katalin nagyon szerette -- megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta.

Ettől a látomástól Katalin megváltozott. Felnőttesen komoly lett, imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában szüzességi fogadalmat tett. És az imádság, amelybe fogadalmát foglalta, mutatja, hogy részéről ez nem meggondolatlan gyermekjáték volt, hanem a leendő szent komoly megnyilatkozása.

A család mindezt -- ha egyáltalán látott belőle valamit -- nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. A család -- látván hajthatatlanságát -- zaklatni kezdte, remélve, hogy kiverik fejéből jámbor ,,rögeszméit'': egész nap dolgoztatták, a legalantasabb szolgálatokat végeztették vele, s összeesküdtek, hogy sohasem hagyják, hogy egyedül legyen. Ő türelemmel viselt mindent, de amikor tizenhat éves lett, felnőttként közölte övéivel, hogy inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Ekkor, az édesapa hatására, a család elfogadta szándékát.

Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Sziénában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére -- hiszen egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját -- változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.

Ez 1363-ban történt. Katalin ekkor visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi eledeleket is, s csak kenyeret és zöldségféléket evett; élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, semmi más nem táplálta.

Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet mások nem láttak, csak Katalin látta állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának.

Ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Lassanként azonban híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, érdeklődők, tanácstalanok, tanulni vágyók. Kialakult körülötte egy tanítványi kör, melynek tagjait ő maga a ,,családom'' névvel illette. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. Minthogy a vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé.

Rajmund ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt. Amikor visszatértek Sziénába, pestis tört ki a városban, s akkor megmutatkozott, hogy Katalin életét is kockára téve szolgál a felebarátainak. Ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait.

1375-ben meghívták Pízába. Itt kapta meg az Úrtól küldetésének és életének pecsétjét: április elsején, a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.

Júniusban tért haza Sziénába, ahol megtérítette Niccolo Tuldót, akit mint kémet halálra ítéltek. Ez a szerencsétlen perugiai fiatalember politikai gyanakvások áldozata lett. Katalin lecsillapította tomboló dühét és kétségbeesését: szavai hatására az ifjú meggyónt, megáldozott, és olyan békével fogadta a halált, mint egy szent. Csak annyit kért, hogy Katalin legyen mellette a vesztőhelyen.

A következő években fölsorolhatatlan a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért. A helyzetet azonban nagyon súlyossá tette az észak- itáliai városok lázadása a pápai legátusok ellen. Firenze egy olyan város-szövetséget akart létrehozni, amely fegyverrel támadt volna a pápai államra. Katalin minden erejét latba vetve próbálta megakadályozni, hogy Lucca, Píza és Sziéna csatlakozzék a szövetséghez. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátalkodottsága miatt. A megriadt vezetőség akkor megkérte Katalint, menjen el Avignonba és közvetítsen békét a pápa és a város között. Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva és levelezve. Meg kellett azonban tapasztalnia, hogy az firenzeiek küldöttsége, mely közben szintén Avignonba érkezett, nem a megegyezésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, sőt a segítségét is mellőzték, s a kibékülés ügye meghiúsult.

Ekkor kapta Katalin a pápától a hordozható oltár kiváltságát, hogy vándorútjain is minden nap részesülhessen a szentmise és a szentáldozás kegyelmeiben. Ezen kívül a kíséretéhez tartozott három állandó gyóntató, annak érdekében, hogy a hozzá sereglő bűnbánók mindjárt meg is gyónhassanak.

Sok biztatása és imádsága végre eredményt hozott: a pápa szinte megszökött Avignonból, és 1376. szeptember 13-án elindult a tenger felé, hogy hajón utazzék Rómába. Katalin Genováig elkísérte, s ennek köszönhető, hogy a genovai partraszállás után -- látva az ottani zűrzavaros helyzetet -- a pápa nem fordult mindjárt vissza. Katalin vntött belé erőt, s mikor a pápa ismét tengerre szállt és dél felé hajózott, ő visszatért Sziénába. XI. Gergely 1377. január 17-én vonult be Rómába. Katalin ekkor a Sziéna közelében lévő Orcia-völgybe indult, hogy békét teremtsen a családi háborúkban.

A pápa március végén meghalt, utóda VI. Orbán lett. Ő ismét tárgyalni kezdett a firenzeiekkel, s a béke érdekében Katalin is elment Firenzébe. A városban zendülést szítottak ellene: a vendéglátója házát fölgyújtották, őt magát halálra keresték, mert benne látták céljaik akadályát. Katalin a városon kívül egy kertben tartózkodott a tanítványaival, amikor néhány martalóc rátámadt. Nem akart menekülni, hanem ellenkezőleg, amikor megkérdezték, melyikük a Sziénából való Katalin, a kérdező elé lépett, letérdelt és az ég felé tárt karokkal, sugárzó arccal mondta: ,,Én vagyok, íme, engem ölj meg!'' -- Csak annyit kért, hogy övéit engedjék bántatlanul elmenni. A gyilkolásra emelt kezek lehanyatlottak, s Katalin később sokat siratta, hogy nem lehetett vértanú Egyházáért. A tárgyalások azonban eredményre vezettek, és július 18-án végre Firenze békét kötött a pápával.

Akkor Katalin hazatért, s ezután kezdte diktálni -- legtöbbször misztikus elragadtatásban -- az isteni gondviselésről szóló könyvét, a Dialógust. Azért diktált, mert ő maga sokáig (amíg az írás és olvasás képességét misztikus módon meg nem kapta az Úrtól) nem tudott sem írni, sem olvasni. Állandóan több ,,titkár'' és ,,titkárnő'' volt mellette, kiknek leveleit diktálta -- gyakran egyszerre többet is -- a legkülönbözőbb címzettek részére: világiaknak és szerzeteseknek, királyoknak és a pápának, katonáknak és kereskedőknek... Levelei és a Dialógus lenyűgözik az olvasót, aki elfogulatlanul fogadja tanítását. Aki nem tudja, hogy ki az írója e könyveknek, inkább az egyházatyák közül gyanakszik valakire, mint egy ,,műveletlen'' sziénai polgárlányra. Csakhogy ez a leány annak a Krisztusnak lett a menyasszonya, aki a gyengékben mutatja meg a maga isteni erejét és bölcsességét.

VI. Orbán szerencsétlen kézzel nyúlt a kormánykerékhez. Reformot szeretett volna, s a szükségnek megfelelően elsőként a klérust akarta megújítani, de szigorát nem viselték el. Legszűkebb környezete is ellenállást tanúsított, amelynek a vége az lett, hogy a francia bíborosok elhagyták Rómát, és Fondi várában ellenpápát választottak Genfi Róbert személyében, aki a VII. Kelemen nevet vette föl. Mindezt Katalin előre megjövendölte. Szüntelenül buzdította gyermekeit az imádságra és a virrasztásra, hogy e szörnyű bajt elháríthassák. Ez volt a nyugati egyházszakadás, amely negyven évre elmondhatatlan bajokat hozott az Egyházra.

Katalin 1378 októberében fejezte be a Dialógust. Ekkor levelet kapott a pápától, aki arra kérte, hogy jöjjön Rómába és legyen segítségére. Lelki gyermekeivel együtt útra kelt tehát, és a következő ádvent első vasárnapján megérkeztek Rómába. Katalin ettől kezdve haláláig teljes erejével VI. Orbán érvényes pápaságának elismertetéséért és az elszakadtak visszatérítéséért küzdött.

Egészsége egyre gyengült, de azért minden reggel gyalog ment el a S. Maria sopra Minerva-templom melletti szállásáról a vatikáni Szent Péter-bazilikába, hogy ott szentmisét hallgasson, és hosszú imádsággal ,,fáradozzék'' az Egyházért. December közepén a pápa Franciaországba küldte Rajmundot, hogy nyerje meg számára a királyt. Katalin ekkor végső búcsút vett lelkiatyjától: elkísérte a kikötőig, és anyai aldásával bocsátotta útra.

Az 1379-es év levelezéssel, tárgyalásokkal, sok-sok vezekléssel és imádsággal telt a pápa közelében. 1380 nagyböjtjére Katalin fekvő beteg lett. Tanítványai tanúsága szerint iszonyatos kísértéseket szenvedett, az ördögök valósággal tomboltak körülötte, míg végül április 29-én a tercia idején eltávozott égi Vőlegényéhez. Halála előtt még elrendezte gyermekei sorsát, mindegyiket anyai bölcsességgel irányította egyik vagy másik szerzetbe.

A szentté avatást II. Pius pápa 1461. június 29-én végezte. Szent Katalint 1939-ben -- Assisi Szent Ferenccel együtt -- Itália védőszentjévé nyilvánították. 1970-ben pedig Avilai Szent Terézzel együtt megkapta az egyházdoktor megtisztelő címét.

Tanításának sajátossága, hogy amit Aquinói Szent Tamás elvont, cizellált rendszerben fogalmazott meg az Egyház tanításából, ugyanazt Katalin -- a mindennapi élet konkrét problémáit Istenben elfogadva és megoldva -- ,,egzisztenciálisan'' közli tanítványaival. Mint a szentek mindannyian, először ő maga szemlélte és élte meg tanítását, azután adta tovább a legkülönbözőbb rendű és rangú embereknek. Ezért tanítása gazdag forrás ma is, s anyai és égi bölcsességgel neveli mindazokat, akik a tanítvány hívő alázatával közelítenek hozzá.

Ünnepét 1597-ben vették föl a római naptárba, április 29-re, amely napon addig a domonkos Veronai Szent Pétert ünnepelték. 1628-ban áthelyezték április 30-ra. 1969-ben, tekintettel arra, hogy az egyetemes naptárban Veronai Szent Péter nem szerepel, visszakerült az ünnepe április 29-re.

***

Istenünk, aki Szent Katalinban fölgyújtottad a szeretet lángját, melynek erejével átélte az Úr szenvedését és Egyházadat szolgálta; az ő közbenjárására kérünk, engedd, hogy néped, amely részese lett Krisztus szenvedésének, dicsősége megnyilvánulásának is ujjongva örvendhessen!

Forrás: Szentek élete

Himnusz Sienai Szent Katalin ünnepén

Mint okos szüzek szűzi útitársa 
indul elébe égi Jegyesének; 
éji sötét rém tovafut előle, 
mécse ha lángol.

Drágakövekkel ékes csodagyűrűt 
hoz Vőlegénye – ez a jegyajándék –, 
s szól Katalinhoz: „Szeretetem égi 
záloga ez lesz!”

Szíve gyakorta hevesen felizzik, 
s míg ez a szent hév tüzesíti lelkét, 
tagjain Krisztus sebeit is hordja 
Szent Katalin szűz.

Százszor is boldog, sok ezerszer áldott ő, 
aki nyugtot jegyese ölén lelt, 
s úgy ragyog ékes mennyei karokban, 
mint a kelő nap.

Áldott az Isten örök égi trónján, 
áldott a Három, kiben egy a lényeg, 
ő irányítja a világot rendben 
szent hatalommal. Ámen.

Megízleltem, és láttam

Ó, örök Istenség, ó, örök Háromság, aki az isteni természet egysége által oly sokat érővé tetted egyszülött Fiad vérének váltságdíját! Te, örök Háromság, olyan vagy, mint valami mély tenger, amelyben minél többet keresek, annál többet találok; és minél inkább megtalállak, annál jobban kereslek téged. Te valamiképpen kielégítetlenül elégíted ki a lelket, mivel mélységedben úgy elégíted ki, hogy mindig szomjas és éhes maradjon rád, ó, örök Háromság, s nagyon kívánjon, és vágyódjék látni téged, a világosságot világosságodban. 
Megízleltem, és láttam az értelem fényével világosságodban a te mélységedet, örök Háromság, és teremtésed szépségét: aztán beléd öltözködve láttam, hogy a képmásod leszek: hiszen nekem ajándékozod magadat, örök Atya, hatalmadból és bölcsességedből, amely bölcsesség Egyszülötted sajátja. A Szentlélek pedig, aki tőled, az Atyától és a Fiútól származik, olyan akaratot adott nekem, amellyel alkalmassá tett arra, hogy szeressek. 
Hiszen te, örök Háromság, te vagy az Alkotó, én az alkotás: innen tudtam meg, a te megvilágosításod hatására az újjáteremtésben, mit tettél velem egyszülött Fiad vére által, hogy a szeretet rabja lettél teremtményed szépsége miatt. 
Ó, mélység, ó, örök Háromság, ó, Istenség, ó, mélységes tenger: mi nagyobbat adhatnál nekem magadnál? Te vagy az örökké égő tűz, amely nem hamvad el; te vagy, aki izzásoddal elemészted a lélek minden önző szeretetét. Ismét csak te vagy a tűz, aki minden fagyot felolvasztasz, és fényt gyújtasz a lélekben világosságoddal, amellyel megismertetted velem igazságodat. 
Ennek a fénynek tükrében ismerlek téged legnagyobb kincsemnek, minden jó felett álló értéknek, boldog jóságnak, kimeríthetetlen jónak, felbecsülhetetlen értéknek: mindennél nagyobb szépségnek, minden bölcsességet meghaladó bölcsességnek: mivel te magad vagy a bölcsesség, te az angyalok kenyere, aki a szeretettől hevítve magadat adtad az embereknek. 
Te vagy a ruha, amely befedi ruhátlanságomat, jól lakatsz bennünket, éhezőket édességeddel, mivel minden keserűség nélküli édesség vagy. Ó, örök Háromság!

Forrás: Sienai Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből (Cap. 167, Gratiarum actio ad Trinitatem: ed. lat., Ingolstadii, 1583, f. 290^v-291)

Mérleghintán 1.

Isten kegyelméből két évig nővéreknél lakhattam. Gyakran volt lehetőségem velük beszélgetni, a házfőnök nővér volt a lelki kísérőm. A ház kápolnájában jó lehetőség volt az imádságra, elmélkedésre, elcsendesedésre, és a szentségimádásra. Egy alkalommal a házfőnök anyával beszélgettünk a hivatásomról.

Megkérdeztem a nővért, hogy mit tegyek, mert úgy érzem magam, mintha mérleghintán ülnék: pont olyan nagyon szeretném a családos hivatást is, mint az Istennek szentelt életutat járni. A nővér csak ennyit mondott erre a kérdésre: ”Akkor most imádkozz többet.”

Megtettem, amit kért, ezt követően még többet imádkoztam az Úrhoz a hivatásomért a vezetését kérve. Nem egyik napról a másikra, de fokozatosan bontakozott ki Isten terve az életemben, amelyet egyre tisztábban kezdek látni. Sok kísértés és elbizonytalanodás közepette járva haladva mégis úgy érzem, hogy a megszentelt hivatás az, amely közelebb áll hozzám.

Asperges me…

Időpont: 

2013. május 9., csütörtök, 19:00

Helyszín: 

Párbeszéd Háza

1085 Budapest, Horánszky u. 20.

A Párbeszéd Házának Pázmány termében színpadi produkciót tekinthetnek meg „Asperges me… Pálos évszázadok a magyar történelem tükrében” címmel. Az irodalmi, művelődéstörténeti, zenés összeállítás szereplői: Sudár Annamária előadóművész, Oberfrank Pál színművész és a Misztrál együttes.

A pálos szerzők– többek között Ányos Pál, Csanádi Adalbert, Csúzy Zsigmond, Gyöngyösi Gergely és Virág Benedek – szövegeiből, verseiből és egyéb dokumentumokból, valamint a magyar történelmet felelevenítő költeményekből, megzenésített versekből álló művelődéstörténeti, történelmi összeállítás felidézi a Rend történetének néhány fontos epizódját és alakját az alapító Esztergomi Boldog Özsébtől kezdve az Erdélyi Fejedelemség létrejöttében érdemeket szerző fehér barát, Fráter György személyén keresztül a közelmúlt eseményeiig. A címként használt latin idézet a pálos szerzetesek esti befejező imádságából, a szenteltvíz hintés szertartásából való (Asperges me Domine, hyssopo et mundabor…, azaz: Hints meg engem, Uram izsóppal és megtisztulok…), s utal az imádság, a magány és a vezeklés pálos lelkiséget meghatározó hármasságára is.

Támogatói jegyek a helyszínen és a Loyola Caféban válthatók 1000 ft-os áron.

www.palosrend.hu

www.sudarannamaria.hu

www.misztral.hu

Forrás: Jezsuiták - http://www.parbeszedhaza.hu

Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei

A közösség története

Közösségünk neve magába foglalja hivatásunkat és küldetésünket. Krisztusban és Krisztus által adjuk oda magunkat Istennek, hogy egészen az embereknek tudjunk élni, elsősorban a szegényeknek, a betegeknek, az időseknek és az elhagyottaknak.

Munkánkhoz az imádságból merítünk erőt, sőt maga az imádság elsőrangú apostoli tevékenységünk. Közösségünkben meg akarjuk őrizni a tökéletes egység kötelékét, szeretni akarjuk egymást, mint akiket az Úr hívott egybe. Közösségünk a ferences családon belül a Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendjébe tartozik. Életformánk alapját II. János Pál pápa Reguláris Harmadik Rendeknek adott Regulája adja.

Miután a rendek visszakapták működési engedélyüket, szerzetes betegápoló nővéreket hívtak Pécsre, a Megyei Kórház egyik osztályára. Itt 1990 januárjában kezdett el dolgozni két idős ferences nővér. Hamarosan fiatal lányok is jelentkeztek, hogy szerzetesnővérként szeretnék ápolni a betegeket. Így nemsokára közösség alakult ki az idős nővérek körül. Szerzetesi közösségünket Bali Katalin M. Kapisztrána nővér és P. Hegedűs Kolos, a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány akkori tartományfőnöke alapította. Hivatalosan Főtisztelendő Mayer Mihály pécsi megyéspüspök hagyta jóvá 1993. december 30-án kelt okiratával. Szabályzatunkat a Püspök Úr 1995. augusztus 10-én fogadta el. Közösségünk létszáma jelenleg 15 fő.

Szerzetesi közösségünk kozármislenyi anyaháza 1996-ban egy svájci jótevőnk támogatásával épült fel. 2004-ben nyitottuk meg Dorothea Otthonunkat, ahol civil dolgozókkal együtt gondozzuk és ápoljuk az időseket. Arra törekszünk, hogy gondjainkra bízottak életük utolsó szakaszát békés, barátságos és otthonos környezetben élhessék meg, megérezve, hogy Isten és sok ember szemében most is fontosak és értékesek. Az erdélyi Árkoson 2005 óta végzünk szolgálatot egy kismamaotthonban. Erre a feladatra P. Böjte Csaba ferences atya hívta meg közösségünket. Ez az intézmény a magzati élet védelmén túl arra hivatott, hogy a bajba került kismamák (elsősorban leányanyák), majd később születendő gyermekük számára is biztonságos otthont adjon.

Az elköteleződés menete

A közösségünkhöz való csatlakozás és az elköteleződés több szakaszban történik. Azismerkedési időszak után kezdődik el a kb. egy éves jelöltidő, amikor a jelölt már beköltözik a közösség otthonába. Ezt követi a - beöltözéssel kezdődő - két éves noviciátus, melynek végén a novícia egy évre szerzetesi fogadalmat tesz. Azegyszerűfogadalmas időszak közösségünkben legalább négy évig tart, évenkénti fogadalomújítással. Az évekig tartó felkészülési szakasz után kerülhet sor a végleges elköteleződésre az ünnepélyes örökfogadalomkeretében.

Mindennapi élet a közösségben

Hétköznapjainkban arra törekszünk, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt az imádság, a közösségi élet és a szolgálat között. Napirendünk összeállításában e szempontok fontos szerepet játszanak. Az eucharisztia napi megünneplése alkotja életünk és közösségünk középpontját. Ezen kívül közösen imádkozzuk az Egyház imáját: a zsolozsmát, és más imádságokat. A Szentírásról való napi elmélkedés és a szentségimádás szintén fontos forrásai lelkiéletünknek. Fontosnak tartjuk, hogy időt szenteljünk a közös testvéri együttlétnek. A közösségben végzett szolgálatok, közös étkezések, rekreációk és kirándulások lehetőséget adnak kapcsolataink ápolására. Napi feladatainkat elsősorban a hozzánk tartozó intézményekben látjuk el: időseket gondozunk, ápoljuk a betegeket, segítjük a kismamákat, emellett értelmi fogyatékosokkal és templomi szolgálattal is foglalkozunk.

Kapcsolatfelvétel

Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei
Postacím: 7761 Kozármisleny, Széchenyi u. 2/B
Tel: (72) 570-046
E-mail: sztfbetapn@freemail.hu

Forrás: Ferencesek - http://www.ferencescsalad.hu

A Sarutlan Kármelita Nővérek anonim vallomása a szemlélődő imáról

Az ima önkéntes harc az emlékezésért, amely jelenvalóvá tesz minket az örökké Jelenvaló számára, amely éberré tesz az Éberen Szerető számára, amely irgalmassá, szelíddé, istenfélővé tesz.
Az ima annak az embernek kiáltása Istenhez, aki elengedett minden más támaszt.

***

Szívünk mélyén lakik Valaki, aki nagyon halkan ismételve mondja: „Szeretlek… Nélkülözhetetlen vagy számomra…” – Ez a szemlélődő ima forrása.
A szemlélődő imában igyekszünk figyelni erre a szeretetteljes hívásra és választ adni neki.
Erre a csend szükséges, a külső csend is, de elsősorban belső csend. Akarunk együgyű, összeszedett emberré válni, mert Krisztus ügye, sorsa, hivatása mienkké válik, mivel Ő akar mindent megosztani velünk. Szent Terézia anyánk többször kéri: „Egyetlen dolgot kérek tőletek: nézzétek Őt (Krisztust)!” Ezzel a szerető, kitartó, fáradhatatlan tekintettel kezdődik a szemlélődő ima.
Folytatása nem más, mint a felfedezés, hogy Krisztusban, Isten örök Igéjében az Úr megmond nekünk mindent egyszerre. Őbenne, a Szentlélek fényével kapunk minden kérdésünkre, kérésünkre megfelelő választ. A mi imánk abban áll, hogy belesimulunk Jézus imájába, egyesülünk Ővele, aki szüntelenül imádkozik Atyjához a Szentháromság kölcsönös szerető életében. Ez az ima tetteket tartalmaz, önfelejtő, áldozatkész tetteket, a hit, remény és szeretet tetteit.
Végül a szemlélődő ima beteljesedését, csúcsát az Eukarisztia misztériumában találja meg. Jézussal együtt felajánljuk magunkat az Atyának testvéreink üdvösségéért. Nincs más dolgunk a földön, mint részt venni az Úr megváltó művében. „Értük szentelem magamat” (Jn 17,19) A kereszt tövében Máriával együtt részt veszünk a szeretet teljesedésében. Isten szeretetének titka kitárul előttünk: ez a szeretet végtelenül irgalmas, és képes saját halálán keresztül új, örök életet adni. Ebből a meggyőződésből fakad a szemlélődő ima, ez a talaj, melyben gyökerezik, ez a tartalma.

***

Az ima „definíciója”: FELÉ FORDULVA ÉLNI.
(Tulajdonképpen tökéletes figyelem, de ez ajándék. Ami rajtunk múlik, hogy emeljük fel a tekintetünket.)

***

Az imádság Isten legtökéletesebb alkotása.
Egyszerre cél és eszköz,
  tevékenység és állapot, 
   harc és megnyugvás,
   mélység és magasság,
   fény és sötétség,
   tűz és víz,
   élet és halál,
   szó és csend,
   szegénység és gazdagság,
   már és még nem.
Egyszerre földi és mennyei
   isteni és emberi
   régi és új
   véges és örök.
Imádság az ég és a föld, az erdő, a hegyek, a virágok, a tenger, az állatok.
Az imádság te vagy!

***

Az imádság Jézussal együtt haladni a Szentlélek szeretetében a mennyei Atya felé. Némelykor zöldellő réteken vezet, máskor a halál sötét árnyainak völgyében. A viharos tengeren hánykolódó bárkámban Ő alszik, de mellette lehetek, és kiszállás útközben nem lehetséges. Egyszerűen együtt lenni Jézussal, elfogadni, hogy a kereszt árnyékában van a biztonságom, ahol megtanulható az igazi szeretet.
Az Ő fényében válik világossá minden.

***

Szívünk mélyén lakik Valaki, aki nagyon halkan ismételgeti: „Szeretlek, nélkülözhetetlen vagy a számomra…” Ez a szemlélődés forrása.
Az embernek tehát, aki Isten felé fordul, ezt a jelenlétet kell tudatosítania. Elsősorban azt, hogy Isten van jelen. Igyekszünk Őreá figyelni - fáradhatatlanul. Ez sok-sok küzdelemmel jár, mert Isten annyira más. Mégis kitartok mellette, mert szívemnek mély, igazi örömet, békét csak Ő adhat: „Egyedül Isten elég.”
Ebben a küzdelemben lassan átalakulok, kezd kialakulni a krisztusi új ember. Hiszen nap mint nap a szívemet viszem Isten elé mindazzal együtt, ami benne lakozik. Ezért nagyon fontos a szív megtisztítása a töredelem, a bűnbánat által. Ez a legnemesebb célunk itt a földön. Az ima tehát életforma, nem egy-egy kiszakított pillanat vagy időszak az életünkből.
Az ima állandóan változik, fejlődik, hiszen emberi kapcsolataink sem statikusak. Az ember részéről egyre kevesebb lesz a szó, sokkal fontosabb lesz, hogy „Egyedül legyek az Egyetlennel”. Egy-egy zsoltárvers vagy evangéliumi gondolat segít ébren tartani a figyelmet. Isten feltétel nélküli, elfogadó szeretete felüdít, megújít.
A szemlélődő ima beteljesedését az Eukarisztia misztériumában találja. Jézussal együtt felajánljuk magunkat az Atyának testvéreink üdvösségéért. Ezáltal veszünk részt az Úr Jézus megváltó művében.

***

Az ima a szív fellendülése Istenhez, Akivel csöndben együtt vagyok.
Nálam személyesen ez a teljes csöndben való együttlét még nem valósult meg, az imámnak még szüksége van egy kísérő alaphangra: ez számomra egy csodálatos fohász, amit sohasem tudok megunni, az Úr Jézus dicsőítése és könyörgés irgalmáért: "Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Minthogy saját szavaimmal nem tudom gyakorlatba ültetni, segít a Jézus-ima. Ez kifejezi érzésvilágomat, hálámat és dicsőítésemet.
Mindez nem teljes ráfigyelés zavaró gondolatok nélkül. Ha imádságban jönnek olyan gondolatok, amelyek lelkem békéjét nem zavarják, gyakran bizonyos rám váró kihívásokra tud fényt vetni a baráti együttlétnek ez az órája. Mivel imám ennyire gyönge, "segítségünkre siet a Lélek", Szent Pál szavai szerint, ez egy kis kötött imában nyilvánul meg. Gyöngeségemben megerősít, hogy a Jézus-ima második felében éppen az Úr irgalmáért könyörgök.
Az ima még közbenjárás is. Méltatlanságomban a Szűzanya közbenjárását kérem Szent Fiánál. Ő jobban közbenjár, mint én, minden szándékomban. Ez az imádság számomra a rózsafüzér. Legnehezebb pillanataimban is a Szűzanya vigasza árad belőle, akit megszólíthatok az angyal szavaival: „Üdvözlégy, Mária!”
Az ima a mindennapok nyelvére lefordítva: a szerető együttlét nővéreimmel, a mindennapi csöndes, békés együttmunkálkodás és egymásra figyelés, amelyben még sokat kell növekednem. Így fog megvalósulni életemben, amit egy atya mondott. „Az az igazi szép: amelyben gyönyörködünk, de nem akarjuk birtokolni.”

***

A szemlélődő ima elsősorban életforma, nem csupán a napból imára kiszakított órák. Isten jelenlétében élni, igyekezni Őreá figyelni.
Ehhez nagy segítség a liturgia, a közös ima, az elmélkedés és a belső ima, lehetőleg mindig ugyanabban az időben. De eljöhetnek idők, amikor ezektől meg lehetünk fosztva, a szemlélődő életnek akkor is folytatódnia lehet és kell.
Például itt az én esetem. Néhány éve a betegség útját járom. Sokszor nincs lehetőségem vagy erőm a közös imán részt venni, az egyéni ima is nehezen megy. Ekkor mit lehet tenni, mi tud segíteni? Sokszor csak egyszerű, rövid fohászok, amelyek Isten felé fordítanak, Istenbe vetett bizalmamat próbálják élesztgetni. Másrészt: fölfedezni Jézust, akár a saját testemben. A Getszemáni-kert gyötrődését. A kereszt magányát. Ha szenvedésem Jézus felé fordít, és megnyitja a szívemet más emberek felé, akkor a szemlélődő ima életét folytathatom a külső keretek megtartó ereje nélkül is.

***

Nézel. Nézlek.
Szelíd-szomorú tekintetedben meglátom magam.
Lehet-e köze a bűnösnek a Szenthez?
Áthághatatlan szakadék…

Nem szólsz, csak felém nyújtod kezed.
Nem értem. Miért kellek így Neked?

Kezem a kezedben.
Szemedben öröm, szívemben békéd.
Már nem menekülnék.

Kitárt lelkem láttán
Atyádra nézel, szólítod Őt:
Abba!
Az arám nyelv idegen,
a bizalomé nem.
Hangzik a válasz:
Fiam!
És föllobog a Pünkösdi Láng.

Már Benned lélegzem.
Te vagy az életem.

Forrás: Sarutlan Kármelita Nővérek

Nyílt nap a ferences rend iránt érdeklődőknek

Szeretettel várjuk azokat a 16 és 40 év közötti, még el nem kötelezett férfiakat, akik a szerzetesség, ezen belül a ferencesség iránt érdeklődnek. Az esemény mottója egy János apostoltól vett idézet: „Gyertek, és meglátjátok”.

Időpont: 2013. május 11.

Helyszín: 1026 Budapest, Pasaréti út. 137.

Program:

9.00. Találkozó a rendház portáján
9.15. Bevezető ima
9.30. Bemutatkozás
9.45. A szerzetesség, mint élethivatás

Felvezetés

Tanítás

Tanúságtétel

Fórum

11.30. A kolostor bemutatása (lazítás)
12.15. Déli imaóra
12.30. Ebéd
13.15. A ferencesség

Felvezetés

Tanítás

Tanúságtétel

Fórum

15.30. Szentségimádás, majd szentmise
17.00. Lezárás

Az érdeklődőket (különösen az ebéd miatt) kérjük, hogy e-mailben előre jelentkezzenek be a hivatas@ferencesek.hu címen.

Képek a konszekrált (megszentelt) életről

Lelkigyakorlat papok számára

„Papi hivatásunk, mint Krisztusnak lefoglalt élet!”

Lelkigyakorlat egyházmegyés és szerzetes papoknak

Időpont:

2013. július 23-26. (kedd vacsorától - péntek ebédig)

A lelkigyakorlatot kíséri: Gável Henrik atya

 Helyszín:

MATER SALVATORIS LELKIGYAKORLATOS HÁZ
2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3.

Elérhetőség:
Telefon: 28/420-176, 28/510-740, fax: 28/510-742,
E-mail:  matersal@invitel.hu
mater.salvatoris@vaciegyhazmegye.hu
http://www.matersalvatoris.hu

A bencés nővérek

Könyvajánló

Philibert Schmitz OSB: A bencés nővérek

Előszó

Ennek a kötetnek az anyaga meglehetősen új. Témakörünkben még nem született fontosabb munka.

A bencés nővérek történetének megírásához kétségkívül azokhoz a forrásokhoz és monográfiákhoz kell folyamodnunk, amelyek kifejezetten a kolostorokkal foglalkoznak. Sajnos, mind az ilyen források, mind az ilyen monográfiák nagyon ritkák. Hiányuk valóban rendkívüli. A középkori bencés nővérek nem hagytak maguk után krónikákat. Kevés okirat gyűjteményt publikáltak; néhány vita meglátta ugyan a napvilágot, de csak kis számban és gyakorta alacsony színvonalon.

A Szent Benedek leányairól szóló szövegek és munkák hiánya tökéletesen érthető. Apátságaikban a szerzetesi élet általában békében folyt, szerényen és rejtve. Lakói nem gyakoroltak a férfi szerzetesekéhez hasonlítható hatást a világra vagy az egyházra. Megelégedtek azzal, hogy Isten tekintete előtt virágozzanak, hogy egyedül ő ismerje érdemeiket és a lelkekre gyakorolt titokzatos sugárzásukat. Ez a mély tevékenység kicsúszik a történész tekintete alól. Ami pedig nem látszik, az a legfőbb érték… (XII. Pius a Tökéletesség Állapotának kongresszusán).

A legtöbb információnk kívülről jön, vagyis olyan írásokból, amelyek – szándékukon kívül – mellékesen szólnak a szerzetesnőkről is. így számos részletet szedhetünk össze jogi szövegekből, mint amilyenek a kapitulárék, zsinati határozatok stb., vagy pedig a kánoni látogatások jegyzőkönyvei. Mindezek az adatok azonban nem adnak pontos eszmét a női szerzetességről, amint a szentbeszédek vagy a lelki írások sem. Legfeljebb arról tájékoztatnak, hogyan látták őket a kortársak. Ezek megtámadták mindazokat a visszaéléseket, amelyek kétségkívül sértették ugyan a szerzetesi életről alkotott felfogásukat, de amelyek nem szennyezték be az Istennek szentelt lelkeket. Ezek a visszaélések valójában, az esetek többségében, a nővérek fogadalomtételekor még érvényben lévő törvények értelmében nem is minősíthetők visszaéléseknek. A kritikusok gyakran valós és súlyos hibákat lepleztek le. De nem szabad elfelejteni, hogy ez egyedi esetek mellett szerzetesnők ezrei maradtak hűségesek kötelezettségeikhez, jóllehet senki sem beszélt róluk. Ami pedig nem látszik, az a legfőbb érték…

A történész arról számol be, amiről forrást talál. Én sem tehetek másként. Innen van az, hogy a jelen könyvben egyes fejezetek a hozzá nem értők előtt hosszú szemrehányásnak tűnnek. Valójában inkább azoknak az intézkedéseknek a biztos igazolását nyújtják, amelyeket az egyház hozott az élet századokon át történő szabályozásával, hogy megóvja a hivatások szabadságát, biztosítsa az egészséges utánpótlást és kedvezőtlen körülmények közepette is védje az Istennek szentelt lelkek tisztaságát. Mily sokat okulhatunk a történelemből!

A lelkiségnek szentelt oldalak megmutatják majd, hogyan értek a szentség szép gyümölcsei a szerzetesi kertekben a nagy terasz számtalan virága mellett. Nagyon sajnáljuk, hogy a kolostorok évkönyvei oly ritkán őrizték meg számunkra annak a sok-sok egyszerű szerzetesnőnek az emlékét, akik hősies fokon gyakorolták a kolostori erényeket.

Őszintén köszönöm rendtársaimnak, hogy – dom Gisbert Ghysens irányítása alatt – összeállították ennek a történeti munkának hét kötete alapján a helynév- és személynévmutatót. Köszönettel tartozom dom Dániel Misonne-nak is, aki készséggel elvégezte ennek a könyvnek a korrektúráját.

Végül mély hálámat fejezem ki azon egyetemközi bizottság tagjainak, akik H. Grégoire úr elnöklete alatt egyhangúlag felterjesztették a kormánynak művemet és egész munkásságomat a történettudományok öt évenként kiadott, jelen esetben az 1946 és 1950 közötti díjára. Ennél nagyobb jutalomról álmodni sem mertem.

Philibert Schmitz OSB

Forrás: Gratuitas

Szent Benedek Rendi Nővérek

Porta Pacis, Ordo Sancti Benedicti; OSB Bencés nővérek

A közösség hivatása: kontemplatív monasztikus rend. 

A Rend alapítója Szent Benedek, Itáliában a hagyomány szerint 480-ban született ikertestvérével Skolasztikával, mindketten 547-ben haltak meg. Skolasztika a szűzek rendjéhez tartozott. Kapcsolatot tartott Szent Benedekkel és kapcsolatban (talán közösségben is) volt más szűzekkel. Őt tekintjük a nő ág alapítójának.

A rend szemlélődő monasztikus közösség, a szerzetesek tudatosan állandóan Isten jelenlétében akarnak élni, és az Ő szemével szemlélni a világot. A rend célkitűzése: „Hogy mindenben megdicsőíttessék az Isten” (1 Pét 4,11). Legfontosabb feladatuk a liturgikus imádság, számukra ez Isten országa építésének elsődleges eszköze. A monasztikus zsolozsmát végzik. Életük másik két pillére a (fizikai és szellemi) munka és a lelki olvasmány. 

Minden bencés monostor önálló. Szabályzatuk közös: Szent Benedek Regulája, amely több mint 1400 éves. Karizmája a bölcs mértéktartás, a kiegyensúlyozottság és a diszkréció (a dolgok helyes mérlegelése, megítélése és kiválasztása). A belépőtől egyedül azt várja el, hogy valóban Istent keresse. A bencések klauzúrában élnek: „életük Krisztussal el van rejtve az Istenben” (v.ö Kol 3,3). Őrzik a csendet, hogy teljes összeszedettségben tudjanak Istenre figyelni. A rend minden földrészen elterjedt. A legtöbb monostor Európában és Amerikában van. A fogadalmas apácák összlétszáma 1990-ben 7179, a noviciáké 288, és vannak a monostorokhoz ünnepélyes ígérettel kapcsolódó, világban élő obláták is. Magyarországon Szent István király felesége, Boldog Gizella alapította az első bencés női monostort Esztergomban. A Rend kimagasló magyar alakja volt Caritas nővér, akinek tanácsára Szent László 1083-ban szabadon engedte a lázadó Salamont, valamint Boldog emlékű Amabilia és Boldog Ágnes, akik a XII. sz-ban éltek. A mohácsi vész után a bencés női monostorok kihaltak.

A mostani közösségük új alapítás, 400 év után megkísérli a szemlélődő bencés női élet újraé-lesztését Magyarországon. A rendházat 1994. október 2-án szentelte fel Balás Béla megyéspüs-pök. Házuk neve: Porta Pacis (Békesség Kapuja), kaput nyit azoknak, akik csöndet, megnyugvást, békességet, lelki krízisükből kiutat keresnek. Közösségük megadja nekik az ehhez szükséges körülményeket és imádsággal segíti, hogy Istenhez, felebarátjukhoz és önmagukhoz vezető útra találjanak. Lelkigyakorlatos csoportoknak is helyet adnak. 

Egyházjogi státusza: egyházmegyei jogú krisztushívők magántársulása
A közösség jogi személy. 

A közösség magyar központja: 
Porta Pacis
Sr. Váli M. Ancilla OSB
Cím: 9090 Pannonhalma, Vár
Telefon és fax: 06/82/478-816 
E-mail: ancilla.osb@gmail.com 

Forrás: MKPK

Szent Benedek Leányai Társasága

Filiae Sancti Benedicti OSB

A közösség hivatása: szociális-karitatív, lelkipásztori kisegítő.

Berecz Erzsébet, Skolasztika nővér alapította a jelenleg is működő „Szent Benedek Leányai Társaságá”-t 1927-ben. Alapításkor a Váci Egyházmegyéhez tartozó egyházmegyei jogú rendként indult, a szétszóratás ideje után, 1993-ban vált a Pannonhalmi Bencés Kongregáció női perjelségévé.
A rend magyar alapítás, és Magyarországon működik.

1950-ben 48 nővér működött 9 házban, a Váci Egyházmegye területén. Feladatkörük elsősorban a tanyavilág pasztorálása volt. Tanítottak iskolákban, működtek óvodákban, hitoktatást végeztek nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is. Leány- és legényegyesületeket vezettek, pap nélküli helyeken igeliturgiát és különböző ájtatosságokat tartottak.

A budapesti házban a vidékről felkerült lányok elhelyezkedését segítették és lelki életüket gondozták.

1990-ben a közösség újra indult Pannonhalmán, 1992-től pedig az alapítás helyén, Tiszaújfalun (most Tiszaalpár) működik újra. Külföldi bencések segítségével új kolostor épült.

Az anyaházon kívül Pannonhalmán és Cegléden dolgoznak nővérek az alapítás szellemében.

A rendet az a reménység tölti el, hogy alapító perjelnő, Berecz Erzsébet Skolasztika boldoggáavatási eljárása rövidesen elindul. Az ő élete és példája a Rend tagjainak és az Alföld népének is vonzó, keresztény eszmét fog sugározni. 

Egyházjogi státusza: egyházmegyei jogú női szerzetes intézmény. 
A közösség jogi személy. 

A közösség magyar központja:
Sinkó Katalin Ágnes OSB perjelnő 
Cím: 6067 Tiszaalpár II., Istvánújfalu 87. 
Tel.: (76)424-196; Fax: (76)598-851
E-mail: agnesosb.hu 

A közösség házai: 
I. 6067 Tiszaalpár, Rákóczi F. u. 12. 
II. 9090 Pannonhalma, Vár l. 
III. 9092 Tarjánpuszta, Baross u. 1. 

Forrás: MKPK

Szent Márk evangélista

Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és föltámadt. A hagyomány úgy tudja, hogy a tanítványok közé tartozott. Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk róla a következőket:

Péter, miután csodálatosan kiszabadult Heródes börtönéből, ,,elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak''. Márk anyja özvegy lehetett, mert a férjéről soha nincs szó. Házát az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló, Rodé a hangjáról ráismert (ApCsel 12,11--17).

Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az Apostolok a Pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben. Amikor ugyanis az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, ,,egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott'' (Mk 14,51--52). Ez a részlet magára a szerzőre, Márkra vall.

Ezek után érthető, hogy a föltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s hogy az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).

Az Apostolok Cselekedeteiben három néven is találkozunk Márkkal: előfordult mint ,,Márknak nevezett János'' (12,12.25), mint ,,János'' (13,5.13) vagy egyszerűen mint ,,Márk'' (15,39). Fölmerült emiatt a gyanú, hogy vajon nem két tanítványról van-e szó. E föltételezés szerint Márk Péter tanítványa, az evangélista, János pedig Pál tanítványa lett volna. A pontosabb vizsgálatok azonban kiderítették, hogy ugyanarról a személyről van szó mindhárom név esetében, s ugyanolyan kettős névvel állunk szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve annak a tanítványnak, aki három apostolnak is -- Barnabásnak, Pálnak és Péternek -- segítőtársa volt.

Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett, s Pál és Barnabás hozta az adományt. Nyilvánvalóan Márk anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás Márk nagybátyja volt, talán épp édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában.

Egy évvel később Pál és Barnabás Ciprus szigetére indult, és magukkal vitték Márkot is. Befejezvén ciprusi küldetésüket, Pál vezetésével Asia tartománya felé vették útjukat és Pergében kötöttek ki. Mikor azonban Pál úgy határozott, hogy elindulnak a tartomány fővárosa, a piszídiai Antiochia felé, Márk megriadt a nehézségektől és visszatért Jeruzsálembe.

Ennek az első apostoli útnak a végén, 49-ben Pált és Barnabást a szíriai Antiochiából Jeruzsálembe küldték, hogy tisztázzák a zsidók által fölvetett kérdéseket. Ezek ugyanis azt tanították, hogy csak Mózes tanítványai lehetnek Krisztus követői, ezért mindenkit körül akartak metéltetni a keresztség előtt. Pál és Barnabás Jeruzsálemben a többi apostollal, Jakabbal és Péterrel zsinaton tisztázták a dolgot. Bizonyára ismét Márk anyjának házában szálltak meg, és Márk hallhatta apostoli útjuk elbeszéléseit. Amikor pedig a két apostol visszatért Antiochiába, ismét csatlakozott hozzájuk.

Hamarosan elindultak a második apostoli útra, és Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, s emiatt nézeteltérés támadt a két apostol között, melynek végeredményeként elváltak egymástól: Pál Szilással Asia felé, Barnabás Márkkal Ciprus felé indult.

A következő tíz évből (50 és 60 között) Márkról nincs adatunk. 60 körül Szent Péter mellett Rómában (1Pét 5,13), 61-ben Pállal van. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál a Kolosszeieknek és a Filemonnak írt levelében mint mellette lévő munkatársról emlékezik meg róla. Ezek után Rómából keletre ment, mert Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust, hogy siessen hozzá, és hozza magával Márkot is, mert ,,jó szolgálatot tenne nekem''. Ha Timóteus és Márk időben megérkezett, Márk jelen lehetett Pál vértanúságánál.

A legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint ,,Péter tolmácsáról''. Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette (50--60 között), és Szent Péter prédikációiból összeállította az evangéliumot.

Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz meghallani Péter szavát, aki a résztvevő szemtanú elevenségével mondja el a Keresztelő Szent János keresztségétől a mennybemenetelig történt dolgokat. Ezért találhatunk apró részleteket Márknál -- és csak nála! -- amelyek csak szemtanútól származhatnak. Pl. hogy Kafarnaumban az egész város ott tolongott az ajtó előtt (Mk 1,33), vagy hogy Jézus a hajó végében egy párnán aludt (4,38).

Ha ezt az evangéliumot a másik hárommal összehasonlítjuk, Máté logikusabb rendszert alkotott, Lukács pontosabb időrendet követ, János pedig mintha ki akarná egészíteni az előtte készült három művet. Máté ugyanis 40 körül, Márk 50--60 között, Lukács 62 körül, János pedig a század végén, 90--100 között írt.

A hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98--117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a 11. századtól, április 25-én üli meg.

Istenünk, ki Szent Márkot arra választottad, hogy megírja Evangéliumodat, kérünk, segíts, hogy közbenjárására, híven járjunk Krisztus nyomában!

Forrás: Szentek élete